Itt van Amerika
MALONYAI PÉTER
MALONYAI PÉTER
2020.07.25 10:04

Valahogy szerette, ha agyba-főbe lövik – Molnár Endre 75 éves

Vízbe már nem hajlandó menni, azt mondja, ázott eleget játékosként, ráadásul meglehetősen aktívan tette. Bizonyság rá, hogy mindmáig a világ egyik legjobb pólókapusaként tartják számon, bár ezen a megállapodáson csak mosolyog, na ja, van mire szerénynek lennie. Meggyőződése, hogy sohasem kapott gólt, de legalábbis nem emlékszik rá – a másik oldal, hogy arra sem, amikor például öt másodperc alatt három lövést védett. Főállású nagypapa, ebben a műfajban klasszisnak érzi magát, csodálja is, hogy még nem válogatták be. Molnár Endre 75 esztendős.

Molnár Endre védi a szovjet játékos lövését az 1977-es Hungária Kupán a Margitszigeten (Magyarország–Szovjetunió 8–4) (Fotó: MTI/Kovács Gyula)

 

 

– Ott hagytuk abba hat esztendeje, hogy mennie kell az unokákért, lévén főállású nagypapa. Azóta is?     
– Ez nem változott, csak a gyerekek lettek nagyobbak, Benedek már 14, Bertalan 11, Barnabás 8 éves. A három B. Ceruzában is kemény.

– És természetesen vízilabdáznak.
– Mind a hárman, Benedek ráadásul beállt a kapuba.

MOLNÁR ENDRE
Született: 1945. július 23., Gyergyószentmiklós
Sportága: vízilabda
Posztja: kapus
Klubjai játékosként: Bp. Építők (1960–1966), Bp. Spartacus (1966–1980)
Válogatottság: 189 (1966–1980)
Kiemelkedő eredményei játékosként: olimpiai bajnok (1976, Montreal), olimpiai ezüstérmes (1972, München), olimpiai bronzérmes (1968, Mexikóváros; 1980, Moszkva); világbajnok (1973, Belgrád), vb-ezüstérmes (1975, Cali; 1978, Nyugat-Berlin), Európa-bajnok (1974, Bécs; 1977, Jönköping)
Klubjai edzőként: magyar utánpótlás-válogatott (1982–1983), Bp. Spartacus (1982–1983), BVSC (1983–1987), Katszia (kuvaiti, 1987–1989), kuvaiti válogatott (1989–1990), Tungsram SC (1990–1992), Sliema (máltai, 1993)
Kiemelkedő eredményei edzőként: magyar bajnok (1985, 1987, 1992)
Elismerései, díjai: az év magyar vízilabdázója (1967, 1977, 1978, 1979, 1980), Kiváló Nevelő Munkáért (1992), az évszázad magyar vízilabda-válogatottjának tagja (2000), Gyergyószentmiklós díszpolgára (2006), a Magyar Érdemrend tiszti keresztje (2020)

– Ez azért büszkeség, nem?     
– Nem tudja, mit vállal… De a lényeg, hogy mind a hárman ügyesek, látszik rajtuk Szedlmayer Ildi keze nyoma a KSI-ben, nála nem kell jobb nevelő.

– Akkor ők nem lesznek olyan rossz gyerekek, mint ön volt az ő korukban.     
– Nem voltam én rossz, inkább eleven. Legalábbis ezzel hízelgek magamnak. A Lövőház utcában laktunk, a Marczibányi tér és a környéke maga volt a paradicsom. Megvolt a magunk társasága, de nemcsak nekünk, minden térnek volt galerija – ahogy akkor hívták –, időnként összecsaptunk, nem olyan szelíden, mint A Pál utcai fiúkban, homokbomba, meg ilyesmik, de egy-két méretesebb pofonnál több nem csattant el, az pedig belefér a gyerekkorba.

VALAHOGY SZERETTE, HA AGYBA-FŐBE LÖVIK

– Nézőpont kérdése, hiszen azért került le az uszodába, mert úgymond rossz gyerek volt.     
– Eleven – ehhez ragaszkodom, de igaz, hogy jócskán volt pedagógiai szándék abba, hogy levittek a Csasziba. Ahol az Építőkben Mészáros Jani bácsi azonnal közölte velem, hogy nem leszek úszó, így kerültem a pólósokhoz, ott meg a kapuba, mert nem is szerettem úszni.

– Akkor nem fogta meg a babelmélet.     
– Ne is mondja! Markovits Kálmán kapitánysága alatt, a mexikói olimpia előtt annyit kellett úsznunk, hogy csak na, pedig ha volt pólós, aki utált úszni, Kálmán az volt. Ő jött a babelmélettel, azt mondogatta, hogy a bab is akkor a legjobb, ha sokat van vízben.

– Egyből kapus lett.     
– Igen. Megmagyarázni nem tudom, csak elmesélni, hogy amikor futballoztunk, akkor is magamtól beálltam a kapuba, az iskolai kézimeccseken is, mazochista lehettem, valahogy szerettem, ha agyba-főbe lőnek.

– Sokat köszönhet az uszodának.     
– Ha azt mondom, mindent, azt hiszik, nagyzolok. Maradjunk abban, hogy rengeteget. Fantasztikus pólósokat, nagyszerű embereket és persze maradandó emlékeket.

– A fantasztikus pólósok közül többen is itt hagytak bennünket a közelmúltban…  
– Sajnos egyre többet járok temetésre, mondogatom is, hogy legszívesebben már a sajátomra se mennék el… De a lényeg, hogy egyre kevesebben vagyunk.

– Hogyan emlékszik az elhunytakra? Kárpáti Gyurika… 
– Vele már nem sokat játszottam, akkor hagyta abba, amikor Gyarmati Dezső, akkor, amikor kezdtem befutni. Dezsőnek mondogattam is, amikor már megtehettem, azért hagyta abba, mert tudta, úgysem tud nekem gólt lőni.

– Szívós István, Konrád Feri…
– Együtt lettünk olimpiai bajnokok hetvenhatban, ez sok mindent meghatároz. Pisti külön kategória volt a pólóban, Feri pedig… Emlékszem, amikor a montreali eredményhirdetés után kicsit beindultunk, másnap reggel, az ébredés után nem találtuk, nem tudtuk, hol veszítettük el. Már azt hittük, disszidált, de aztán meglett, a bulizáshoz kölcsönkapott limuzin hátsó ülésén aludt.

– Benedek Tibor halála után egy közösségi oldalon igyekezett helyére tenni az emlékezést.     
– Nem bírtam magamban tartani, hogy most gondoljon mindenki szeretettel, kegyelettel Tiborra, ne azzal hencegjen, hogy ő milyen jóban volt vele. Az egyik rádióadó például betelefonálós műsorban szólította fel a hallgatókat, hogy jelentkezzen, akinek van valamilyen emléke róla. Mindezt két nappal a halála után, ami több mint ízléstelen.

– És akkor még nem beszéltünk azokról, akik nem éltek a fényben, de részei a magyar pólótörténetnek. Gondolok például az egri Ringelhann Györgyre vagy Kántor Sándorra…
– Gyuri legenda Egerben, gyerekorvosként, amikor csak hívták, fogta a táskáját és ment, tekintélye volt, hitele, nem véletlenül lett polgármester is. Úgy hallottam, nagy beteg volt, szegény… Kántor Sanyi az első edzőm volt az Építőkben, neki köszönhetem, hogy olyan kapus lettem, amilyen, a fizikai rész egyértelműen az övé.

– Az Építők sokat jelent az életében.     
– Az első mindenben meghatározó.

A vízilabdázás történetének egyik, ha nem „a” legjobb kapusa, Molnár Endre 75 éves lett (Fotó: Balogh László)

– Melegítőben is… 
– Tudom, mire gondol, ott kaptam az első egyesületi melegítőmet. Nagyon büszke voltam rá, de megszenvedtem érte. Azért adták, hogy felvonuljak benne május elsején, ami hagyján, de éppen hőség volt, a melegítő – inkább mackó – pedig jó vastag pamut, izzadtam rendesen. Nem volt rajta semmiféle csicsás márkanév, de nagyon sokáig tartott. Persze, amikor abban kellett úsznunk az alapozásnál, átkoztam az egészet, nem csupán az úszás miatt, hanem mert megszívta magát vízzel, és nagyon nehéz lett.

– És Papp Bandi bácsi… A százasokkal…
– Nagy figura volt, a FOK-GYEM cég – meg ne kérdezze, mit takart a rövidítés – első embere, a póló fő támogatója a Bp. Spartacusban. A százas pedig? Egy-egy fontosabb meccsen, amikor négyest lőhetett az ellenfél, elővett egy százforintost és meglóbálta. Jelezte, ha kivédem, az enyém.

– Nyilván megkapta a pénzt, hiszen már a múltkor mondta, hogy ön az a kapus, aki sohasem kapott gólt.     
– Vagy legalábbis nem emlékszem rá – ezt azért hozzátettem. Viszont azóta sem kaptam, tartom a formámat.

– Ez több mint dicséretes.     
– Csak az benne a bibi, hogy nem voltam azóta vízben, vagy csak alig-alig. De ez akkor is szép, nem?

– Miközben gratulálok hozzá, megkérdezem: mesélte, hogy a mexikó­városi olimpián, hatvannyolcban volt a legjobb formában, mert akkor megjött az érzés. Ez mit jelent?     
– Nem tudom, de úgy volt. Benne lehetett, hogy az első olimpiámon játszhattam, ez külön feldobott, huszonhárom éves voltam, fiatal, telis-tele ambícióval, gondolom, ilyesmik. Mindenesetre, az NSZK ellen Markovits Kálmán lecserélt, s csak a bronzmeccsen tett vissza a csapatba.

Az 1968-as mexikóvárosi olimpián bronzérmes lett a válogatottal

MÚLTAK AZ ESZTENDŐK, KINYITHATTA A SZÁJÁT

– Amelyen öt négyest védett, így nyertünk az olaszok ellen kilenc négyre, Felkai „Róka” hét gólt dobott.     
– Na látja, ő sem volt akárki! De visszatérve a bronzmeccsre, utána nem minden él nélkül jegyeztem meg Kálmánnak, hogy külön szeretném megköszönni a harmadik helyet… Nem szólt semmit, de vette a lapot. Egyébként jóban voltunk, mindig azzal cukkolt, kár, hogy nem kosárra játsszák a pólót, mert akkor nem kellenének kapusok. Sárosi Lacinak pedig, mert amikor valamit elrontott, mindig fölnézett az égre, azt mondta, hogy Lacikám, már megint felhős az idő?

– Ha már bronzérem, annak idején betörtek önhöz, és elvitték az érmeit. Meglettek?     
– Pontosítsunk, csak az aranyakat és az ezüstöket, a bronz nem kellett nekik, biztos nem volt elég fényes. Egyébként megvannak – valahol. Én nem kaptam őket vissza. A rendőrség mondta, ha majd valaki vissza akarja adni, szólnak. Ebben maradtunk.

– És a biztosító? Mert, ha jól tudom, elsőre a füle botját sem mozgatta.     
– Azóta nagy nehezen fizetett valamit, nem annyit, amennyit ma ér egy olimpiai arany vagy ezüst, de többet, mint a semmi. Már arra gondoltam, hogy a bronzokat átfújatom arannyal, aztán úgy nézegetem.

– Mindenesetre vezére volt a montreali aranycsapatnak.     
– Fene tudja. Tény, hogy amikor már megtehettem, nem fogtam be a számat. Ahogy öregszik a pólós, úgy lesz egyre nagyobb a szája, én is egyre többet engedtem meg magamnak az évek múlásával. Az rendszeres volt, hogy védekezésnél Gyarmati Dezső bekiabálta, hogy zóna, én pedig rávágtam, hogy szoros, esetleg megfordítva, és rám hallgattak. A vízből sok minden jobban látszik, mint a partról.

– Emlékszik a nagy védéseire? Például amikor hetvenhétben a jönköpingi Európa-bajnokságon egy jugoszláv előnynél öt másodpercen belül három lövést fogott.     
– Olvastam róluk, meg mesélték. Meccs közben nem húzogat strigulákat az ember, hogy egy védés, kettő, három, és így tovább. Volt, hogy jöttünk ki a vízből, gratuláltak, én pedig megkérdeztem, mihez. És ez tényleg nem púder, higgye el! A védéshez, legalábbis klasszisok között és ellen, olyan állapotban kell lenni, hogy szinte azt se tudd, hol vagy. Legalábbis szerintem, és főként nálam.

Van mire emlékeznie: világklasszisokkal és világklasszisok ellen játszott (Fotó: Balogh László)

– Szereti a whiskyt?     
– Hát… Nem öntöm ki. Csak egyre kevesebben vannak, akikkel leülhetek meginni egy-egy pohárral. Például, Konrád Feri… De erről már beszéltünk. Egyébként miért kérdezi?

– Persze hogy egy történet miatt. Mondom… Színhely: Montreal, olimpiai falu. Szereplők: Konrád Ferenc, Sárosi László és természetesen Molnár Endre.     
– Ja! Egy szobában laktunk hárman, és valamelyik meccs után Feri becsempészett valahogy egy lapos üveges whiskyt, hogy lazuljunk egy kicsit. Már éppen kitöltöttük az italt, amikor Dezső benyitott. Feri rögtön kapcsolt, azonnal mondta, hogy „Dezső, kérsz…?”, mire a kapitány ránk vágta az ajtót. Mi megittuk az italunkat, és lefeküdtünk aludni. Szerencsére az ajtócsapkodásnál megállt az ügy.

– Az a montreali csapat abban is különleges volt, hogy különböző egyéniségek, más és más karakterek alkották, mégis egyfelé húzott. Ez intelligencia kérdése?     
– Jól hangzik, biztos van benne valami, de inkább arról volt szó, hogy mindannyian nagyon akartunk olimpiai bajnokok lenni. Tizenkét év telt el akkor a tokiói arany óta, éppen ideje volt egy újabb diadalnak.

– Azt mondják, a legvisszafogottabb volt a csempészésben. Meg a ma bulvárhíreknek nevezett történetek is elkerülték.     
– Nem volt nehéz dolgom a vámnál, mert nekem volt a legkevesebb pénzem. Ami pedig a történeteket illeti, egy kapusból nem lehet sztárt faragni, arra ott vannak a góllövők. Dezső ráérzett, hogy szükség van a sztárokra, Csapó Gabi, meg Faragó Tonó alkalmas volt arra, hogy megmozgassa a közvéleményt, persze az akkori körülményeknek megfelelően.

– Így aztán a védései maradtak meg az emberekben, bennem az is, hogy időnként harcban állt a bírókkal.     
– A harc túlzás, de nekik is megmondtam mindig a magamét. Azért nem volt olyan komoly, a lefújás után már én is meg a bíró is elfelejtette a történteket, ez így normális a sportban. Volt három csapattársam az Építőkben, mindhárman bírók lettek, de lemondták a meccset, ha én játszottam, tudták, abból csak balhé lesz, és a végén még megzavarja a rendszeres békés sörözgetéseinket.

– Az viszont még ma is áll, hogy a pólóban főszereplő lehet a játékvezető.     
– Egy klasszisbíró sok mindenre képes… Emlékszem, volt a Tüzér utcában egy Honvéd–Szpari. Bolvári Tóni volt az edzőnk a Spartacusban, a szintén legendás Kőnigh Gyuri vezette a meccset. Tóni be-beszólogatott neki, s attól kezdve két negyeden keresztül nem jutottunk át a félpályán, ahogy megindultunk volna, máris kontrát fújt. Szünetben mondtam Gyurinak, hogy ne csinálja már, mire ő, hogy akkor Tóni ne piszkálja. Szóltam neki is, csöndben maradt, mi pedig simán nyertünk. Megjegyzem, csak egy nagyon jó játékvezető tudja megcsinálni, amit Gyuri – mondtam, egy jó bíró mindenre képes.

Ma már a nagypapák–unokák meccsen sem szívesen ereszkedik vízbe a Szigeten (Fotó: Balogh László)

SÖRÖZŐT MŰKÖDTETETT, ÉTTERMI FOGYATÉKOS VOLT

– Élete a póló, mégis vendéglősként is igyekezett az egyről a kettőre jutni.     
– Próbálkoztam. Végigjártam a szamárlétrát, a margitszigeti uszodai büfét nagyon szerettem, hiszen otthon voltam, aztán Óbudán a Rolling Rockot. Igyekeztem megtanulni a szakmát, mindig kérdezgettem a profikat, ők pedig elmondták, amire kíváncsi voltam, de hozzátették, hogy úgyis hiába teszik, mert – így mondták – „éttermi fogyatékos” vagyok.

– Ehhez képest rendre tömve volt a söröző, mégis abbahagyta.     
– Ahogy teltek-múltak az évek, sok minden megváltozott a vendéglátásban, egyre nehezebben ment még a szinten tartás is. Tudja, a csúcson kell abbahagyni.

– Így lett végül főállású nagypapa. Még mindig várja, hogy ebben a műfajban is beválogassák?     
– Persze. Egyre jobb a formám. Igaz, amikor rávettek, hogy álljak be a kapuba az unokák–nagypapák meccsen a Szigeten, azt hittem, ott fogok meghalni, a kezemet alig bírtam felemelni.

– De gólt ott sem kapott.     
– Nem szoktam.

– Gratulálok a hetvenöt évéhez, és örömmel látom, hogy éppen a következő születésnapján lesz a tokiói olimpia megnyitója.     
– Most mondjam azt, hogy sokba van ez nekem? Inkább állapodjunk meg abban, hogy úgy legyen. Legyünk jövő nyáron mindketten egészségesek, az olimpia is, meg én is.

Az 1976-os montreali olimpián győztes csapat. Állnak, balról: Gyarmati, Faragó, Szívós, Csapó, Sudár, Gerendás, Kárpáti. Guggolnak: Molnár, Horkai, Kenéz, Cservenyák, Sárosi, Konrád

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Hosszabbítás 2020. július 25-i lapszámában jelent meg.)

2020.09.18 21:05:14

Vízilabda MALONYAI PÉTER

A vízilabdázás állócsillaga 70 évesen sem hazudtolja meg önmagát: fergeteges sztorik Budától Szicíliáig.

2020.08.30 22:36:47

Vízilabda CSURKA GERGELY

ALAPVONAL. Dopping- és minden más frontról pontosan tudjuk, mekkora gazemberségeket képesek egyesek elkövetni az eredmény érdekében – kétségünk se legyen afelől, hamarosan a koronavírustesztek manipulálása is piaci alapon zajlik majd.

2020.08.19 21:28:46

Vízilabda MALONYAI PÉTER

A közvetlen utódok úgy tartották, iskolát teremtett a vízilabdában – ötvözte a múltat a jelennel.