Három negyeden át gálameccs volt a Szeged-Vasas

Vágólapra másolva!
2011.12.14. 18:58
Címkék
A férfi vízilabda Bajnokok Ligája C-csoportjának 4. fordulójában a Szeged hazai medencében 12–12-es döntetlent játszott a Vasassal. A vendégek végig vezettek, a végén azonban csak egy ponttal gazdagodtak. A másik mai mérkőzésen ZF Eger hazai medencében 12–8-ra nyert a szerb címvédő Partizan ellen, ezzel pedig nagy szívességet tett a „magyaros négyesben" szereplő másik két csapatnak.

Az első három negyedben ritka pillanat volt az, amikor védekeztek is a csapatok (Fotó: Korponai Tamás)
Az első három negyedben ritka pillanat volt az, amikor védekeztek is a csapatok (Fotó: Korponai Tamás)
Az első három negyedben ritka pillanat volt az, amikor védekeztek is a csapatok (Fotó: Korponai Tamás)
Az első három negyedben ritka pillanat volt az, amikor védekeztek is a csapatok (Fotó: Korponai Tamás)
Az első három negyedben ritka pillanat volt az, amikor védekeztek is a csapatok (Fotó: Korponai Tamás)

Az első három negyedben gálamérkőzés jellegű volt a Szeged és a Vasas BL-csatája. A záró periódusban azonban már az izgalmakra sem lehetett panasz. Végül döntetlennel zárult a legrangosabb európai kupasorozat újabb „magyar összecsapása".

Remekül kezdett a Vasas: Drasko Brguljan óriási átlövésgóllal szerezte meg a vezetést az angyalföldieknek (a labda a kapufáról pattant a gólvonal mögé), nem sokkal később ugyanő gyönyörű ejtéssel duplázta meg a vendégek előnyét.

Decker Ádám szerencsés gólja után már hárommal vezetett az angyalföldi együttes, amikor is megszületett a hőn áhított első hazai találat: Aljosa Kunac emberelőnyből volt eredményes. 1–3

Brguljant azonban nem tudta semlegesíteni a Szeged, vagy éppen nem vette elég komolyan. A montenegrói pólós újabb két sistergős bombájával már 5–1-re vezetett a Vasas. A Szeged edzője, Vincze Balázs alig hitt a szemének....

A hazai játékosok azonban érezték a veszélyt, s megálltak a lejtőn. A Tisza-partiak stabilizálták védelmüket, Török Béla és Hegedűs Gábor góljával pedig 5–3-ra zárkóztak az első negyed vége előtt.

A második játékrészben aztán már egy gólra is feljött a Szeged, ekkor azonban Miho Boskovic vállalta magára Brguljan szerepét. A horvát klasszis két szép góllal állította vissza a megnyugtató különbséget. A Vasas 6–5-ös vezetéséről hirtelen 9–5-re lépett el.

A találkozón nagyon sok gól született: a kapusok (hazai oldalon Baksa László, a vendégeknél a Nagy Viktort helyettesítő Barabás Botond) ritkán találkoztak a labdával, igaz, ehhez az is hozzájárult, hogy a védők rendre tiszta lövőhelyzetet adtak a nehézbombázóknak.

A nagyszünet előtt megint zárkózott a Szeged: Somogyi Balázs és Aaron Younger találata után féltávnál „csak" 9–7-re vezetett a Vasas.

A harmadik negyed közepén pedig már mindkét csapat tíz gólnál járt, miután Molnár Tamás értékesítette a saját maga által kiharcolt ötméterest.

A semleges szurkolók nagyon élvezték a meccset, míg a vízilabdát kicsit is értőknek néha hiányzott a medencéből a védőmunka. Az adok-kapok küzdelemből az első három negyed után a Vasas jött ki jobban, Földi László együttese azonban „csak" egy góllal vezetett az utolsó felvonás előtt. 11–12

Az utolsó negyedben már megremegtek a kezek, vagy ha úgy tetszik: feljavul mindkét oldalon a védekezés. Kiss Csaba négy perccel a vége előtt egyenlített – izgalmas végjátékra volt kilátás.

Volt időkérés és emberelőny is mindkét oldalon, utoljára a Szeged szerválhatott. Sikertelenül... A két csapat gála jellegű mérkőzésen 12–12-es döntetlent játszottak egymással.

 

AZ EGER NAGYSZERŰ GYŐZELMÉRŐL ITT OLVASHATNAK BŐVEBBEN.


FÉRFI VÍZILABDA BL
C-CSOPORT, 4. FORDULÓ
SZEGED-BETON VETEVA-VASAS-UNIQA 12–12 (3–5, 4–4, 4–3, 1–0)
Szeged, 600 néző. Vezette: Bianchi (olasz), Levin (izraeli)
Szeged: Baksa – SOMOGYI 2, HEGEDÜS G. 2, Bálint G., Kayes 1, Kunac 1, Kiss Cs. 1. Csere: Molnár T. 1, Turzai, TÖRÖK 2, Juhász Zs., YOUNGER 2, Varga P. Edző: Vincze Balázs
Vasas: Barabás – Steinmetz B., KATONÁS 1, DRASKO BRGULJAN 6, Steinmetz Á., Kiss G., DECKER Á. 1. Csere: BOSKOVIC 3, Vörös, Takács Bálint, Vámos 1, Fülöp. Edző: Földi László
Gól – emberelőnyből: 9/5, ill. 13/3
Gól – kettős emberelőnyből: 1/1, ill. –
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. –
Kipontozódott: Bálint G. a 24., Steinmetz B. a 32. percben
Kiállítva (cserével, végleg): Varga P. a 22. percben
MESTERMÉRLEG
Vincze Balázs: – Ahogy két negyedig játszottunk, ahhoz képest a döntetlen jó eredmény. Amilyen elvárásokkal készültünk a meccsre, ahhoz képest nem. Ezzel a belgrádi győzelmünk valamelyest nyilván leértékelődött, de a Vasasnak még mennie kell a Partizanhoz. Nem állunk rosszul, ebben a csoportban még bármi előfordulhat.
Földi László: – Nagyon vegyes érzéseim vannak. Ha helyzeteinknek csak a töredékét kihasználjuk, főleg a második félidőben, ez a meccs nem ilyen kétséges kimenetelű. A sorsdöntő pillanatokban kihagytuk a lehetőségeinket, ebből megkontrázott bennünket a Szeged. Nagyon jól játszottak a srácok, és ha még a helyzeteinket is belőjük, sokkal eredményesebbek leszünk. Kapusunk külön dicséretet érdemel ezúttal is.
ZF-Eger–Partizan Beograd (szerb) 12–8 (3–0, 2–3, 2–3, 5–2)
Góldobók: Graham, Hosnyánszky 3-3, Biros 2, Varga, Seman, Kovács G., Bátori, illetve S. Mitrovic 3, Aleksic 2, Cuk, Radovic, Surányi

AZ ÁLLÁS
MGYDV L–KGkP
1. TEVA-VASAS-UNIQA42242–36+68
2. SZEGED-BETON VE421136–35+17
3. Partizan Beograd (szerb)411235–37–24
4. ZF-EGER41326–31–53

FÉRFI VÍZILABDA BL
CSOPORTKÖR, 4. FORDULÓ
A-CSOPORT
Rijeka (horvát)–Olympiakosz (görög)6–5
Vuliagmeni (görög)–Budva (montenegrói)10–11
B-CSOPORT
Vojvodina (szerb)–Jug Dubrovnik (horvát)7–11
Spandau 04 (német)–Mladost Zagreb (horvát)3–9
C-CSOPORT
SZEGED-BETON VE–TEVA-VASAS-UNIQA12–12
ZF-EGER–Partizan Beograd (szerb)12–8
D-CSOPORT
Herceg Novi (montenegrói)–Pro Recco (olasz)9–14
Szpartak Volgograd (orosz)–Marseille (francia)15–10
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik