NFL: megfázott és kikapott Kansas Cityben a Dolphins

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2024.01.14. 07:47
null
Patrick Mahomesék hazai pályán simán verték a Miami Dolphinst (Fotó: Getty Images)
A Houston Texans a Cleveland Brownst, a Kansas City Chiefs pedig a Miami Dolphinst búcsúztatta a téthez képest könnyed győzelemmel a profi amerikaifutball-liga (NFL) rájátszásának első fordulójában, az úgy nevezett wild card körben.

 

HOUSTON TEXANS–CLEVELAND BROWNS

Nem kezdett rosszul a Joe Flacco vezette Browns, Kareem Hunt ugyanis az első negyed végén és a második elején is eljutott a vendéglátó célterületére egy-egy futással és elkapással, közben a Texans „csak” egy mezőnygólig és Nico Collins révén egy elkapott touchdownig jutott.

A 14–10-es vendégvezetés finoman fogalmazva sem tartott sokáig, C. J. Stroud passzából Brevin Jordan 10 másodperccel később vitt végig egy 76 yardos TD-t. Ez pedig sokként érte a vendégeket, akik hiába próbáltak meg több negyedik kísérletet is, több pontot már nem tudtak a táblára tenni.


Nem úgy a Texans, hiszen még a nagyszünet előtt Dalton Schultz jutott a célterületre, utána két perc alatt két labdaszerzést Steven Nelson és Christian Harris vitt vissza egy-egy TD-ért, a 45–14-es Texans-győzelem pedig Devin Singletary futott hatpontosa után alakult ki.



A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA IDE KATTINTVA TEKINTHETŐ MEG!

A Texans újonc irányítója, C. J. Stroud 21 passzkísérletből 16 jó átadással, 274 yarddal és három TD-vel zárt, Nico Collins pedig hat elkapásból jutott 96 yardig, ezzel szemben Joe Flacco 46/34-es passzmutatóval, egy TD-passzal és két eladott labdával zárt.

KANSAS CITY CHIEFS–MIAMI DOLPHINS

A floridai melegből érkező Miami Dolphins lefagyott Kansasben. A Patrick Mahomes vezette házigazda Chiefs minden idők negyedik leghidegebb mérkőzésén fogadta Tua Tagovailoáékat, akiknek az ígéretes alapszakasz ellenére nem sok esélyük volt a továbbjutásra – itt jegyezzük meg, a Buffallo Bills otthonában ennél is rosszabb idő volt, nem véletlen, hogy elhalasztották a Pittsburgh Steelers elleni meccset.

A BUFFALÓI ÁLLAPOTOK


A Dolphins már korán hátrányba került Rashee Rice elkapott TD-je után, a hazai előnyt pedig Harrison Butker toldotta meg egy mezőnygóllal. A Miami erre Tyreek Hill villanásával válaszolt, de itt el is fogytak a vendégek, Butker újabb három mezőnygólt rúgott a póznák közé, a két labdabirtoklás pedig elég volt a Chiefsnek, amely a negyedik negyed elején Isaiah Pacheco futásával tovább hízlalta a különbséget, miközben a Dolphins nagyon lassan építette támadásait, így esélye sem volt a fordításra és 26–7-es vereséggel búcsúzott.




A Chiefsnél Patrick Mahomes sem remekelt kifejezetten, 41 passzkísérletéből mindössze 21 talált társat összesen 262 yardért és egy TD-ért, de legalább nem adta el a labdát, szemben Tua Tagovailoával, aki 39/20-as mutatóval, 199 yarddal és egy TD-vel zárt egy interception mellett. A Chiefs támadói közül kiemelkedik még a nyolc elkapásból 130 yardot termelő Rashee Rice és a hét elkapásból 71 yardot hozó Travis Kelce is.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA IDE KATTINTVA TEKINTHETŐ MEG!

A rájátszás következő fordulójában a Texans az első kiemelt Baltimore Ravensszel játszik, ha a Bills megveri a Pittsburgh Steelerst. Amennyiben Mike Tomlin csapata győzelemmel távozik Buffalóból, C. J. Stroudék Kansas Citybe utaznak.

AMERIKAI FUTBALL
NFL
RÁJÁTSZÁS, 1. FORDULÓ

Houston Texans–Cleveland Browns 45–14
Kansas City Chiefs–Miami Dolphins 26–7

KÉSŐBB
Január 14., vasárnap
22.30:
Dallas Cowboys–Green Bay Packers (Tv: Arena4)
Január 15., hétfő
2.00:
Detroit Lions–Los Angeles Rams (Tv: Arena4)
22.30: Buffalo Bills–Pittsburgh Steelers (Tv: Arena4) – az időjárás miatt új időpontban!
Január 16., kedd
2.15:
Tampa Bay Buccaneers–Philadelphia Eagles (Tv: Arena4)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik