nemzetisport.hu 2019.06.14 07:06 Frissítve: 2019.06.14 07:11

Vízilabda: Kállay Márk 33 évesen lett válogatott, ott akar lenni a vb-n

Kállay Márknak 33 évesen adatik meg, hogy a belgrádi világliga szuperdöntőjében bemutatkozhasson a magyar férfi vízilabda-válogatottban. Az FTC-Telekom immár Bajnokok Ligája-győztes balkezese az NSO Tv-nek elmondta, amikoer a zöld-fehérekhez igazolt, akkor az volt az egyik célja, hogy bekerüljön a nemzeti csapatba. S mivel mindig nagy célokat tűz ki maga elé, a világbajnoki részvételért is meg akar küzdeni. 

 

 


„Úgy éreztem, nem véletlen az élettől és a vízilabdától sem, hogy engem tavaly leigazolt a Fradi, megdolgoztam minden egyes centiméterért mondta Kállay, aki négy idény után a Debrecen csapatától került a zöld-fehérekhez a nyáron. – Hét évvel ezelőtt műtötték a lövőkezemet, komoly sérülésből kellett visszajönnöm, de Debrecenben megerősödtem, és mentális, illetve fizikai szempontból is túltettem magam ezen. Úgy érkeztem ide, hogy szeretnék bekerülni a válogatott keretbe, és egy évvel később úgy állunk itt, hogy ez valósággá vált. Emellett pedig, amiben elindultunk, ott megnyertük az összes trófeát. Maximálisan elégedett vagyok, a csúcspontja a karrieremnek. Az ilyen pillanatokért, az ilyen szezonokért érdemes elkezdeni sportolni.”

Az FTC csütörtöki sajtótájékoztatója előtt néhány órával hirdetett keretet Märcz Tamás szövetségi kapitány a világliga szuperdöntőjére. A Fradiban kiválóan vízilabdázó 33 éves játékosnak gyerekkori álma vált valóra, hogy utazhat a válogatottal Belgrádba. S persze ezzel nem akar megelégedni.

„Természetesen megküzdök a világbajnokságért is, mindig a legmagasabb célokat érdemes kitűzni magam elé. Csak így tudom a legjobb teljesítményt kihozni magamból. Nem vetem el a lehetőségét annak, sőt, azzal a tudattal szállok vízbe és játszom a nemzeti csapatban, hogy kijussak a világbajnokságra.”

Videónkban természetesen a Bajnokok Ligája-győzelemről, és az odáig vezető útról is beszél. 

2020.05.26 10:26:51

Vízilabda BABJÁK BENCE

A legemlékezetesebb tripla, a legfontosabb labdaszerzés, a legjobb negyed és a legfélelmetesebb uszoda.

2020.05.23 08:40:35

Vízilabda BALLAI ATTILA

Még láthatta, és hősként tisztelte Gyarmatiékat, még láthatták, ma is látják, és hősként tisztelhetik őt Kásásék.

2020.05.21 22:40:22

Vízilabda BALLAI ATTILA

NS-VÉLEMÉNY. A magyar pólóban az ezüstérem kudarc, ebben a versenyben a huszonkettedik hely sem az.

2020.05.19 00:01:45

Vízilabda CH. GÁLL ANDRÁS

Hiteles szakmai grémiumot nem volt nehéz találni. Bemutatjuk a voksoló panel tagjait.