Kis Gábor: Gusztustalan játékot játszanak a görögök

Vágólapra másolva!
2010.09.02. 15:47
null
Kis Gábor (balra) szerint a görögök gusztustalan játékot játszanak (Fotó: Mirkó István)
Címkék
Mint tegnap beszámoltunk róla, harmadik mérkőzésén döntetlent játszott a magyar férfi vízilabda-válogatott a zágrábi Európa-bajnokságon a görögökkel, de a csoportelsőség még nem úszott el. Kis Gábor a találkozó után elmondta, a görögök gusztustalan játékot játszanak, míg Kemény Dénes szövetségi kapitány szerint a jövőben jobban próbára kell tennünk az ellenfél kapusát. A nők közben a spanyolok ellen folytatják az Eb-t.
ELVBEN JOBBAK A MIEINK

Csupa mosolygós, jókedvű lány érkezett szerdán ebéd után a Mladost uszodájába, ami érthető, hiszen a hölgyek, a magyar női válogatott tagjai az előző napon az olimpiai bajnok hollandokat legyőzték, s csak a negyedik negyed elején történt rövidzárlat miatt lett csupán egygólos a különbség, hiszen már néggyel is vezettek a mieink.

„Van minek örülni, ez egyértelmű, de gyakorlatilag csak egy-két órát szabad ünnepelni a meccs után – hangsúlyozta a csapatkapitány, Drávucz Rita. – Szerdán már csak a következő napra volt szabad gondolni, és tanulni kell azokból a hibákból, amelyeket a hollandok ellen elkövettünk.”

A keddi meccset követően a siker mellett a másik fő témája az volt a lányoknak, hogy valóban nincs-e itt Zágrábban a spanyolok egyik legjobbja, Jennifer Pareja. Felütöttük a hivatalos jegyzőkönyvet, s máris biztosak lehettünk az addig bizonytalanban: a 26 esztendős pólóst tényleg nem nevezték. A hírek szerint vakbélműtét vár rá.

„Pareja hiánya természetesen jó nekünk, de ettől még ugyanúgy kell készülnünk – hangsúlyozta a nyáron házasságot kötő, a következő szezonban Tóth Ildikóval együtt Szegedre igazoló Drávucz. – Nem láttuk még, ki játszik a helyén, azonban nem is ez a legfontosabb. Úgy kell játszanunk, ahogy tudunk, szépen felépítve a védekezésünket, s abból támadni, elöl pedig pontosan lőni. Hátul minimum úgy kell teljesítenünk, mint a hollandok ellen. Siracusában találkoztunk már a spanyolokkal, egy góllal kikaptunk, ám azon a meccsen játszott még Pareja is. Ő nagyjából negyven százalékot vállalt csapata játékából, távollétében a két nagyon erős spanyol centerre kell figyelni, ezért biztos, hogy zónáznunk kell. Az első perctől kezdve koncentrálnunk kell, nehogy megérezzék, hogy nyerhetnek. Jobbak vagyunk.”

A spanyolok legyőzése azért is lenne rendkívül fontos, mert a csütörtöki mérkőzés győztese szinte biztosan megnyeri a B-csoportot, s így rögtön az elődöntőbe jutna, két nappal többet pihenhetne, és gyakorolhatna az elődöntőre.

„Adtunk három gól előnyt a görögöknek, ez azért is nagy kár, mert elhitettük velük, hogy van keresnivalójuk – értékelt Kemény Dénes szövetségi kapitány. – Az első nyolc lövésből talán két védése volt a görög kapusnak: ha az Európa- bajnokságon jól akarunk szerepelni, jobban próbára kell tenni a kapust. Lőttünk fölé, mellé, blokkba, közel engedtük a centert, de közben a lövők is közel voltak. Néhány játékosnak el kell gondolkoznia, milyen színű sapka van rajta.”

„A hat kapott gól nem sok, de sajnos pontatlanok voltak a lövéseink. Ettől függetlenül nagy fegyvertény, hogy ilyen játékkal fel tudtunk állni, és döntetlent tudtuk elérni. Megmaradt az esélyünk: ha hozzuk a másik két meccset, csoportelsők leszünk” – Szívós Márton igyekezett a jó oldalát látni a meccsnek.

„Lehetett rá számítani, hogy a görögök elleni játék ilyen lesz: jól játsszák a semmit. Lepörögtek a negyedek, nem voltak faultok, nem volt küzdelem. A lövések sem voltak a legjobbak, lehet még finomítani rajtuk. Gusztustalan játékot játszanak a görögök, amely nem fekszik nekünk. De mosolyogva kell eljönni az uszodából, megőriztük veretlenségünket” – mondta Kis Gábor a görögökről.  

„Megint megadtuk az alaphangot az első negyeddel. Nem tudom, miért történt, ugyanezt eljátszottuk Szicíliában is. Annyira nem fekszik ez a fajta vízilabda, nagyon nehezen tudunk alkalmazkodni hozzá. Meccs közben sikerült, de akkor sem a mi stílusunk. Nehéz a görögök ellen játszani, nehéz lefordulni. Az egyetlen pozitívum, hogy döntetlenre hoztuk a mérkőzést” – tette hozzá Madaras Norbert a kezdésről.

„Amikor nem vagy keveset játszom, igyekszem tartani a lelket a többiekben, biztatni őket, segíteni kívülről. Az egész kispad mondja ilyenkor, mit nem látnak a fiúk, mire kell figyelniük. A nulla hármas kezdés tükrében azt mondom, egy pontot szereztünk – és nem kettőt veszítettünk” – Török Béla arról, hogy milyen kívülről megélni a meccset.

„Álmosan kezdtünk, remélem, nem az én szerencsétlen gólom fogta meg a csapatot. Nagy tett, hogy nulla háromról felálltunk, pedig nem ment a játék. Hátul nagyon koncentráltunk, elöl vért izzadtunk. Ha kikaptunk volna, csoportmásodikok lennék, így azonban meglehet még a csoportelsőség” – Szécsi Zoltán az első kapott gólról.

„Háromgólos vezetésünk után próbáltunk óvatosan játszani, hiszen a magyarok rendkívül veszélyesen támadnak. A végén döntetlenre mentettük a meccset, de kicsit csalódott vagyok az eredmény miatt” – mondta Joannisz Fudulisz, az egyenlítő gól szerzője.  

 EMLÉKEZTETŐ: VÍZILABDA EB (FÉRFIAK) 
B-CSOPORT, 3. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–GÖRÖGORSZÁG 6–6 (0–3, 1–0, 3–2, 2–1)
Zágráb, 250 néző. V: Riccitelli (olasz), Margeta (szlovén)
MAGYARORSZÁG: Szécsi – Varga Dénes, Biros 2, VARGA DÁNIEL 2, Kis G., Hosnyánszky 1, Madaras 1. Cs: Szivós, Hárai, Török, Vámos. Szövetségi kapitány: Kemény Dénes
GÖRÖGORSZÁG: Galanidisz – H. AFRUDAKISZ 2, Kolomvosz, Doszkasz, Delakasz 1, Miralisz 1, Milonakisz. Cs: Fudulisz 1, Murikisz 1, Papadogkonasz, Miteludisz. Szövetségi kapitány: Anasztasziosz Dumpasz
Gól – emberelőnyből: 7/3, ill. 9/1
Gól – ötméteresből: –, ill. 1/1
Kipontozódott: Szivós (27. p.)
Kiállítva (cserével, végleg): Doszkasz (30. p.)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik