Női vízi Eb: „A spanyoloknak valószínűleg nem lövünk ennyit”

LAKNER GÁBORLAKNER GÁBOR
Vágólapra másolva!
2020.01.21. 21:25
Mint arról beszámoltunk, a magyar női vízilabda-válogatott 16–3-ra legyőzte Franciaországot a budapesti Európa-bajnokság negyeddöntőjében, ezzel bejutott az elődöntőbe, amelyben Spanyolország vár rá. Bíró Attila szövetségi kapitány elégedetten nyilatkozott a mérkőzés után.
Gyöngyössy Anikó (fehér sapkában) nagyon várja már, hogy ismét szoros meccset játsszunk az Eb-n – A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK (Fotó: Szabó Miklós)
Gyöngyössy Anikó (fehér sapkában) nagyon várja már, hogy ismét szoros meccset játsszunk az Eb-n – A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK (Fotó: Szabó Miklós)

 

MOST KEZDŐDIK AZ EB
Illés Anna, a válogatott bekkje: – Komolyan kellett vennünk a meccset, mert ezután jönnek a nehezebb feladatok, és szerettünk volna önbizalmat szerezni. A védekezésünk az első negyeden kívül rendben volt, a támadásunkon pedig csiszolunk, ilyenkor veszünk vissza a terhelésből, és jönnek a szép csuklós gólok. Készülünk a spanyolokra: az elődöntőre és a döntőre vártunk!
Gyöngyössy Anikó, a válogatott centere: – A centereket így is, úgy is verik, főleg egy ilyen kevésbé ügyes csapat, amely inkább verekszik, úgyhogy centerben ugyanolyan megterhelőek a mérkőzések. Igazából nekünk most kezdődik majd az Európa-bajnokság, nagyon várjuk már, hogy ismét szoros meccset játszhassunk.

Úgy alakult a mérkőzés, ahogyan várta?
– Erre számítottunk, és ezért küzdöttünk a múlt héten a két csoportrangadón – felelte Bíró Attila, a magyar válogatott szövetségi kapitánya. – Mindenféle görcs és gátlás nélkül játszottunk, az előzetes célunk az volt, hogy kevesebb gólt kapjunk, mint a dunaújvárosi felkészülési mérkőzésen, és ez sikerült is, hiszen akkor ötöt kaptunk, most pedig csak hármat. Az, hogy mellette tizenhatot lőttünk, attraktív támadójátékot mutat. Valószínűleg a spanyoloknak nem lövünk ennyit, de ez a mérkőzés jó felkészülés volt az elődöntőre.

És ha csak ennyit kapnak, az már megfelelő lenne?
– Azt egyértelműen aláírnám. A spanyolok azért tűnnek picit bizonytalanabbnak, mint eddig, mert nincs csúcsformában a kapusuk, bízom benne, hogy csütörtökig nem produkál valami elképesztő javulást. A centereik semlegesítése sokkal nagyobb feladat lesz, mint amennyire a támadójátékuktól tartok, ott tudjuk megnyerni a mérkőzést.

Tudtak valamit gyakorolni a negyeddöntőben?
– A franciák kelléktárában is megtalálható a kétcenteres játék, amit a spanyolok is előszeretettel használnak. Jó volt találkozni a figurával, mert az elődöntőben is szembesülünk ezzel, még ha nem is annyiszor, mint ahányszor a franciák próbálkoztak vele. Elég hatékonyan ki tudtuk védekezni.

Ismét elfelezte a meccset a kapusok között, ki véd majd az elődöntőben?
– A fejemben már körvonalazódik a válasz, de azért még alszom rá egyet. Mindenképpen jó kapusteljesítmény kell a spanyolok ellen, anélkül sanszunk sem lesz.

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN IDE KATTINTVA OLVASHAT!

NŐI VÍZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG
NEGYEDDÖNTŐ
MAGYARORSZÁG–FRANCIAORSZÁG 16–3 (5–2, 3–1, 5–0, 3–0)
Duna Aréna, 2500
néző. V: Dreval (orosz), Nicolosi (olasz)
MAGYARORSZÁG:
Kasó – Gurisatti 1, KESZTHELYI-NAGY 4, GARDA 1, Parkes 1, Máté Zs. 1, VÁLYI V. 3. Csere: Gangl (kapus), ILLÉS A. 1, Leimeter 2, Gyöngyössy, Szilágyi D. 2, Rybanska. Szövetségi kapitány: Bíró Attila
FRANCIAORSZÁG:
Derenty – Guillet 2, Millot 1, Dhalluin, Mahieu, Deschampt, Daule
Csere:
Bachelier, Clerc, Radosavljevic, Bouloukbachi
Szövetségi kapitány:
Florian Bruzzo
Gól – emberelőnyből:
13/3, ill. 8/1
Gól – kettős emberelőnyből:
1/1, ill. –
Kipontozódott:
Daule (14. p.), Deschampt (27. p.)
MESTERMÉRLEG
Florian Bruzzo:
– Az eredmény szempontjából nem voltak elvárásaim, jobban érdekel, miként játszunk. A lányok a végére elfáradtak, és sok kiállítást is kaptunk, mert próbáltuk hamar megállítani a magyarok támadásait. Mégis a lövések minőségében volt a legnagyobb különbség és fizikailag is akadtak problémáink. Láttam a statisztikákat, mindenben javulnunk kell: akaraterőben, agresszivitásban, lövésmennyiségben és -pontosságban…

AZ ELŐDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Január 23., csütörtök
17.30:
Oroszország–Hollandia
19.00: Magyarország–Spanyolország

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik