Női vízi MK: a Dunaújváros 0–3-ról verte meg az UVSE-t a döntőben

BÁNFALVI SZABOLCS, LAKNER GÁBORBÁNFALVI SZABOLCS, LAKNER GÁBOR
Vágólapra másolva!
2020.09.08. 20:11
Címét megvédve a Dunaújváros nyerte a BENU női vízilabda Magyar Kupát, miután a keddi fináléban háromgólos hátrányból fordítva 7–6-ra legyőzte az UVSE-t. A BVSC a Ferencvárost verte meg a bronzéremért.
A Dunaújváros megvédte a címét az UVSE-vel szemben (Fotó: Balogh László)
A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK
A Dunaújváros megvédte a címét az UVSE-vel szemben (Fotó: Balogh László) A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK

A női vízilabda Magyar Kupa két elődöntőjéből az izgalmakat hiányoltuk, az éremmérkőzések azonban bőségesen kárpótoltak mindenért. Már a harmadik helyért vívott csatában is csupán egyetlen gól döntött, és nem történt ez másként a fináléban sem.

Pedig nem úgy indult a döntő, hogy gigászi csata várható, ugyanis az UVSE úgy kezdett, mint egy nappal korábban, a BVSC ellen. Az első negyedet 3–0-ra nyerte Benczur Márton együttese, amely szeretett volna visszavágni a tavaly decemberben ötméteresekkel elveszített döntőért. A két együttes egyébként negyedszer találkozott kupadöntőben, és eddig az UVSE állt jobban összesítésben, méghozzá 2–1-re.

A Dunaújváros azonban bizonyította, hogy nincs lehetetlen, még az UVSE ellen sem. Mihók Attila csapata védekezést váltott, a francia center, Géraldine Mahieu megtörte a gólcsendet, és a rendre leforduló címvédő a második negyed közepére eltüntette a háromgólos különbséget. Az egyenlítő gólt pont az UVSE-től nyáron igazolt Mucsy Anna lőtte – ki más tette volna…

Két negyed után 4–4-et mutatott az eredményjelző, gyakorlatilag tehát minden újrakezdődött. A lélektani előny azonban a Dunaújvárosnál volt, amely hat góltalan perc után Garda Krisztina találatával átvette a vezetést.

Ezekben a percekben a védekezés magasiskoláját mutatta be mindkét csapat. Hatalmas volt az iram, és elképesztő a küzdelem, ehhez az is hozzájárult, hogy a játékvezetők nem akarták szétfújni a mérkőzést, hanem hagyták, hogy a játékosok brusztoljanak a labdáért.

A negyedik negyed egygólos dunaújvárosi vezetésről indult, és érezhető volt: amelyik csapat előbb gólt lő, annak kedve szerint alakul a végjáték. Ezt a kulcsfontosságú találatot a dunaújvárosiak lőtték, Gurisatti Gréta saját kipattanója után, bravúros mozdulattal talált a kapuba. Először vezetett két góllal a címvédő, és nem volt benne a levegőben, hogy a szokottnál haloványabban támadó UVSE legalább ötméteresekre mentse a mérkőzést.

Egy gólt sikerült ugyan lefaragniuk a hátrányból, de az utolsó másodpercekben a Dunaújváros okosan megtartotta a labdát, így 7–6-ra győzött, ezzel megvédte címét.

Mihók Attilát a teljes kispad rántotta be a vízbe, aki aztán az átöltözés miatt majdnem lekéste az eredményhirdetést is, de így is teljes volt az öröme, hiszen újra aranyérem került a játékosai nyakába. Utólag pedig az övébe is.

„Kellően megünnepeljük a héten” – videón mutatjuk, hogyan kezdődött

Petrovics Mátyásnak a hangja is elment, a végén viszont ünnepelhetett (Fotó: Balogh László)
Petrovics Mátyásnak a hangja is elment, a végén viszont ünnepelhetett (Fotó: Balogh László)

Petrovics Mátyásnak még a hangja is elment olykor, de megérte annyit kiabálni, hiszen a BVSC nagy csatában megszerezte a bronzérmet az FTC ellen. A zuglóiak kezdtek jobban, majd a ferencvárosiak fordítottak, viszont a végjátékban higgadtabb maradt a BVSC, amely előbb Farkas Tamara révén betalált fórból, majd Leimeter Dóra blokkjával lezárta a mérkőzést.

NŐI VÍZILABDA, MAGYAR KUPA
DÖNTŐ

DUNAÚJVÁROSI EGYETEM-MAARSK GRAPHICS–UVSE-HUNGUEST HOTELS 7–6
(0–3, 4–1, 2–1, 1–1)
Budapest,
Hajós Uszoda, 600 néző. Vezette: Várkonyi G., Kun Gy.
DUNAÚJVÁROS: MAGYARI A. – Gurisatti 1, Szellák, Ziegler, Mahieu 1, GARDA 3, Horváth B. Csere: Huszti V., SZILÁGYI D. 1, Brezovszki, Mucsy 1, Szabó N. Edző: Mihók Attila
UVSE: GANGL – Keszthelyi-Nagy 2, Faragó K. 1, Rybanska, PARKES 2, Szücs G., Baksa V. Csere: Antal D., Aubéli, Szegedi 1, Dávid C., Peresztegi-Nagy, Telek. Edző: Benczur Márton
Gól – emberelőnyből: 9/3, ill. 9/3
Gól – kettős emberelőnyből: 1/0, ill. –
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. 1/1
Kipontozódott: Antal D. (29. p)
MESTERMÉRLEG
Mihók Attila:
– Nagy hátrányt szedtünk össze az elején, ami hideg zuhannyal ért fel. Nem számítottunk arra, hogy szinte kilátástalan helyzetbe kerülünk, de a második negyedben jó teljesítménnyel nyílttá tettük a meccset. Picit feljebb toltuk a védekezést, fordulékonyabb lett a játékunk, és bejött minden húzásunk.
Benczur Márton: – Sajnálom, hogy nem éltünk az előnyünkkel, három-nulláról ezt a meccset simán meg kellett volna nyernünk. Ki kell elemeznünk, mi történt utána, de a Dunaújváros több gólt lőtt nálunk, jobban alkalmazkodott minden körülményhez, elismerésem neki.

A 3. HELYÉRT
BVSC-ZUGLÓ MKB-EUROLEASING–FTC-TELEKOM 10–9(4–2, 0–2, 2–3, 4–2)
Budapest, Hajós Uszoda, 300 néző. Vezette: Kovács Cs. T., Tóth S.
BVSC: DOROSZLAI – FARKAS T. 2, Gémes 1, KELE 2, Takács O., Farkas K. 1, LEIMETER 3. Csere: Alakasza D., Gyöngyössy, Alaksza N. 1, Mihály K., Fekete F., Koncz. Edző: Petrovics Mátyás
FTC: KASÓ – Vályi V., Máté Zs., Kuna 1, Valentin K. 1, TÓTH-CSABAI 3, ILLÉS A. 2. Csere: Kövesdi 1, Jenei, Muzsnay, Petik P., Pőcze 1, Takács V.Edző: Béres Gergely
Gól – emberelőnyből: 10/3, ill. 11/4
Gól – ötméteresből: –, ill. 1/1
Kipontozódott: Máté Zs. (24. p.), Illés A. (30. p.), Kele (31. p.), Farkas T. (32. p.)
MESTERMÉRLEG
Petrovics Mátyás:
– Az egész mérkőzést uraltuk, a harmadik negyedben azért fordult meg a meccs, mert olyan hibákat követtünk el, amelyeket nem szabad, viszont volt tartásunk, működött a taktikánk, a lányok minden végrehajtottak, amit kértem. Küzdöttünk, hajtottunk, és okosak voltunk, amikor kellett.
Béres Gergely: – Jó mérkőzést játszottunk a BVSC-vel, apróságok döntöttek a végén, sajnos nem a javunkra. Nagyon mélyről jöttünk fel az előző napi vereség után, mert úgy készültünk, hogy döntőt szeretnénk játszani. Jól játszottak a lányok, csak dicsérni tudom őket.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik