Férfi vízilabda BL: összekerült a Szolnok és az OSC

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.10.21. 13:39
Összesorsolták a Szolnokot és az OSC-t a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában, így a harmadik selejtezőkörből csak az egyik magyar együttes juthat fel a főtáblára, ahol kiemeltként eleve ott van a bajnoki címvédő ZF-Eger.

Az európai szövetség, a LEN luxembourgi központjában kedden elkészített párosítás értelmében az újbudai gárda a pályaválasztó az első meccsen, amelynek időpontja október 29., míg a szolnoki visszavágót november 12-én játsszák.

A két magyar csapat azért kerülhetett össze, mert az OSC megnyerte második körös selejtezőcsoportját, míg a Tisza-parti alakulat második lett saját négyesében, márpedig a párosításoknál a csoportelsőkhöz sorsolták a kvartettekben másodikként végzetteket.

FÉRFI VÍZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
A 3. SELEJTEZŐKÖR PÁROSÍTÁSAI

A Híd-OSC-Újbuda–Szolnoki Dózsa-Közgép
Pro Recco (olasz)–Mladost Zagreb (horvát)
Crvena zvezda (szerb)–Primorje Rijeka (horvát)
Radnicki Kragujevac (szerb)–Nagyvárad (romániai)

A négy továbbjutó felkerül a főtáblára a nyolc kiemelt mellé. A 12 együttes körmérkőzéses, oda-visszavágós rendszerben kezdi meg a csatározásokat november 29-én, s a sorozat május 2-án ér véget. A legjobb hat jut be az úgynevezett Final Sixbe, a hatos döntőt május 28. és 30. között rendezik meg Barcelonában.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik