Vizes vb: vagányan, lazán, egy pakli ásszal a vb-döntőért

Roska Emese BoglárkaRoska Emese Boglárka
Vágólapra másolva!
2019.07.24. 08:47
null
Leimeter Dóra szerint a védekezés mutatja meg, milyen erős egy csapat (Fotó: MTI)
Nem szabad, hogy a teher összenyomja a válogatottat, már az elejétől keményen kell játszani a spanyolok ellen, hogy sikerüljön a döntőbe jutás.

Ha alapvetésnek vesszük, hogy munka után édes a pihenés, akkor a magyar női vízilabdázók az igazak álmát aludhatták hétfőről keddre. Az „olasz melót” ugyanis elvégezték, megnyerték a minden vízilabdás világeseményen vízválasztó negyeddöntőt.

FORMA, KOMMUNIKÁCIÓ, EGYSÉG
„Sokszor játszottunk az olaszok ellen, a csapat gerincét a korosztályomból kikerülő játékosok adják – szóval tényleg jól ismerem őket, plusz a lányok rengeteget segítettek, ezért ment a védés. Jó lenne átmenteni a formát az elődöntőre, hogy ugyanolyan elánnal és koncentráltan ugorjunk vízbe, mint legutóbb. Fontos lesz a kommunikáció, mert az oroszok ellen láttuk, anélkül nem megy, az olaszok ellen viszont nagyon jól működött. Bízom benne, hogy ugyanolyan egységesek leszünk, mint a negyeddöntőben, és akkor bárkit legyőzhetünk” – mondta Gangl Edina, a magyar válogatott kapusa.

„Nagyon jó hangulat volt végre, jót tett a csapatnak a siker, főleg az, ahogyan nyertünk” – jegyezte meg Leimeter Dóra, a csapat balkezes játékosa. – „Igazából a védekezés mutatja meg, milyen erős egy csapat, és az nagyon jól működött az olaszok ellen. Kedden viszont már csak a spanyolokkal foglalkoztunk, őket elemeztük.”

Törheti is a fejét a csapat, hiszen az Európa-bajnoki bronzérmes elképesztően meggyőző volt, a hat nullás kezdéssel sokkolta az Európa-bajnok hollandokat, akiknek aztán nem is volt visszaút.

„Talán ennyit számít, hogy hiányzik a kapus Laura Aarts, de sok védekezési hibát is elkövettek” – folytatta Leimeter. – „Nekünk az elejétől határozottan kell játszanunk, akár keményebb szoros emberfogást is vállalnunk, hogy ne tudjanak szabadon passzolni meg kedvük szerint lőni, és persze muszáj semlegesíteni a centereiket.”

Azért ahogyan Leimeter az előttük álló feladatról beszélt, érezhető volt, hogy a 23 évével és Eb-részvételével a rutinosabbak közé tartozó pólós is ízlelgeti a lehetőséget: világbajnoki elődöntő.

NEHEZEN ALUDTAK EL

– Kellemesen telt az este?
– Nagyon feldobottak és boldogok voltunk, sokáig tombolt bennünk az adrenalin, így nehezen aludtunk el. – árulta el Parkes Rebecca, a magyar válogatott center. – Előbb a lányokkal beszéltük át a tapasztalatokat, aztán kedd reggel még az edzőkkel is. Ha a vesztes meccs után nem lehet sokáig szomorkodni, úgy a győztes után sem ünnepelhetünk hosszan, már csak a következő mérkőzésre gondolunk.

– Meglepte, hogy a spanyolok hat nullás kezdéssel ütötték ki az Európa-bajnok Hollandiát?
– Nagyon, de ahogy megnéztem a meccset, már látszott, mivel győztek. Elvették a hollandok önbizalmát, és nem is hagyták őket lendületbe jönni.

– Önökkel is megtehetik?
– Ha engedjük, akkor szinte bárki lerombolhatja az önbizalmunkat, de én hiszek benne, hogy fordítva történik. Roppant erősek a centereik, őket semlegesíteni kell, no meg fontos lesz figyelni a jó lövőikre. A védekezésünk nagyon jó volt az olaszok ellen, amíg az tökéletes, a támadás nem számít olyan sokat.

– A már kvótás amerikaiak vélhetően megnyerik az elődöntőt, így a fináléba jutással önök is megszerezhetik a tokiói indulás jogát. Mennyire jár ez a fejükben?
– Azt mondom, először győzzük le a spanyolokat, ennél most nem tekintünk tovább. Nyilván mindannyiunknak a kvótaszerzés a célja, csodás lenne kiharcolni a tokiói részvételt.

„Többen először jutottunk vébén a négy közé, másnak ráadásul ez az esemény az első felnőttvilágversenye. Mégsem szabad, hogy ez plusznyomást jelentsen, ugyanolyan felszabadultan és vagányul kell játszanunk, mint az olaszok ellen. Ha agyonnyom minket a teher, abból csak szenvedés lesz.”

Szinte mindenki hangsúlyozta, mennyire fontos, hogy a legfontosabb szakaszban, a világbajnokság második hetében ne legyen fásult a csapat, és a jelek szerint ez nem is fenyegeti a társaságot.

„Senkin sem látom, hogy napi rutinná vált volna, hogy itt vagyunk, mindig találunk elfoglaltságot, amivel kicsit feldobjuk a hangulatot” – mondta mosolyogva, majd kérésre már nevetve sorolta a példákat. – „Sokat kártyázunk, van, aki a játékteremben engedi ki a gőzt, más a masszázsfotelben kapcsolódik ki, mindenkinek megvan a maga módszere.”

Ha már a kártyánál maradunk, Leimeter nyerő húzás, már-már jolly joker volt az olaszok elleni negyedöntőben, és ahogyan Keszthelyi Rita csapatkapitány a társakat dicsérte, részben a rosszkéz-oldali teljesítményt ismerte el.

„Egész nyáron arról beszéltünk, hogy a mi oldalunknak is jóval gólra törőbbnek kell lenni, mert mindenki a kapásoldalt és Kesziéket fogja szorosabban” – folytatta Leimeter. – „A spanyolok ellen is fontos lesz, hogy mindenki vállalja el a helyzeteket. Mindegy, hogy lőtt-e, mondjuk, tíz gólt a vébén vagy sem, bátornak és magabiztosnak kell lenni.”

Már csak jó lapjárás kellene a spanyolok ellen – a már kvótás amerikaiak formáját elnézve egy pakli ásszal partin kívül olimpiai indulást lehet nyerni.

VÍZILABDA
NŐK
, ELŐDÖNTŐ
11.30: Spanyolország–Magyarország (Tv: M4 Sport) –élőben az NSO-n!

A Nemzeti Sportot az eseményről tudósítja:Roska Emese Boglárka (Kvangdzsu), Csurka Gergely (Kvangdzsu), Derencsényi István (Kvangdzsu, fotó), Kovács Erika (Budapest)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik