P. V. 2020.01.23 21:55 Frissítve: 2020.01.23 23:08

Női vízi Eb: Kemény másfél óránk van siratni magunkat – Vályi

Bár négygólos hátránynál őrült hajrába kezdett a magyar női vízilabda-válogatott, 11–10-re alulmaradt a spanyolokkal szemben a budapesti Európa-bajnokság elődöntőjében. Leimeter Dóra és Vályi Vanda is könnyes szemmel nyilatkozott az NSO Tv-nek, és Bíró Attila is beszélt a vereség okairól. 



„Kemény másfél óránk van siratni magunkat, aztán kilépünk az uszodából, megvacsorázunk, és készülünk a hollandok elleni bronzmeccsre” – mondta Vályi Vanda az elvesztett elődöntő után.

Leimeter Dóra szerint is le kell még ma zárni a spanyolok elleni mérkőzést.

„Átbeszéljük a dolgokat, és holnaptól arccal a bronzérem felé nézzünk, mert negyedik helyünk elég sok van már, nem szeretnénk ezt az Eb-t is azzal zárni.”


Szomorú magyar arcok a spanyolok elleni kudarc után (Fotó: Szabó Miklós) – A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK!

Bíró Attila szövetségi kapitány szerint néhány szituációban fásultabb, dekoncentráltabb volt a csapat, mint azt várta, illetve kellett volna.

„Elöl és hátul is sok minden összeesküdött ellenünk, sérüléstől kezdve olyan dolgok ezek, amire nem számítottunk. De nem hivatkoznék erre, mert szerencséje is annak van, aki többet tesz érte, és a spanyolok picivel többet tettek érte.”

Videónkban arról is szó esik, hogy a mérkőzés végén minek volt köszönhető a „feltámadás”,  és mennyire kell ápolni a lelkeket a hollandok elleni bronzmeccs előtt.

VÍZILABDA
EURÓPA-BAJNOKSÁG
NŐK
ELŐDÖNTŐ
MAGYARORSZÁG–Spanyolország 10–11 (3–3, 1–2, 3–2, 3–4)
KORÁBBAN

Oroszország–Hollandia 7–7 – szétlövés után 4–3

AZ 5–8. HELYÉRT
Görögország–Franciaország 13–3 (2–1, 2–0, 6–1, 3–1)
Olaszország–Szlovákia 16–4 (2–1, 5–1, 6–0, 3–2)

2020.10.02 19:24:10

Vízilabda BALLAI ATTILA

Húsz év távlatából is mesés: felelevenítjük a magyar vízilabdázók sydneyi olimpiai győzelmét.

2020.09.18 21:05:14

Vízilabda MALONYAI PÉTER

A vízilabdázás állócsillaga 70 évesen sem hazudtolja meg önmagát: fergeteges sztorik Budától Szicíliáig.

2020.08.30 22:36:47

Vízilabda CSURKA GERGELY

ALAPVONAL. Dopping- és minden más frontról pontosan tudjuk, mekkora gazemberségeket képesek egyesek elkövetni az eredmény érdekében – kétségünk se legyen afelől, hamarosan a koronavírustesztek manipulálása is piaci alapon zajlik majd.