Tollaslabda: Kőrösi Ágnes második lett a pozsonyi nyílt versenyen

Vágólapra másolva!
2024.04.24. 17:09
Kőrösi Ágnes (Fotó: Imago Images)
Kőrösi Ágnes második helyen zárt a pozsonyi nyílt versenyen – számolt be közösségi oldalán a Magyar Tollaslabda-szövetség.

 

A viadal eredményközlő oldala alapján az elsőként rangsorolt magyar játékos két cseh és egy belga rivális legyőzésével jutott a legjobb négy közé a szlovák fővárosban, ahol angol ellenfele fölé kerekedve harcolta ki a fináléba kerülést. A döntőben a selejtezőből indult indiai Purva Barve várt rá, aki két szettben diadalmaskodott a saarbrückeni Európa-bajnokságon két hete nyolcaddöntős Kőrösi fölé.

A tollaslabdázóknál jövő kedden zárul az olimpiai kvótaszerző időszak, jelenleg nem áll magyar játékos párizsi indulást jelentő helyen, ám Sándorházi Vivien várhatóan a második várólistás helyet fogja megszerezni női egyesben.

Három éve Tokióban – egymást követő második olimpián – a nőknél Sárosi Laura szerepelt, míg Krausz Gergely első magyar férfi tollaslabdázóként jutott ki az játékokra

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik