NFL-legek: október végén dőlt el a Jaguars sorsa?

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2024.01.10. 10:53
null
Hiába a sérült Trevor Lawrence minden erőfeszítése, a Jacksonville Jaguars lemaradt a rájátszásról (Fotó: Getty Images)
Véget ért az NFL alapszakasza, kialakult a rájátszás első fordulójának párosítása. Az utolsó hét nagy vesztese a Jacksonville Jaguars volt, a floridai csapat a decemberi mélyrepülését január első hétvégéjén tette teljessé – a Jaguars vereségével playoffba jutó Pittsburghnél úgy vélik, nincsenek véletlenek. Kialakult az április draft sorrendjének első fele is, míg néhány csapat új edző keresésébe kezdett. Érdekességek és sztorik az NFL-ből.

A PLAYOFF MENETRENDJE

Kezdjük a legfontosabbal! Tizennégy csapat maradt versenyben az alapszakasz lezártával, közülük kettő, a Baltimore Ravens és a San Francisco 49ers csak a január 20-21-i hétvégén játszik, a következő napokban csak a wild card kör eredményeit figyelik, ezekből derül ki, ki lesz a vendégük a következő fordulóban. Íme, a hét vége menetrendje!

NFL, RÁJÁTSZÁS
WILD CARD KÖR
AFC
Szombat
22.30:
Houston Texans (4.)–Cleveland Browns (5.) (Tv: Arena4)
Vasárnap
2.00:
Kansas City Chiefs (3.)–Miami Dolphins (6.) (Tv: Arena4)
19.00: Buffalo Bills (2.)–Pittsburgh Steelers (7.) (Tv: Arena4)
NFC
Vasárnap
22.30:
Dallas Cowboys (2.)–Green Bay Packers (7.) (Tv: Arena4)
Hétfő
2.00:
Detroit Lions (3.)–Los Angeles Rams (6.) (Tv: Arena4)
Kedd
2.15:
Tampa Bay Buccaneers (4.)–Philadelphia Eagles (5.) (Tv: Arena4)

A HÉT ÁTKA

A Jacksonville Jaguars október 29-én 20–10-re győzött a Pittsburgh Steelers vendégeként, s 6–2-re javította győzelem–vereség mutatóját. November végén, amikor 8–3-mal állt a csapat, szintén nehéz volt elképzelni, hogy a Jaguars lemarad a rájátszásról. Csakhogy Trevor Lawrence bokasérülést szenvedett, és bár keveset hagyott ki miatta, már nem volt ugyanaz. Decemberben és januárban a Jacksonville hat meccsből ötöt elbukott, az utolsó fordulóban a Tennessee ellenit is, így lemaradt a rájátszásról.

A Jaguars vereségével a Pittsburgh jutott be a playoffba, és a Steelersnél megfejtették a floridaiak mélyrepülésének okát: Andrew Wingard safety Pittsburghben a helyi szurkolók jelképét, a sárga törölközőt lengette örömében. Pittsburghben nyilvántartást vezetnek arról, kit milyen baj ért az után, hogy trollkodott a „terrible towellel”, és a Jacksonville az újabb csapat a listán.

A HÉT CSOPORTJA

A Cincinnati Bengals legyőzte az AFC 5. helyét korábban bebiztosító, így az utolsó fordulóban legjobbjait pihentető Cleveland Brownst, így 9–8-as mérleggel végzett az Északi csoport negyedik helyén. A rájátszásról ugyan lemaradt, a sikerével a csoport mindegyik tagja pozitív győzelem–vereség mutatóval zárt, ami 88 éve, 1935 óta nem fordult elő az NFL-ben.

Amikor ez legutóbb megtörtént, az NFL mezőnye 9 csapatból állt, öt a Keleti csoportban szerepelt (New York Giants, Brooklyn Dodgers, Pittsburgh Pirates, Boston Redskins, Philadelphia Eagles), négy pedig a Nyugatiban. Ott a Detroit Lions, a Green Bay Packers, a Chicago Cardinals és a Chicago Bears is több győzelmet aratott az idény során, mint ahány vereséget elszenvedett.

A HÉT ÚJONCAI

A Los Angeles Rams már az utolsó forduló előtt biztossá tette playoffszereplését, így nem sok tétje volt a San Francisco elleni meccsének. Több kulcsjátékos is pihent, de az újonc Puka Nacua a meccs elején még beállt, mert két újoncrekord is elérhető közelségben volt számára, és addig bevonták a támadásokba, amíg meg nem döntötte őket. Még az első félidőben a családjával együtt ünnepelte, hogy felülmúlta Bill Groman 1960-as, 1473 yardos teljesítményét (amit a Houston Oilers játékosa 14 meccsen ért el), illetve a miami Jaylen Waddle két évvel ezelőtti 104 elkapásos idényét. A tavalyi draft ötödik körében elkelt Nacua 1486 yarddal és 105 elkapással mindkét kategóriában csúcstartó lett.

A detroiti Sam LaPorta 86 elkapásig jutott újoncévében, amivel Keith HJackspon 1988-as 81-es rekordját adta át a múltnak. LaPorta kisebb térdsérülést is szenvedett, kérdéses a játéka a wild card körben. A dallasi Brandon Aubrey rúgó eddig hibátlan teljesítményt nyújtott, de zsinórban 35 sikeres mezőnygól után a Washington blokkolta az első kísérletét, így nem állíthatta be Mike Vanderjagt 2003-as 37-es rekordját – ami nem újonc-, hanem abszolút csúcs. Aubrey a következő kísérletét is elrontotta, a Cowboysnál bíznak benne, hogy az eddig kiváló formát mutató újonc nem esik szét a playoffra.

A HÉT EDZŐI MUTATÓJA

Mike Tomlin, a Pittsburgh Steelers vezetőedzője a 17. alapszakaszát zárta ebben a pozícióban, és minden egyes idényében legalább 50%-os mérleggel zárt. Nála hosszabb sorozata csak a dallasi Tom Landrynek (21) és a New Englanddel sokáig domináló Bill Belichicknek (19) volt. Ennél is megdöbbentőbb adat, hogy a 173 alapszakaszmeccsből, amelyen a Steelerest irányította, egyetlen olyan volt, amelyen nem volt esélye bejutni a rájátszásba az együttesének. A pletykák szerint, bár Tomlin a playoffba vezette a Steelerst, a rájátszás után elhagyhatja a 17 éve vezetett csapatot.

A DRAFTSORREND

Az alapszakasz lezártával kialakult az április 25-tól 27-ig Detroitban megtartandó draft első 18 választási jogának sorrendje. Az korábban kiderült, hogy a Carolina pickjét megszerző Chicagóé az első lehetőség, s most az is eldőlt, hogy mögötte a Washington, a New England, az Arizona, az LA Chargers, a New York Giants, a Tennessee és az Atlanta sorakozik, mielőtt a Bears a saját mutatója jogán kilencedikként is választhat. Persze üzletelni a pickekkel is lehet, azaz könnyen lehet, hogy néhány jog gazdát cserél majd.

A HÉT EDZŐI VITÁJA

A New Orleans–Atlanta meccs úgy indult, hogy a győztes akár az NFC Déli csoportjának győztese is lehet, ha a Carolina meglepi a Tampa Bayt. A Falcons jól kezdett, 14–7-re vezetett az első negyed után, de aztán a Saints átvette az irányítást, és simán nyert. A végén 41–17-nél labdát szerzett a Falcons célterülete előtt, és az ilyenkor megszokott módon a két csapat felállt az utolsó pár békés akcióra, amely során lepörgetik az órát, miután a fontos kérdések már eldőltek. Csakhogy a Saints váratlanul betámadt, és szerzett még egy touchdownt, így 41–17 helyett 48–17 lett a vége. A meccs után Arthur Smith, az Atlanta másnap kirúgott vezetőedzője nem fogott kezet a Saintset irányító Dennis Allennel, káromkodva kérte számon rajta a sportszerűtlen akciót.

Allen a meccs utáni sajtótájékoztatón elnézést kért, elárulta, hogy a játékosai magánakciója volt, szerették volna, ha Jamaal Williams futó nem zárja touchdown nélkül az idényt. A Tampa Bay nyert, így nem lett csoportelső a New Orelans, sőt, később a Green Bay diadala miatt a 7. rájátszáshelyről is lemaradt.

A HÉT TROLLJAI

Egy hete írtunk róla, hogy az NFC második kiemelésének szempontjából kulcsfontosságú Dallas–Detroit mérkőzés végén azért érvénytelenítették a játékvezetők a Lions győztes akcióját, mert a trükkös játék előtt elnézték, melyik támadófalember jelzi nekik, hogy kivételesen elkapóként vesz részt az akcióban – így Dan Skipper elkapását szabálytalannak ítélték. A bírókat a liga nem vonta felelősségre, viszont küldött a csapatoknak egy útmutatót, mi a helyes mód annak jelzésére, hogy egy alapból arra nem jogosult játékos elkapó is lehet az akció során.

A Lions a Minnesota elleni vasárnapi meccsen „gyakoroltatta” Skipperrel a jogosultság jelzésének szabályos módját – ami inkább odaszúrás volt az NFL-nek –, az első félidőben az indokoltnál sokkal többször jelentkezett elkapónak a bíróknál (a detroiti közönség nagy ovációja közepette), aztán egyszer passzolt is neki Jared Goff.

A HÉT NEM KÍVÁNT REKORDJA

A New York Jets sorozatban 15-ször kapott ki a New England Patriotstól, a Tom Brady-éra végeztével sem tudta megtörni ezt a rossz sorozatot, egészen 2024 januárjáig. Az idény utolsó fordulójában 17–3-ra győztek a New York-iak, ami a 71 éves Bill Belichick 165. veresége volt az alapszakaszban. Ezzel társrekorder lett, utolérte Dan Reevest és Jeff Fishert – igaz, Belichicknek mellette van 302 győzelme is, míg Reevesnek csak 190, Fishernek pedig 173.

Sokan azt találgatják, ezzel véget ért-e a remek edző bostoni karrierje, egyes pletykák szerint az Atlanta új edzője lehet Belichick, mások a televíziózásban látják a jövőjét. „Ami a jövőt illeti, várják meg, hogy leüljek Robert Kraft tulajdonossal, ahogy minden egyes idény után szoktuk. És ahogy mindig szoktuk, most is átbeszéljük, mi legyen. Egyelőre csak ennyit mondhatok, mert én sem tudok többet” – mondta erről Belichick a meccs után.

A HÉT BÚCSÚI

Az idény közben három klub is elbocsátotta vezetőedzőjét: a Las Vegas Josh McDaniels, a Carolina Frank Reich, a Chargers Brandon Staley munkáját köszönte meg. Az alapszakasz befejeztével további szakemberektől köszöntek el, az Atlanta három év után elbocsátotta Arthur Smitht, a Washington Ron Riverától köszönt el, míg a Tennessee némi meglepetésre Mike Vrabelt bocsátotta el.

AMERIKAI FUTBALL
NFL, ALAPSZAKASZ
18. (UTOLSÓ) FORDULÓ
SZOMBAT
Baltimore Ravens–Pittsburgh Steelers 10–17
Indianapolis Colts–Houston Texans 19–23
VASÁRNAP ESTE
Carolina Panthers–Tampa Bay Buccaneers 0–9
Cincinnati Bengals–Cleveland Browns 31–14
Detroit Lions–Minnesota Vikings 30–20
New England Patriots–New York Jets 3–17
New Orleans Saints–Atlanta Falcons 48–17
Tennessee Titans–Jacksonville Jaguars 28–20
VASÁRNAP ÉJJEL
Arizona Cardinals–Seattle Seahawks 20–21
Green Bay Packers–Chicago Bears 17–9
Las Vegas Raiders–Denver Broncos 14–27
Los Angeles Chargers–Kansas City Chiefs 12–13
New York Giants–Philadelphia Eagles 27–10
San Francisco 49ers–Los Angeles Rams 20–21
Washington Commanders–Dallas Cowboys 10–38
Miami Dolphins–Buffalo Bills 14–21

A WILD CARD KÖR MENETRENDJE
AFC
Szombat
22.30:
Houston Texans (4.)–Cleveland Browns (5.) (Tv: Arena4)
Vasárnap
2.00:
Kansas City Chiefs (3.)–Miami Dolphins (6.) (Tv: Arena4)
19.00: Buffalo Bills (2.)–Pittsburgh Steelers (7.) (Tv: Arena4)
NFC
Vasárnap
22.30:
Dallas Cowboys (2.)–Green Bay Packers (7.) (Tv: Arena4)
Hétfő
2.00:
Detroit Lions (3.)–Los Angeles Rams (6.) (Tv: Arena4)
Kedd
2.15:
Tampa Bay Buccaneers (4.)–Philadelphia Eagles (5.) (Tv: Arena4)

AZ ALAPSZAKASZ VÉGEREDMÉNYE
AFC Kelet Gy-V-D % SZ–K PK
1. Buffalo Bills 11 – 6 – 0 0.647 451–311 +140
2. Miami Dolphins 11 – 6 – 0 0.647 496–391 +105
3. New York Jets 7 – 10 – 0 0.412 268–355 –87
4. New England Patriots 4 – 13 – 0 0.235 233–366 –133
AFC Észak Gy-V-D % SZ–K PK
1. Baltimore Ravens 13 – 4 – 0 0.765 483–280 +203
2. Cleveland Browns 11 – 6 – 0 0.647 396–362 +34
3. Pittsburgh Steelers 10 – 7 – 0 0.588 304–324 –20
4. Cincinnati Bengals 9 – 8 – 0 0.529 366–384 –18
AFC Dél Gy-V-D % SZ–K PK
1. Houston Texans 10 – 7 – 0 0.588 377–353 +24
2. Jacksonville Jaguars 9 – 8 – 0 0.529 377–371 +6
3. Indianapolis Colts 9 – 8 – 0 0.529 396–415 –19
4. Tennessee Titans 6 – 11 – 0 0.353 305–367 –62
AFC Nyugat Gy-V-D % SZ–K PK
1. Kansas City Chiefs 11 – 6 – 0 0.647 371–294 +77
2. Denver Broncos 9 – 8 – 0 0.529 370–400 –30
3. Las Vegas Raiders 7 – 10 – 0 0.412 319–341 –22
4. Los Angeles Chargers 5 – 12 – 0 0.294 346–398 –52
NFC Kelet Gy-V-D % SZ–K PK
1. Dallas Cowboys 12 – 5 – 0 0.706 499–315 +184
2. Philadelphia Eagles 11 – 6 – 0 0.647 433–418 +15
3. New York Giants 6 – 11 – 0 0.353 266–407 –141
4. Washington Commanders 4 – 13 – 0 0.235 329–518 –189
NFC Észak Gy-V-D % SZ–K PK
1. Detroit Lions 12 – 5 – 0 0.706 461–395 +66
2. Green Bay Packers 9 – 8 – 0 0.529 383–350 +33
3. Minnesota Vikings 7 – 10 – 0 0.412 344–362 –18
3. Chicago Bears 7 – 10 – 0 0.412 360–379 –19
NFC Dél Gy-V-D % SZ–K PK
1. Tampa Bay Buccaneers 9 – 8 – 0 0.529 348–325 +23
1. New Orleans Saints 9 – 8 – 0 0.529 402–327 +75
3. Atlanta Falcons 7 – 10 – 0 0.412 321–373 –52
4. Carolina Panthers 2 – 15 – 0 0.118 236–416 –180
NFC Nyugat Gy-V-D % SZ–K PK
1. San Francisco 49ers 12 – 5 – 0 0.706 491–298 +193
2. Los Angeles Rams 10 – 7 – 0 0.588 404–374 +30
3. Seattle Seahawks 9 – 8 – 0 0.529 364–402 –38
4. Arizona Cardinals 4 – 13 – 0 0.235 327–455 –128
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik