NBA: Booker 52 pontot szórt, Jokics remeklésével legyőzte a Nuggets a Celticset – videók

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2024.01.20. 08:01
A Pelicans nem tudta megállítani Devin Bookert (Fotó: Getty Images)
A Denver Nuggets Nikola Jokics remek játékának köszönhetően 102–100-ra legyőzte a Boston Celticset, míg a Phoenix Sunsban Devin Booker 52 pontot dobott, amivel végül 1230150109-re győzték le a New Orleans Pelicanst az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) magyar idő szerinti szombati játéknapján.

Mint arra számítani lehetett a címvédő Denver rendkívül kiélezett meccset játszott a a keleti első Boston otthonában. Az első percektől fogva fej-fej mellett haladtak a csapatok, nem sikerült egyik gárdának sem komolyabb előnyre szert tennie és ez a hajrában is megmaradt. Az utolsó másodpercekben a Nuggets kétpontos vezetésénél a Celtics még támadhatott a győzelemért, de Jayson Tatum csúnyán elhibázta a dobását, így a coloradóiak ünnepelhettek. 

A Nuggetsnél – mint megszokhattuk – a szerb klasszis, Nikola Jokics zseniálisan játszott, végül 34 ponttal, 12 lepattanóval és 9 gólpasszal zárt, de a kanadai csapattársa, Jamal Murray is kivette a részét a győzelemből a maga 35 pontjával és nyolc lepattanójával. A Celticsnél sokkal jobban eloszlottak a pontok, hisz hárman is 20 pont fölé értek, de Jaylen Brown a maga 13 pontjával gyenge estét zárt, így a Kelták összeszedték első hazai vereségüket az idényben. 

A Suns és a Pelicans meccse már közel sem alakult ilyen szorosan. Az arizonai gárda már az első félidőben nagyon kényelmes előnyre tett szert, amit a folytatásban már csak meg kellett tartania a sima győzelemhez. 

A meccs embere egyértelműen Devin Booker volt, aki 52 ponttal segítette csapatát, míg Kevin Durant 26 pontig jutott el. A Pelicansnál Zion Williamson volt a legeredményesebb játékos 24 ponttal, de rajta kívül még négyen értek el két számjegyű pontig. 

A Denver-meccshez hasonlóan az Atlanta Hawks és a Miami Heat összecsapása is az utolsó másodpercekben dőlt el. A kifejezetten szoros összecsapás végén a vendégek irányítója, Dejounte Murray bőven a hárompontos vonal mögül eresztett el egy lövést mindössze két másodperccel a dudaszó előtt, amivel meg is nyerte az Atlantának a találkozót. 

Murray egyébként 22 ponttal és 11 assziszttal zárt, míg sztárcsapattársa, Trae Young nem lépett pályára a meccse. A túloldalon Jimmy Butler és Tyler Herro egyaránt 25 pontig jutottak, Bam Adebayo pedig 21 pontja mellett 9 lepattanót is összeszedett, de ez mind kevés volt a győzelemhez. 

NBA
ALAPSZAKASZ
Orlando Magic–Phildalphia 76ers 109–124
Charlotte Hornets–San Antonia Spurs 124–104
Boston Celtics–Denver Nuggets 100–102
New Orleans Pelicans–Phoenix Suns 109–123
Miami Heat–Atlanta Hawks 108–109
Portland Trail Blazers–Indiana Pacers 118–115
Los Angeles Lakers–Brooklyn Nets 112–130
Golden State Warriors–Dallas Mavericks – elhalasztva

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik