NHL: Crosby a top 10-ben, nagy csatát nyert Los Angelesben a Penguins

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.11.10. 08:16
null
Sidney Crosby (balra) Los Angeles-i góljával került be a legeredményesebb tíz NHL-játékos közé az egy klubban lőtt gólok tekintetében (Fotó: Getty Images)
Izgalmas, fordulatos mérkőzést nyert meg hosszabbítás után 4–3-ra a Pittsburgh Penguins a Los Angeles Kings vendégeként az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) magyar idő szerinti pénteki játéknapján, melyen a Keleti főcsoport első két helyezettje, a Boston Bruins és az őt üldöző New York Rangers is nyerni tudott.

 

A legenda, Sidney Crosby vezető gólja ellenére sem volt könnyű dolga a Nyugati főcsoportban harmadik Kings vendégeként a Pittsburghnek, amely a második harmad derekára Carl Grundström emberhátrányos góljával és Adrian Kempe találatával volt hátrányban Los Angelesben.

A Penguins a harmad végén ugyancsak emberhátrányos góllal egyenlített, majd a záró 20 percben Crosby előkészítése után Jake Guentzel révén megint vezetett, de nem sokkal később Kevin Fiala harcolta ki a hazaiak számára a hosszabbítást, amelyben Bryan Rust szűk négy perc után szerzett gólja döntött a vendégek javára.

 


 

Sidney Crosbynak a mostani volt pályafutása 557. gólja a Penguins színeiben, ezzel bekerült az NHL 10 legeredményesebb játékosa közé az egy csapatban elért gólok tekintetében.


A napokban 400. NHL-gólját szerző Anze Kopitar ezúttal egy gólpasszt tett hozzá csapata teljesítményéhez, de ezzel is feljött a klub örökös pontlistájának második helyére, Luc Robitaille mögé, hiszen jelenleg 1155 pontnál jár.

A Keleti főcsoportot vezető Boston Bruins 5–2-vel intézte el hazai jégen a New York Islanderst, a bostoniakat üldöző New York Rangers pedig a Minnesota Wild ellen nyert simán, 4–1-re. A Wild kapusán, Marc-André Fleuryn nem múlt a mérkőzés, fontos védéseket mutatott be, s pályafutása során már 25 808 védésnél jár, ezzel feljött az örökranglista harmadik helyére, letaszítva onnan Patrick Royt.


A Vancouver Canucks zsinórban ötödik, az idényben pedig tizedik győzelmét aratta a Keleti konferenciában utolsó Ottawa Senators elleni 5–2-es idegenbeli sikerrel, míg a Nyugaton utolsó San Jose Sharksnak 11 meccs után sem volt győzelme, most egymás után a Philadelphiát és az Edmonton Oilerst is legyőzte.


A Winnipeg Jetset a mesterhármasa mellett egy gólpasszal záró Kyle Connor vezette 6–3-as győzelemre a Nashville Predators ellen.


NHL
ALAPSZAKASZ

Boston Bruins–New York Islanders 5–2
Detroit Red Wings–Montreal Canadiens 2–3 – hosszabbítás után
New York Rangers–Minnesota Wild 4–1
Ottawa Senators–Vancouver Canucks 2–5
Tampa Bay Lightning–Chicago Blackhawks 3–5
Columbus Blue Jackets–Dallas Stars 2–5
St. Louis Blues–Arizona Coyotes 2–1
Winnipeg Jets–Nashville Predators 6–3
Colorado Avalanche–Seattle Kraken 3–4
Los Angeles Kings–Pittsburgh Penguins 3–4 – hosszabbítás után
San Jose Sharks–Edmonton Oilers 3–2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik