Gyász: Ha lazsáltál, pokollá tette az életed – emlékszik vissza Kobe Bryant egyetlen magyar csapattársa

RITZ BALÁZSRITZ BALÁZS
Vágólapra másolva!
2020.01.29. 13:33
null
Kobe Bryant (Fotó: AFP)
Életének 42. évében helikopter-balesetben elhunyt Kobe Bryant, az NBA és a Los Angeles Lakers történetének egyik legjobb játékosa. Akad egy honfitársunk, aki – igaz, csak néhány hétig – csapattársa volt az ötszörös bajnok legendának. A korábban az Egyesült Államokban, Spanyolországban, Olaszországban, míg itthon a Szolnoki Olajban és az Alba Fehérvárban kosárlabdázó Somogyi Gergely elevenítette fel az emlékeit a tragikus hirtelenséggel elhunyt ikonról.

 

„Hihetetlenül szerencsés vagyok, hogy a legendát csapattársamként említhetem, még ha csak rövid ideig is osztoztunk egy öltözőn. A Lakersnél töltött időszak elején reggel kilencre jártam a konditerembe. Ez nagyon késő volt ahhoz, hogy találkozzak Mambával, mert ő hajnali hatkor már edzett, hogy több ideje maradjon a családjára. Az első néhány hétben nem találkoztam vele, de az edzőteremben mindig hagyott maga után egy leírhatatlan érzést” – kezdte megemlékezését a közösségi oldalán Somogyi Gergely, aki 2012 nyarán a Los Angeles Lakersszel készült, ám végül nem kapott szerződést.

„Aztán életemben először személyesen találkoztam vele… – folytatta Somogyi. – Valóban roppant kedves ember volt. A munkamoráljáról és versenyszelleméről szóló történetek mind igazak. Ízig-vérig profi volt. Elvárta a neki járó tiszteletet, de ha keményen dolgoztál, ő is elismert téged. Ha nem adtál bele mindent, pokollá tette az életedet, amíg nem vágnak ki a csapatból.”

„Egyszer az egyik edzésen kőkeményen lezsákolt engem. Elsőre bosszús voltam, aztán bevillant: az ötszörös NBA-bajnok Kobe Bryant, aki miatt a róla elnevezett cipőkben kosaraztam, akinek mezszámát akartam viselni bármelyik csapatomban, a legenda, a valaha volt legnagyobb játékos zsákolt ellenem, s feltehetőleg ennél menőbb dolog sohasem történhet velem kosárlabdapályán.”

„Érdemes megnézni a közelmúltban készült interjúit, hogy megértsük, milyen elhivatott volt a profi karrierje utáni tervei iránt. Tragédia, hogy elvesztettük őt.”

 

„Azon gondolkodtam mostanában, a példakép szó nem is nagyon igaz rá, mert egyszerűen annyira extrém ez a »Mamba mentality«, ami meghatározta az életét, hogy tudom, lehetetlen ezt utánozni. Nem feltétlenül csak az eredményeire gondolok, hanem a hozzáállására. Ezért inkább inspirációként tekintek rá. Annyira elszánt, kompromisszumot nem ismerő személyisége volt, hogy az szinte felfoghatatlan” – mesélt kicsit bővebben Somogyi Gergely Kobe Bryantről a Nemzeti Sport Online-nak.

„A Lakersnél volt egy nagy öltöző, amelyben a tizenöt kerettag készült, és volt egy másik, ugyanakkora helyiség, amelyben a D-league-ben szereplő játékosok és a próbajátékosok öltöztek, esetünkben én és négy másik srác. Kobe kétnaponta a mi öltözőnkbe rendelte a borbélyát, ott igazította meg a haját és a szakállát. Ekkor lehetett vele beszélgetni.”

„Egy előkészületi meccs során hotelben aludtunk az előző este, reggel dobóedzéssel kezdtünk, utána taktikáztunk és videóztunk. Az ebédnél jelezték, az újoncoknak körülbelül három órával a mérkőzés előtt kell a helyszínre érkezni, hogy a meccs előtt eddzünk még egyet, mivel valószínűleg úgysem lépünk parkettre. Amikor odaértünk, Kobe már ott volt és dobált a saját stábjával. Ilyenkor rajta kívül szinte még csak a csarnok személyzete volt ott. Ettől volt ő Kobe Bryant” – tette hozzá Somogyi Gergely.

A többek között Kobe Bryantet és egyik lányát szállító helikopter Los Angeles közelében zuhant le vasárnap. A fedélzeten kilencen tartózkodtak, a pilóta és nyolc utas, a tragédiát senki sem élte túl.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik