A Vasas visszahódította a trónt az Egertől

Vágólapra másolva!
2012.04.29. 16:55
null
Jogos a Vasas öröme (Fotók: Török Attila)
Címkék
A Vasas nyerte meg az élvonalbeli férfi vízilabda-bajnokság 2011–2012-es szezonját, miután a döntő harmadik mérkőzésén 11–8-ra legyőzte az Egert. A fővárosi együttes ezzel 2–1-re győzött az egyik csapat második győzelméig tartó párharcban.

A Vasas küzdelmes mérkőzésen jutott előnyhöz a Komjádiban a döntő első felvonásán, a kapusbravúrok és a védekezések által meghatározott összecsapást Steinmetz Barnabás remek ejtése döntötte el a végjátékban, amelyet Földi László együttese 3–0-ra nyert meg. Gerendás György csapata az egri, második mérkőzésen egyenlített: remek védekezése akkor már kiváló és gólerős támadójátékkal is párosult. Vasárnap azonban eldőlt: az Eger nem őrizte meg címét, a Vasas visszafoglalta a trónját.

A mérkőzés elején hatalmas elánnal estek egymásnak a csapatok. Szinte forrt a víz, az adok-kapokból pedig az Eger jött ki jobban. Biros Péter egy emberelőnyt használt ki, míg Varga Zsolt egy szerencsés kipattanó után lőtt a kapuba.

A két kapus remekül védett a találkozó elején. Szécsi Zoltán eszén egyáltalán nem tudtak túljárni a Vasas játékosai, de Nagy Viktor teljesítményére sem lehetett panasz. Az első negyed után így 2–0-ra vezetett a címvédő.

A második játékrészben aztán két fórban szerzett találattal (Vörös Viktor és Drasko Brguljan) hamar egyenlítettek az angyalföldiek. Összességében azonban többet hibáztak a Vasas játékosai, sokkal görcsösebben játszottak, mint az Eger. Ennek következményeként a nagyszünetre visszaállt a kétgólos vendég előny.

Nagy küzdelem volt, a végén azonban már nem bírta a Vasas tempóját az Eger
Nagy küzdelem volt, a végén azonban már nem bírta a Vasas tempóját az Eger
GÖRCSÖSEN AKARTÁK

Kiss Gergely, a Vasas olimpiai bajnoka szerint a mérkőzés elején görcsösen akarták a sikert, ezért vezetett sokáig az Eger.

„Gyengén támadtunk az elején, görcsösen akartuk a sikert, míg az Eger hozott egy jó átlagot. Ők biztos mérgesek, hogy sok gólt kaptak, mi meg amiatt voltunk, hogy az elején nem lőttünk. Örülök, hogy a tavaszi jó formánk adott annyi önbizalmat, hogy többször is felálltunk az ellenfél vezetésénél, ami most olyannyira sikerült, hogy az utolsó percre már bajnokok voltunk. Gratulálok a csapatnak, és köszönöm a szurkolóknak, a szeretteinknek, illetve a remélem, nem ideiglenes masszőrünknek, Tibornak" – mondta a Nemzeti Sportnak Kiss Gergely a találkozót követően a Nemzeti Sportnak.

A harmadik játékrészben aztán megtalálták a Vasas játékosai az utat Szécsi kapujába. A hazai csapatban Steinmetz Ádám és Fazekas Tibor találatára azonban egyaránt volt válasza a vendégeknek.

Ezután viszont porszem került az egri gépezetbe. A Vasas úgy kezdett el játszani, mint a Jug Dubrovnik elleni BL-negyeddöntőben.

Ennek a rohamnak köszönhetően az angyalföldiek sorozatban három újabb gólt szerezve átvették a vezetést. S az utolsó negyednek egygólos előnnyel vághattak neki.

A negyedik játékrészben már érződött a tét: többször is hibáztak a játékosok mindkét oldalon. Az egész találkozón gyengén teljesítő Miho Boskovic azonban megeresztett egy kapufás bombát, amivel kettő lett a Vasas előnye a 28. percben.

Az Eger pedig egyre ritkábban került helyzetbe, legtöbbször kiszorított szituációból kellett lövésre vállalkozniuk a vendég játékosoknak. Bátori Bence találatával azért egy gólra feljöttek az egriek, de ekkor már a Vasas uralta a mérkőzést.

Földi László együttese telt ház előtt már nem engedte ki a győzelmet, s végül 11–8-ra győzött.

A Vasas tehát a legutóbbi hat bajnokságból az ötödiket nyerte meg, és visszahódította a bajnoki címet az előző szezonban aranyérmes Egertől.

BAJNOK A VASAS!

FÉRFI VÍZILABDA OB I
DÖNTŐ, 3. MÉRKŐZÉS
TEVA-VASAS-UNIQA–ZF-EGER 11–8 (0–2, 2–2, 5–2, 4–2)
Komjádi uszoda, 2200 néző. Vezette: Németh András, Székely Balázs
VASAS: NAGY V. – Boskovic 1, Decker Á., KATONÁS 2, STEINMETZ Á. 3, Steinmetz B. 1, Kiss G. Csere: Takács Bálint, Drasko Brguljan 1, Vörös 1, Vámos, FÜLÖP 1, FAZEKAS 1
EGER: Szécsi – Bátori 1, Biros 2, HOSNYÁNSZKY 2, Seman 1, Graham, Bundschuh. Csere: Varga II Zs 1., Binder, Kovács G. 1, Gerritse, Mezei, Chilkó
Gól – emberelőnyből: 13/4, ill. 12/4
Gól – ötméteresből: 1/0, ill. 1/1
Kipontozódott: Varga II Zs. (18. p.), Kovács G. (20. p.), Decker Á. (32. p.)
Az egyik csapat második győzelméig tartó párharc végeredménye: 2–1, a Vasas javára.
PERCRŐL PERCRE
32. perc: vége a mérkőzésnek. A Vasas a bajnok.
32. perc: a Vasas még ölte az időt. A végén azonban Steinmetz Ádám szabaddobásból kilőtte a jobb alsót. 11–8
32. perc: ötméterest kapott az Eger. Biros bevágta. 10–8
31. perc: Kiss Gergő pedig lefordult, rávezette a labdát Szécsire. Majd Brguljanhoz passzolt, aki az üres kapuba lőtt. Eldőlt! 10–7
31. perc: ismét az Egernél a labda, de Grhaham nem tudott kapura lőni.
31. perc: most is Bátori lőtte el a támadóidő végén. A labda csúnyán a kapu mellé ment.
30. perc: a másik oldalon Decker kapáslövését védte Szécsi.
30. perc: Bátori fölé lőtte a labdát.
29. perc: Semant kiállították. Katonás pedig hatalmas gólt ragasztott a bal felsőbe. 9–7
29. perc: szépen megjáratta az Eger. Végül Bátori kapás szélről a rövidbe vágta a labdát. 8–7
28. perc: Hosnyánszky szokásos svédcsvarja elég szerencsétlenre sikeredett, de fórba került az Eger. Ezúttal Gerendás kért időt.
28. perc: Boskovic belőtte. A labda a kapufáról pattant a képzeletbeli gólvonal mögé. 8–6
27. perc: Graham rossz bejátszása után emberelőnybe került Vasas. Földi időt kért.
27. perc: Kiss Gergő csúnyán mellé lőtt.
26. perc: Bátori lövését védte Nagy.
25. perc: emberelőnybe került az Eger, de Graham nem tudta a kapuba lőni a labdát.
25. perc: elkezdődött a negyedik negyed.
24. perc: mindkét oldalon eladják a labdát a játékosok. Vége a harmadik negyednek.
23. perc: Deckert kiállították. Gerendás időt kért. Mezei lövését azonban blokkolták.
23. perc: ezúttal a Vasas került fórba. Steinmetz Ádám pedig közelről a kapuba húzta Kiss passzát. 7–6 Először vezet a Vasas.
22. perc: emberelőnybe került az Eger. Fazekas lövését blokkolták.
22. perc: Fülöp zseniális találattal egyenlített. Már kezdett lejárni a támadóidő, amikor Fülöp vagy kilenc méterről. Szécsi kapujába ejtett. 6–6
22. perc: Katonás labdát szerzett.
21. perc: Katonás a bal szélről Hosnyánszky kezével együtt belőtte. 5–6
21. perc: egri kiállítás. Földi László időt kért.
20. perc: Szécsi megbabonázta Boskovicot, és védte a büntetőt.
20. perc: Ötméteres a Vasasnak!
21. perc: kettős emberelőnybe került az Eger. Az egyik kiállított játékos már visszajött, amikor Hosnyánszky több lóba után benyomta a hazai védelmet, és öt méterről a bal felsőbe lőtte a labdát. 4–6
20. perc: Fazekas érdekes gólt szerzett. Rutiosan az üres kapuba lőtt. Kérdés, hogy elvégezte-e előtte a szabaddobást. Mert ha igen, akkor szabálytalan lett volna a találat. 4–5
19. perc: Brguljan távoli lövését védte Szécsi.
19. perc: Kovács szerzett vissza egy labdát, majd szabaddobásból bevette Nagy kapuját. 3–5
18. perc: Varga Zsolt kipontozódott.
18. perc: Steinmetz Ádám centerből a kapuba vágta a labdát, és zárkóztatta a Vasast. 3–4
17. perc: Seman szakadt el Deckerről, de Nagy védte a ziccerét.
17. perc: kontrát fújnak Steinmetz Ádámra.
17. perc: elkezdődött a harmadik negyed. A Vasasé az első támadás.
Vége a második negyednek.
16. perc: Hosnyánszky szerzett labdát Katonás.
16. perc: a másik oldalon Gerritse pattintotta kapufára a labdát.
15. perc: emberelőnybe került a Vasas. Brguljan csúnyán fölé lőtte.
15. perc: Hosnyánszky használta ki az újabb egri emberelőnyt. 2–4
14. perc: Szécsi fülelt le egy centerbejátszást.
14. perc: a másik oldalon Mezei távoli kísérletét blokkolta Vámos.
13. perc: Vargát kiállították. Graham azonban blokkolt.
12. perc: kontrát fújtak a Vasas ellen. Majd az Eger ellen is.
12. perc: ismét az Eger került emberelőnybe. Bátori pattintott lövését pedig védte Nagy.
11. perc: Vámos irdatlan nagy lövése a kapufa éléről pattant mellé.
11. perc: emberelőnybe került az Eger. Már lejárt a fór, amikor Seman kapott bejátszást középen, befordul, és higgadtan a kapuba lőtt. 2–3
10. perc: Steinmetz Ádámról állítottak ki. Brguljan három lóbával megverte Hosnyánszky blokkját, és hatalmas gólt lőtt. 2–2
9. perc: centerben szerelnek a Vasas játékosai.
9. perc: egy kiállítás után Vörös került ziccerbe. Lövésébe ugyan beleért Szécsi, de hárítani nem tudott. 1–2
9. perc: elkezdődött a második negyed. A Vasas hozta el a labdát.
8. perc: Vámos lövését védte Szécsi. Vége az első negyednek.
8. perc: Varga lövésébe kapott bele Nagy. A visszaúszásnál Vargát kiállították.
8. perc: Vöröst szerelték centerben.
7. perc: Kovács távoli lövését védte Nagy, de a kipattanót Varga a kapuba maszatolta. 0–2
6. perc: a másik oldalon Biskovic löketét hatástalanította Szécsi.
5. perc: hazai kiállítás. Nagy Viktor védett.
5. perc: Varga Zsolt a kapu fölé lőtt.
4. perc: Steinmetz Ádám hét méterről lőtt, de Szécsi védte a fej fölé jövő löketet.
3. perc: Boskovic kapufát lőtt. Biros azonban rosszul indított.
3. perc: Biros hét méterről belövi. 0–1
3. perc: Decker kapufát lőtt. Visszaúszás közben Takácsot állították ki.
2. perc: Birost kiállították. Boskovic lövését azonban védte Szécsi, ami után letelt a kiállítás.
2. perc: kontra az Eger ellen.
1. perc: Steinmetz Ádám fordult be centerben, de ziccerben fölé pattintott.
1. perc: egyből fórba kerültek a vendégek. Katonás azonban blokkolta a lövést.
1. perc: elkezdődött a mérkőzés. Az Eger hozta el a labdát.
FÉRFI VÍZILABDA OB I, DÖNTŐ
TEVA-VASAS-UNIQA (1.)–ZF EGER (3.), A VÉGEREDMÉNY: 2–1
Vasas–Eger 6–5
Eger–Vasas 10–7
Vasas–Eger 11–8
AZ ELMÚLT TÍZ SZEZON BAJNOKA
2003 Domino-BHSE
2004 Domino-BHSE
2005 Domino-BHSE
2006 Domino-BHSE
2007 TEVA-VasasPlaket
2008 TEVA-VasasPlaket
2009 TEVA-VasasPlaket
2010 TEVA-VasasPlaket
2011 ZF-Eger
2012 TEVA-Vasas-Uniqa
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik