Baseball: lesújtó doppinghelyzet az MLB-ben, újabb sztárok gyanúban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2007.12.14. 14:33
Átszövi a dopping az észak-amerikai profi basball-ligát (MLB) - derült ki abból a tanulmányból, amelyet több mint egy év vizsgálódásai alapján készített el George Mitchell, korábbi amerikai szenátor.

A Mitchell-jelentés szerint az MLB-ben a játékosok több mint tíz éve használnak széleskörűen tiltott szereket, korábban szteroidokat, majd növekedési hormonokat. A 311 oldalas dolgozatban, amelynek elkészítéséhez Mitchell mind a 30 csapatnál gyűjtött információkat, több tucat sportolót is megneveztek, köztük olyan sztárokat, mint Roger Clemens (képünkön), aki pályafutása során eddig hétszer volt a bajnokság legjobb dobója, vagy - nem meglepetésre - Barry Bonds, Andy Pettitt és Jason Giambi.

A volt szenátor dolgozatában lesújtó képet rajzolt az Egyesült Államok második legnépszerűbb sportágában uralkodó helyzetről és azonnali megoldást sürget, a felsorolt játékosokkal szemben ugyanakkor nem javasolt eljárást. Ezt azzal indokolta, hogy egy részük még az előtt "vétkezett", hogy a liga vezetői és a játékosok érdekvédelmi szervezete aláírta volna a doppingról szóló szerződést.

A jelentést Bud Selig, az MLB első embere rendelte meg és annak bemutatása után rögtön kijelentette, hogy fenntartja magának a jogot, miszerint eljárást kezdeményezzen az anyagban szereplő még aktív játékosokkal szemben.

"Minden esetet kivizsgálunk és külön-külön döntünk a büntetésekről" - mondta Selig.

A játékos szakszervezet ugyanakkor nemtetszését fejezte ki és aggályosnak tartja, hogy megneveztek olyan baseballozókat, akik soha nem akadtak fenn a doppingvizsgálatokon, ráadásul a vádakra még reagálni sem tudtak.

"Nagyon, nagyon szomorú nap ez mindannyiunk számára" - összegezte véleményét ugyanakkor Travis Tygart, az Egyesült Államok Doppingellenes Ügynökségének vezetője.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik