Férfi vízilabda: kijelölték az olimpiáért harcoló keretet

Vágólapra másolva!
2016.03.28. 14:26
null
Benedek Tibor kapásoldalon nehéz helyzetben volt (Fotó: Földi Imre)
Benedek Tibor szövetségi kapitány megnevezte azt a 13 vízilabdázót, aki a riói olimpiáért harcol majd a trieszti selejtezőtornán április 3. és 10. között – tudtuk meg a szövetség honlapjáról.

 

A bejelentéskor kiderült: a 16 tagú keretből Lévai Márton, Bátori Bence és Bedő Krisztián marad itthon.

„A kapásoldalon talán most voltam a legnehezebb helyzetben. Varga Dénest leszámítva Erdélyi Balázs, Manhercz Krisztián és Bátori Bence csaknem azonos teljesítményt nyújtott a közös edzéseken, míg Bátori Bence a klubjában talán még jobban játszott – idézi a waterpolo.hu Benedek Tibort. – Ugyanakkor engem leginkább a válogatottban nyújtottak érdekelnek, ennek megfelelően hoztam most meg ezt a döntés. Mindhárman ott voltak az Európa-bajnokságon, Zalánki Gergő nem. Őt szeretném megnézni, mire képes ebben a fokozott téthelyzetben, kíváncsi vagyok arra, mennyit tud fejlődni a sorozatterhelés alatt, ezért utazik ő is a csapattal.”

„Jelen pillanatban ez a csapat kapta meg a bizalmat a riói kvóta kiharcolására, nyilván most ezekben a játékosokban bízom leginkább” – tette hozzá a kapitány, aki szerint még nincs itt az ideje a riói csapatról beszélni, hiszen még nincs ott a válogatott.

A trieszti tornán 12 csapat veszt részt, közülük négy juthat ki a riói olimpiára. A két hatos csoportból négy-négy csapat jut be a negyeddöntőbe, ahonnan egyenes kieséses formában zajlik tovább a küzdelem.

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Nagy Viktor
(Szolnoki Dózsa-Közgép), Bisztritsányi Dávid (A-Híd-OSC-Újbuda)
Mezőnyjátékosok: Szivós Márton, Hosnyánszky Norbert, Erdélyi Balázs, Hárai Balázs, Zalánki Gergő (ZF-Eger), Decker Ádám (A-Híd-OSC-Újbuda), Kis Gábor, Vámos Márton, Varga Dénes, Varga Dániel (Szolnoki Dózsa-Közgép), Manhercz Krisztián (Contitech-Szeged-Diapolo)

A MIEINK CSOPORTMÉRKŐZÉSEI
Április 3., vasárnap

Franciaország–Magyarország 15.10
Április 4., hétfő
Kanada–Magyarország 16.30
Április 5., kedd
Magyarország–Románia 13.50
Április 6., szerda
Oroszország–Magyarország 17.50
Április 7., csütörtök
Magyarország–Szlovákia 15.10

A további program
Április 8.:
negyeddöntő
Április 9.: elődöntő
Április 10.: helyosztók

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik