Női vízi Eb: „Kellően feltüzelve kezdjük meg a kieséses szakaszt”

LAKNER GÁBORLAKNER GÁBOR
Vágólapra másolva!
2020.01.21. 13:06
null
Gurisatti Gréta szerint a vízben nincs barátság, még a légiós klubtársakkal sem (Fotó: Török Attila)
A magyar női válogatott kellően feltüzelve szeretné megkezdeni szereplését a hazai rendezésű vízilabda Európa-bajnokság egyenes kieséses szakaszában.

 

A szerbek elleni 27–0-s győzelemmel lezárta a csoportkört a magyar női válogatott, és készülhet az Európa-bajnokság lényegi részére, az egyenes kieséses szakaszra. Bíró Attila együttese hibátlanul fejezte be az első hetet, mind az öt csoportmérkőzését megnyerve – persze ezek közül három eleve nem is lehetett kérdéses.

MEGŐRIZNI A FRISSESSÉGET
„A szerbek ellen az volt a célunk, hogy ne sérüljünk meg, és élvezzük, hogy ilyen csodálatos közönség előtt játszhatunk. Mindkét célt elértük, úgyhogy jöhetnek a franciák. Szerintem jó állapotban vagyunk, nagyon fontos lesz, hogy a második hétre is megőrizzük az erőnlétet és a frissességet, ezért keményen dolgoztunk a napokban”– mondta Leimeter Dóra, a válogatott jobbszélsője.

Női csapatunk 1991 után hozott le ismét kapott gól nélkül Európa-bajnoki mérkőzést, Athénban a házigazda görögöket verte meg 10–0-ra Tóth Gyula együttese, majd meg sem állt az aranyéremig. Ezzel a kimenetellel nyilván most is kiegyeznénk. Érdekesség, hogy abban a csapatban játszott Várkonyi Gabriella is, aki ma már az aktuális Eb egyik magyar játékvezetője (a másik Kun György).

A harmadik kiütéses győzelmet követően Bíró Attila szövetségi kapitány elmondta, örömteli, hogy csapata ezeket a mérkőzéseket is nézőcsalogató, szórakoztató játékkal tudta megnyerni. Nem mellesleg ő is úgy gondolja, hogy az Európa-bajnokság még csak most kezdődik, a legfontosabb, hogy védekezésben még tovább fejlődjenek, támadásban meg az eddigieknek megfelelően minél kevesebb hibát kövessenek el.

A magyar válogatott a franciákkal találkozik a negyeddöntőben, a valószínűsíthető továbbjutás esetén a Spanyolország–Görögország mérkőzés győztese következik az elődöntőben. Ennyire azonban ne szaladjunk előre, hiszen bármennyire is a mieink a negyeddöntő esélyesei, a franciákat előbb meg kell verni kedd este.

JÁTÉK A SZÁMOKKAL
A csoportkör összesített statisztikái alapján szinte minden mutatóban az élmezőnybe tartozik a magyar női válogatott. Ugyan az adatokat eltorzítják a gyenge csapatok ellen aratott nagy győzelmek, de mivel minden élcsapatnak két értékmérő és három sima mérkőzése volt, összehasonlításra mégis alkalmasak.
Ezek alapján a magyar válogatott lőtte a második legtöbb gólt (94), és helyzetkihasználásban is második (54.3%). Szintén a magyar csapat a második leghatékonyabb akcióból (54.7%) és centerből (50%), a második legtöbb gólt lőtte lefordulásból (12) és a legtöbbet emberelőnyből (29). A kategóriákban rendre az oroszok előzik meg a mieinket, ám ezzel nem sokra mennek, ugyanis az egymás elleni mérkőzést válogatottunk nyerte meg 9–8-ra.
Az egyéni rangsorban is az élmezőnyben vannak a lányaink, a háromszoros Eb-gólkirály Keszthelyi-Nagy Rita 19 találattal a második (eggyel elmaradva az orosz Olga Gorbunovától), Gurisatti Gréta 12 góllal a nyolcadik helyen áll. Emberelőnyből Keszthelyi-Nagy a legeredményesebb (7), Gurisatti és Szilágyi Dorottya a harmadik (5–5). Parkes Rebecca a második legeredményesebb center (6). Vályi Vanda a mezőny legjobb sprintere, mind a 14 ráúszását megnyerte.

„Nyilvánvalóan győzelmet várok a franciák ellen – mondta Gurisatti Gréta, a válogatott szélsője, és kijelentésében semmiféle túlzó magabiztosság nincs. – Ugyanakkor ez már tétmeccs lesz, még ha a saját teljesítményünknek köszönhetően könnyebb ellenfelet is kaptunk a negyeddöntőben. Az első másodperctől kezdve meg kell mutatnunk ellenfelünknek, hogy mi hová soroljuk magunkat, biztos vagyok benne, hogy kellően feltüzelve kezdjük meg a szereplésünket az egyenes kieséses szakaszban. Máshogy ez nem is menne.”

A francia válogatottban több ismerőssel is találkozhatnak a mieink, hiszen magyar születésű játékosuk és három éve az ob I-ben szereplő pólósuk is van.

„Gaál Csengét ismerem még Szentesről, de nem gondolom, hogy ő véd ellenünk, ugyanis a franciák másik kapusa, Lorene Derenty magasan jegyzett csapatban, a spanyol Mataróban játszik, így ő lesz a kezdőkapus – mondta Gurisatti. – A másik ismerős a franciák csapatkapitánya és első számú centere, Géraldine Mahieu, aki ugyebár a csapattársam a Dunaújvárosban. Azzal azonban ő is tisztában van, hogy a vízben nincs barátság, mindenki a saját céljaiért küzd kedden. A mérkőzés előtt és után természetesen marad a jó viszony, de közben szó sem lehet róla.”

Bíró Attila annyit tett hozzá, hogy a negyeddöntőt fel tudják használni arra, hogy felkészüljenek az elődöntőre. Ott ugyanis eldől, hogy a csapat nemcsak fizikailag és taktikailag, hanem mentálisan is erős-e. A játékosok eddigi megnyilvánulásai alapján e téren sem állunk rosszul.

VÍZILABDA
EURÓPA-BAJNOKSÁG (BUDAPEST, DUNA ARÉNA)
NŐK
A 11. HELYÉRT
Németország–Szerbia 15–13 (4–2, 1–2, 2–6, 4–1, 4–2) – ötméteresekkel
A 9. HELYÉRT
Izrael–Horvátország 11–7 (1–1, 6–2, 2–2, 2–2)
NEGYEDDÖNTŐ
Hollandia–Szlovákia 22–2
(6–0, 3–0, 7–1, 6–1)
16.00: Oroszország–Olaszország (Tv: M4 Sport)
17.30: Görögország–Spanyolország (Tv: M4 Sport)
19.00: MAGYARORSZÁG–Franciaország (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

A KÖVETKEZŐ ELLENFÉL: FRANCIAORSZÁG
A magyar női válogatott a franciákkal találkozik a negyeddöntőben, és a kedden 19 órakor kezdődő találkozó egyértelmű esélyese. Az ellenfél már annak is örült, hogy egyáltalán továbblépett csoportjából, vérmes reményei egyáltalán nem lehetnek a mieink ellen. A spanyolok 15–6-ra, a hollandok 18–1-re, az olaszok 18–6-ra verték meg őket – hasonló különbségre számíthatunk a mieink elleni mérkőzésen is. A franciák annak köszönhetően jutottak a nyolc közé, hogy az izraelieket (10–6) és a németeket is legyűrték (17–5). A két csapat legutóbbi öt egymás elleni mérkőzését egyaránt a magyar válogatott nyerte, a legszorosabb találkozó is hétgólos különbséget hozott (12–5), de volt közte 19 gólos zakó is (24–5). Az vitathatatlan, hogy a mérkőzés a Budapesten született, szentesi nevelésű, ma már francia válogatott Gaál Csengének lesz a legfurcsább, aki mindkét himnusznak örülni fog.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik