Vizes vb: Nem jött össze semmi, de éremért jöttünk – Bíró

ROSKA EMESE BOGLÁRKA (Kvangdzsu))ROSKA EMESE BOGLÁRKA (Kvangdzsu))
Vágólapra másolva!
2019.07.24. 13:51
null
Nem sikerült bejutni a női vízilabda-vb döntőjébe (Fotó: Derencsényi István)
Bíró Attila, a női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint hiába próbált meg mindent a csapata a Spanyolország elleni világbajnoki elődöntőben, a második félidőben a fontos pillanatban elkövetett butaságok megpecsételték a sorsát, s 16–10-re kikapott.

 

– Tud higgadtan értékelni?
– Persze, meccs közben is láttam, mit kellett volna másként csinálni. Megpróbáltunk mindent, de ez ilyen nap volt, amit máskor belövünk, azt most nem. Tény, sem a kapusainknak, sem a csatárainknak nem jött össze semmi. Azt kell mondjam, a mérkőzés fontos pillanataiban sokkal butábbak voltunk, mint a spanyolok, megmutatkozott a rutinjuk.

VÉLEMÉNY
Keszthelyi Rita csapatkapitány: – A meccs eleje nem úgy alakult, ahogyan akartuk. Jó lett volna, ha végre a spanyolok szaladnak az eredmény után, nem mi. Így alakult, nagyon gyorsan túl kell tenni magunkat ezen a mérkőzésen, mert még lehet mit nyerni. Nem mindegy, mivel mész haza, hogy viszed haza a kabalafigurát vagy egy érmet. Nekem már van egy, nagyon szeretem azt az érmet, nagyon sokat jelent, és ez a csapat, az én csapatom megérdemli a bronzérmet is.
Leimeter Dóra, a magyar szélsője: – Nem kezdtük annyira rosszul a meccset, bár nyilván a nulla kettő azért nem jó, ugyanakkor akiről megbeszéltük, hogy ne lőjön, az lőtt. Az sem segített, hogy nagyon sok labda nélküli kiállítást kaptunk, illetve támadásban kontrákat fújtak ránk. Tíz lőtt góllal bármilyen meccset meg tudunk nyerni, viszont tizenhat kapottal sosem győzhetünk.

– A lányok azt mondták, remekül felkészítették őket, hogyhogy akkor mégis pont azok lőttek, akiknek a megbeszéltek szerint nem lett volna szabad?
– Van öt-hat olyan játékosuk, aki nálunk nincsen, akikről nehéz bezónázva, plusz a két center – elég komplex a játékuk. Olykor sikerült, de végig nem tudtuk megoldani sem a zóna-, se a szoros védekezést. Az elején Edina kapott egy-két peches gólt, amely aztán az ő teljesítményét is elvitte. A spanyolok szervezettebben védekeztek és precízebbek voltak elöl.

– A kvóta már nem elérhető, de az érem igen.
– Éremért jöttünk, szeretnénk is elvinni, meglátjuk, másfél nap alatt hogyan tudunk talpra állni a pofonból, az szép zárása lenne a vébének.

– Kapitányként hogyan tud segíteni a csapatnak a talpra állásban?
– Most nagyot kell pihenni. Meglátjuk, ki mennyit tud aludni, én biztos nem sokat fogok. Azokat az elemi hibákat kell csökkenteni, amelyeket most gyakorlatilag mindenki elkövetett. Sajnos az egész meccsen rutintalanok voltunk, mindezt helyre kell rakni az elkövetkező másfél napban. Nem a taktikával, nem a felkészítéssel volt gond, egy-két lövés, egy-két blokk hiányzott az elején. Más kérdés, hogy talán akkor is kikapunk, de azért szorosabb lett volna. Mindenképpen szorosabb meccsre számítottam. Jobb a spanyol csapat, ám nem ennyivel. Bízom benne, hogy a sérültjeink rendbe jönnek, és az utolsó meccsre oda tudunk állni.

– Sérültjeink?
– Igen, vannak.

– Parkes keveset játszott...
– Neki is van gondja.

INTERJÚ TÓTH-CSABAI DÓRÁVAL, A VÁLOGATOTT BEKKJÉVEL

– Nem a tervek szerint alakult...
– Nagyon sok gólt kaptunk, látszik, mennyi kiállítást ítéltek a játékvezetők. Nem sikerült megfogni a spanyolokat, ezért védekezésben M-zónára váltottunk, hátha úgy jobb lesz, de átlőtték azt is. A sok kiállítást nem mindig tudtam követni, eddig ez nem volt jellemző, ugyanakkor ők belőtték a fórjaikat, mi meg kihagytuk őket, ez volt a különbség.

– Min múlt, valamivel meglepték önöket?
– Úgy éreztem, hogy az előnyökben néha kapkodtunk. Amikor elhúztak, akkor akartuk játszani a kapufás figurákat, de nem jöttek össze. Kicsit mindent fordítva csináltunk.

– Azért a második negyedig tudták tartani a lépést. Mi történt utána?
– Igen, amikor védekezést váltottunk, úgy éreztem, hogy jobban mentünk velük. A mi centereink is jól játszottak, Gyöngyössy Anikó rengeteg kiállítást hozott, gólt lőtt, Parkes Rebecca is. Inkább a védekezésben, a blokkok minőségében volt különbség.

– Hogyan lehet talpra állni a bronzmeccsig?
– Ki kell javítani a hibákat, és menni tovább, hiszen éremért játszunk, ennél nem kell nagyobb motiváció.

 

VÍZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG
NŐK, ELŐDÖNTŐ

Spanyolország–Magyarország 16–10
(5–3, 5–5, 4–1, 2–1)
Kvangdzsu,
800 néző. V: Sztavridisz (görög), Margeta (szlovén)

A Nemzeti Sportot az eseményről tudósítja:Roska Emese Boglárka (Kvangdzsu), Csurka Gergely (Kvangdzsu), Derencsényi István (Kvangdzsu, fotó), Kovács Erika (Budapest)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik