Lin győzelemre vezette a Houstont New Yorkban

ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)
Vágólapra másolva!
2012.12.18. 10:27
null
Jeremy Lint nagy szeretettel fogadták New Yorkban, jó teljesítményének viszont már kevésbé örültek (Fotó: Action Images)
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján a New York Knicks a szezon során először kapott ki hazai pályán, a Madison Square Gardenben. A Keleti főcsoport éllovasának vesztét a Houston Rockets okozta, amely 109–96-ra nyert idegenben. A vendégek győzelmében főszerepet játszott a két nyári szerzemény, James Harden (28 pont, 10 lepattanó) és a klubváltása óta New Yorkba először visszatérő Jeremy Lin (22 pont, 8 assziszt). A nap nyugati rangadóján a Serge Ibaka vezette Oklahoma City Thunder meggyőző fölénnyel múlta felül otthon a San Antonio Spurst, amelyben egy játékos sem jutott el 15 pontig.

 

Orlando Magic–Minnesota Timberwolves 102–93

Máris egy meglepetés, a jól kezdő Minnesota nem tudott célba érni Orlandóban, mivel a 28 pontos Big Baby Davisre, illetve a 18-at szóró JJ Redickre egyszerűen nem volt válasza a Timberwolvesnak. Kevin Love egymeccses kihagyás után visszatért és 23 pontos, 15 lepattanós dupla duplát szállított, de a nemrég felépült Ricky Rubio pontot sem szerzett és csupán 4 gólpassz került a neve mellé, így nem volt meg az a varázs Rick Adelman legénységében, mint két napja, a Magic pedig több energiát vitt a pályára, s ez meg is látszott a végeredményen.


A Magic legjobb dobói: G. Davis 28, Redick 18, Vucsevics 14
A Timberwolves legjobb dobói: Love 23, Pekovics 19, Kirilenko 13

PLUSZ – MÍNUSZ
A nap hőse: Jeremy Lin, aki igen pocsék formában érkezett New Yorkba, azaz tavalyi otthonába, viszont itt nagyon szépen összeszedte magát és 22 ponttal, valamint 8 gólpasszal bravúrhoz segítette a Houstont.
A nap lúzere: A San Antonio Spurs, mely egyszerűen nem volt ellenfele az egyik legnagyobb riválisnak, a Thundernek, főleg a lepattanó párharcot 49–37-re elvesztő magasemberek kaphatnak dorgálást Popovich mestertől és stábjától.

New York Knicks–Houston Rockets 96–109

A New Yorkba vendégként először visszatérő Jeremy Linnek és a Houstonnak minden összejött ezen az estén, ami eddig nem, hiszen az ex-Knick 22 pontos, 8 gólpasszos teljesítménnyel zárt, míg James Harden ezzel egy időben hozott össze 28 pontos, 10 lepattanós dupla duplát, úgyhogy az egymás játékát némileg „ütő” hátvédek képesek voltak együtt is remekelni. A hazaiak még ma sem kockáztatták meg Carmelo Anthony pályára lépését, ezt a helyén játszó Chris Copeland 29 pontos karriercsúccsal hálálta meg, de ez édeskevés volt ezen az estén a New Yorknak. A Rockets szépen csendben visszakapaszkodott 50 százalékra, míg a New York 10 győztes fellépés után először kapott ki a Madison Square Gardenben.

A Knicks legjobb dobói: Copeland 29, JR Smith 17, Prigioni 14
A Rockets legjobb dobói: Harden 28, Lin 22, Delfino 16

Detroit Pistons–Los Angeles Clippers 76–88

Elképesztő zsákolóshow-t rendezett a Detroit pályáján a Clippers, a hazaiak pedig csak 76 pontra voltak képesek, nem is volt kérdés, ki nyeri ezt a csatát, úgyhogy lassan tényleg kilátástalanul mélyre kerül Lawrence Frank csapata. Brandon Knight a maga 16 egységével az egész mezőny legjobb dobója tudott lenni, ami sajátjaira nézve éles kritika, a győztes felet viszont nagy dicséret illeti, hiszen a Los Angeles-i alakulat szépen járatta a labdát, illetve osztotta meg a terheket. Immáron 10 győzelmet számlál a Del Negro-legénység sikersorozata.

A Pistont legjobb dobói: Knight 16, Prince 15, Monroe, Singler 11-11
A Clippers legjobb dobói: Ja. Crawford, Griffin 15-15, Paul 14


Memphis Grizzlies–Chicago Bulls 80–71

A Grizzlies csupán 11 ponttal kezdte az első negyedet, mivel borzasztóan rosszul dobott a Gay, Randolph, Gasol trió, de a cserék kihúzták a pácból a kezdőket a második etapban, s a gyors egymásutánban három triplát is elsüllyesztő Wayne Ellington főszereplésével félidőre fordított a Grizzlies. A fordulás után az ászok is belejöttek, s onnantól nem volt megállj, a 17-et szóró Mike Conley győzelemre vezette a Memphist a nap „defenzív rangadóján".

A Grizzlies legjobb dobói: Conley 17, Z. Randolph 12, Ellington 11
A Bulls legjobb dobói: Boozer 16, Belinelli 13, Deng, Noah 11-11

Oklahoma City Thunder–San Antonio Spurs 107–93

A Manu Ginóbili nélkül kiálló Spurs jószerivel ellenállni sem igazán tudott a Thunder rohamainak, de elsősorban a festékben szedték szét Gregg Popovich gárdáját, az elkövető pedig a 25 pontos karriercsúcsát beállító, s ezen felül 17 lepattanót, valamint 3 blokkot elkönyvelő Serge Ibaka volt. Kevin Durant részéről elég volt ma 19 pontos produkció is, nagyszerűen működött a Brooks-legénység gépezete. Egyelőre nem nagyon van válasza a San Antoniónak az OKC-re, amely tavaly zsinórban négy győzelmet aratva ütötte ki a rájátszásból a texasiakat. A Thunder ezennel a liga leghosszabb idei győzelmi sorozatát is birtokolja, mely már 11 diadalt számlál, s természetesen továbbra is ligaelső a tavalyi finalista.


A Thunder legjobb dobói: Ibaka 25, Westbrook 22, Kev. Martin 20
A Spurs legjobb dobói: T. Parker, De Colo 14-14, Duncan 12

Phoenix Suns–Sacramento Kings 101–90

A játéknap „legcsendesebb” meccsén győzött a Phoenix, mely a nagyon mély gödör után szép diadalokat aratott az utóbbi napokban. A 22-t szóró Shannon Brown mellett a 14 pontos, 13 lepattanós dupla dupláját 6 blokkal megspékelő Marcin Gortat emelhető ki a hazaiaknál, míg vendég oldalon a 22 egységig jutó Jimmer Fredette vitte a prímet, rajta kívül viszont mindenki nagyon gyenge napot fogott ki támadásban.


A Suns legjobb dobói: S. Brown 22, Dudley 20, Scola, Gortat 14-14
A Kings legjobb dobói: Fredette 22, Brooks 12, Jam. Johnson 11

NBA
ALAPSZAKASZ, 47. JÁTÉKNAP
Orlando Magic–Minnesota Timberwolves 102–93
New York Knicks–Houston Rockets 96–109
Detroit Pistons–Los Angeles Clippers 76–88
Memphis Grizzlies–Chicago Bulls 80–71
Oklahoma City Thunder–San Antonio Spurs 107–93
Phoenix Suns–Sacramento Kings101–90

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik