Ganxsta Zolee-t két dolog érdekli: a zene és a sport. Ja, meg a csajok

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.12. 11:45
Zana Zoltánt, vagy ahogy az ország ismeri, Ganxsta Zolee-t saját bevallása szerint egész kisgyermek korától két dolog érdekelte: a zene és a sport. Ja, meg a csajok, teszi hozzá gyorsan. A konditermi gyúrás annak apropóján került az életébe, hogy „ne nézzünk ki szarul, mert az ember már nem egyéves, hanem kettő”.

Az énekes, zenész – akit tévés, rádiós és a színpadi kihívások is rendre megtalálnak – a vele készített sportos témájú videóban elárulja, mi a különbség aközött, hogy valaki huszon- vagy ötvenévesen mutatkozik és él a nyilvánosság előtt bevállalós rockerként. Ganxsta Zolee tisztában van vele, hogy két végén égeti a gyertyát, éppen ezért hét közben kemény edzésmunkával és tudatos étkezéssel igyekszik megalapozni a hétvégi elhajlásnak.

Szerinte amit az ember igazán meg akar oldani, azt megoldja. Amire igazán időt akar szakítani, arra szakít. Ő legalábbis ennek szellemében állítja össze napi programját, amibe heti három, de inkább négy alkalommal belefér a közérzetét is javító egy óra sportolás.

Sportágakra leszűkítve a futballt, a rögbit és a jégkorongot preferálja szurkolóként, utóbbit műveli is, csakúgy, mint néhanapján az ökölvívást.

Szakállas Winnetouként még elment a színpadon, pocakosként azonban már nem. Edzői javaslatra étrendet váltott, és a konditeremben is befejezte a „maszatolást”. Ennek eredményeként egy hónap alatt 15 kilót fogyott le, amit négy éve tart. A videóból megtudhatjuk, hogy az étrendváltás pontosan mit takar: az azóta már felejtős kiindulópont esetében a gigahamburger volt. Ami az étrend-kiegészítőket illeti, a BioTechUSA termékeit fogyasztja, edzés után fehérje shake-et iszik, és emellett vitaminokat fogyaszt.

A nagy dumás zenész ezúttal sem fogta vissza magát, és útirányt mutatott azok számára, akik szerint nem férfias dolog edzőterembe járni: „nem? Akkor ők menjenek a..."

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik