Az utolsó másodpercben bukta el a BL-elődöntőt a Szolnok

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.06.03. 18:54
null
A Szolnok a 3. negyed közepéig kézben tartotta az elődöntőt, aztán... (Fotó: Szabó Miklós)
A férfi vízilabda Bajnokok Ligája margitszigeti hatos döntőjének elődöntőjében a Szolnok az Olympiakosz Pireusszal csapott össze, és hiába vezetett kétszer is három góllal a magyar csapat, a görögök az utolsó másodpercben szerzett góllal 8–7-re nyertek, és bejutottak a fináléba. Ellenfelük a horvát Jug Dubrovnik lesz, a szolnokiakra a bronzmeccsen az olasz Pro Recco vár. Az Eger a 6. helyen zárt.

 

Jobban kezdte a mérkőzést a Szolnok, hiszen az első negyedben hiába egyenlítettek előbb Sztefan Mitrovics, majd Aaron Younger gólja után is a görögök, a negyed utolsó percében Madaras Norbert és Milan Alekszics is betalált, így kétgólos előnnyel várhatta a folytatást a magyar csapat. (2–4)

A második negyed szinte végig a kapusokról szólt, ennek megfelelően egy gyors gólváltás után a csapatok kétgólos szolnoki vezetéssel vonultak a nagyszünetre. Különösen Nagy Viktor brillírozott: az első két negyedben tizenkét lövésből kilencet megfogott. (3–5)

A harmadik nyolc perc újabb szolnoki góllal indult: Vámos Márton remek kapáslövéssel vette be Josip Pavic kapuját, így a mérkőzés során másodszor is háromgólos előnybe került a magyar együttes. Ezt követően azonban megtorpant a Szolnok, így Angelosz Vlahopulosz két góljával közelebb lépett az Olympiakosz. A negyed zárásaként Giannisz Funtulisz ötméteresét Nagy Viktor hárította, így egygólos szolnoki előnnyel készülhettek a záró negyedre a játékosok. (5–6)

Amelynek 3. percében Giorgosz Ntoszkasz kiegyenlített, majd Konsztantinosz Murikisz góljával az Olympiakosz a mérkőzés során először a vezetést is átvette. Az utolsó percre fordulva Vámos Márton elementáris erővel eleresztett bombájával újra egálba kerültek a csapatok, ám hiába volt labdája a győzelemhez is a Szolnoknak, Pavic hat másodperccel a vége előtt védte Varga Dénes lövését. Ekkor egy gyors görög időkérés után még négy másodperc volt hátra, ami elégnek bizonyult az igazi drámához: egy félpályáról előredobott labdát Angelosz Vlahopuloszon védekező Varga Dénes a saját kapujába továbbított, így az Olympiakosz 8–7-re legyőzte a Szolnokot, ezzel pedig bejutott a fináléba, míg a magyar együttes a bronzéremért szállhat vízbe szombaton.

FÉRFI VÍZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
HATOS DÖNTŐ, MARGITSZIGET
ELŐDÖNTŐ

OLYMPIAKOSZ PIREUSZ (görög)–SZOLNOKI DÓZSA-KÖZGÉP 8–7 (2–4, 1–1, 2–1, 3–1)
Hajós uszoda, 3000
néző. V: Alexandrescu (román), Naumov (orosz)
OLYMPIAKOSZ: PAVIC – Fundulisz, DOSZKASZ 2, Delakasz, MURIKISZ 1, Milonakisz 1, VLAHOPULOSZ 4. Cs: Kolomvosz, Mallarach, Smith, Pondikeasz, Gunasz. Edző: Theodorosz Vlahosz
SZOLNOK: NAGY V. – Varga Dénes, Jansik D., SZ. MITROVICS 1, Mezei, VÁMOS 2, Madaras N. 1. Cs: Younger 1, KIS G. 1, Gocics, M. Alekszics 1, Varga Dániel. Edző: Cseh Sándor
Gól – emberelőnyből: 10/5, ill. 12/3
Gól – ötméteresből: 1/0, ill. –
Kipontozódott: Delakasz (28. p.), Smith (29.p.), ill. Jansik D. (20. p.), Madaras (30. p.)
MESTERMÉRLEG
Theodorosz Vlahosz:
– Nem meglepő, ami a végjátékban történt, a srácok már többször is bemutattak ilyen bravúrt a múltban. A Szolnoknak nyilván fájdalmas ez a befejezés, évente egyszer láthatunk hasonlót. Ezen az estén, különösen a negyedik negyedben játékosaink megcsillogtatták valódi tudásukat, s öregbítették az Olympiakosz és a görög vízilabda hírnevét.
Cseh Sándor: – Lehet, hogy volt bennünk fáradtság is, de ez maximum a fejekben volt érezhető. A negyedik negyed elején egygólos vezetésünknél kaptunk két emberelőnyt, ezek végén kapufára lőttük a labdát. Miután a görög csapat átvette a vezetést, és időt kértem, azután is jött két fór, szintén kihagytuk őket. Az utolsó gólhoz annyit: olyan nincs, hogy valaki ilyen helyzetben nem fogja tiszta erővel az ellenfelét. A meccs után odamentem az ellenőrhöz, aki azt mondta, nem volt érvényes a gól, de a játékvezetők megadták, ezzel nem tudok mit tenni.
A MÁSIK ELŐDÖNTŐ
Pro Recco (olasz)–Jug Dubrovnik (horvát) 14–15 – ötméteresekkel
AZ 5. HELYÉRT
CNA BARCELONETA (spanyol)–ZF-EGER 10–6 (2–2, 3–2, 3–0, 2–2)

JÚNIUS 4., SZOMBAT
A 3. HELYÉRT
19.30: Szolnoki Dózsa-Közgép–Pro Recco (olasz)
DÖNTŐ
21: Olympiakosz Pireusz (görög)–Jug Dubrovnik (horvát)

Az M4 Sport a final six valamennyi mérkőzését élőben közvetíti.
A budapesti final sixre a jegyek még kaphatók a jegyed.hu oldalon!

PERCRŐL PERCRE

4. NEGYED

8. perc: Véget ért a mérkőzés, az Olympiakosz drámai végjátékban 8–7-re legyőzte a Szolnokot, ezzel bejutott a döntőbe, a magyar csapat pedig a bronzért küzdhet szombaton.

8. perc: ITT A DRÁMA! Négy másodperccel a vége előtt időt kértek a görögök, majd egy előredobott labdát az Angelosz Vlahopuloszon védekező Varga Dénes a saját kapujába továbbított. 8–7

8. perc: A görögök elkönnyelműsködték a támadásukat, ám hiába került a Szolnok emberelőnybe az utolsó tíz másodpercre, Varga Dénes lövését Pavic hárította.

8. perc: GÓÓÓL! Vámos Márton elementáris erővel bombázott a hálóba, kiegyenlítve ezzel az állást. 58 másodperc van vissza. 7–7

7. perc: Mitrovicsot birkózták le centerben, így Pavic szerezte meg a bejátszást.

6. perc: Ezúttal Madarast küldték ki, míg Cseh Sándor egy sárga lapot kapott reklamálásért. Mitrovics azonban pazarul labdát szerzett emberhátrányban.

5. perc: Smith kiállítása után Varga Dénes kísérletét blokkolták.

4. perc: Delakszt küldték ki, ám hiába járatta szépen a labdát a Szolnok, Alekszics lövését Pavic könnyedén hárította.

4. perc: Cseh Sándor azonnal időt kért.

3. perc: Mitrovics lövését Pavic vállal hárította, majd Alekszicset küldték ki, emberelőnyben pedig Konsztantinosz Murikisz talált be közelről, így először jutott vezetéshez az Olympiakosz a mérkőzésen. 7–6

3. perc: Giorgosz Ntoszkasz bombázott a kapu közepébe, így egyenlítettek a görögök. 6–6

2. perc: Emberfórban Varga Dénes próbálkozott közelről, ám lövése lejött a felső lécről, majd Varga Dániel kísérletét fogta Pavic.

1. perc: Elkezdődött az utolsó negyed, a Milonakisz Varga Dániel elől elhozta a labdát.

3. NEGYED

8. perc: Véget ért a harmadik negyed, egygólosra csökkent a Szolnok előnye.

8. perc: A görögök nem tudtak helyzetet kialakítani, így egy távoli lövést Nagy könnyedén magához ölelt.

8. perc: Fél perccel a negyed vége előtt időt kértek a görögök.

8. perc: Emberfórban Mitrovicsra jött ki egy figura, ám centerből leadott lövését Pavic hárította.

7. perc: Murikisz harcolt ki egy ötméterest, ám Nagy Viktor megfogta Funtulisz büntetőjét!

7. perc: Smith kiállítása után emberelőnybe került a Szolnok, ám Madaras lövését blokkolták.

7. perc: Egy gólra jöttek fel a görögök, így Cseh Sándor időt kért.

7. perc: Angelosz Vlahopulosz egy szabaddobást a jobb alsó sarokba bombázott, Nagynak ezúttal nem volt esélye. 5–6

6. perc: Smith próbálkozott egy ejtéssel, de a labda jóval a kapu fölé szállt. Mindezt csak egy gúnyos mosollyal konstatálta Nagy Viktor.

5. perc: Gocsics kiállítása után a végletekig megjáratták a labdát a görögök, ám Vámos egy remek blokkal hatástalanított egy lövést.

4. perc: Jansikot küldték ki, aki ezzel ki is pontozódott, előnyben pedig Angelosz Vlahopulosz zúdította a labdát a bal felső sarokba. 4–6

3. perc: GÓÓÓL! Varga Dénes remek passza után Vámos Márton kapásból kilőtte a bal alsót. 3–6

2. perc: Varga Dániel kiszorított helyzetből leadott lövését Pavic védte.

1. perc: Milonakisz távoli bombáját biztosan tolta oldalra Nagy Viktor.

1. perc: Elkezdődött a harmadik negyed, a szolnokiak hozták el a labdát a ráúszásnál.

2. NEGYED

8. perc: Véget ért a második negyed, tartja az első nyolc percben megszerzett kétgólos előnyét a Szolnok.

8. perc: Kontrát fújtak az Olympiakosz támadásánál, majd Alekszics lövését blokkolták.

8. perc: A görögök is kikérték az idejüket.

7. perc: Mitrovicsot küldték ki, így Vlahopulosz tüzelhetett távolról, Nagy Viktor azonban résen volt, és hárított.

6. perc: Vámos lövésébe értek bele, így Pavic zsákmánya lett.

6. perc: Betaláltak a görögök is, Manolisz Milonakisz szakította meg a hosszú gólcsendjüket. 3–5

5. perc:GÓÓL! Alekszics bejátszása után Kis Gábor harcolt ki egy kiállítást, majd egy kis labdajáratás után visszakerült hozzá a labda, és kissé jobbról a jobb alsóba pattintotta a labdát. 2–5

4. perc: Cseh Sándor kért időt, továbbra sincs gól a második negedben, így a Szolnok 4–2-re vezet.

4. perc: Mitrovics szemfüles emelését Pavic óriásit nyújtózva a bal oldali kapufára paskolta.

3. perc: Delakasz kiállítása után Mitrovics csak ijesztgetett, Varga Dénes pedig lőtt Pavic azonban védett.

2. perc: Varga Dénes bombája a lécen csattant, onnan azonban nem pattant befelé a labda.

1. perc: Emberfórban a görögök amerikai centere Smith a kapu fölé húzta a labdát.

1. perc: Elkezdődött a második nyolc perc, Varga Dénes hiába hozta el alabdát, a görtögök támadhatnak először.

1. NEGYED

8. perc: Véget ért az első negyed, kétgólos előnnyel mehet fújni egyet a Szolnok!

8. perc: GÓÓÓL! Hat másodperccel a vége előtt Milan Alekszics emelkedett ki a vízből, és a blokk fölött pazarul kilőtte a jobb felső sarkot. 2–4

8. perc: GÓÓÓL!Madaras Norbert úszott meg a védőjétől, így egy remek indítás után már csak a kapus volt vele szemben, a magyar játékos pedig nem hibázottt. 2–3

8. perc: Theodorosz Vlahosz, a görögök vezetőedzője is időt kért.

7. perc: Mitrovicsot küldték le, így pár gyors passz után az üresen maradó Angelosz Vlahopulosz pókhálózta ki a jobb felső sarkot. 2–2

7. perc: Mallarach kiállítása után nem tudta kihasználni az emberelőnyét a Szolnok egy rossz bejátszásnak köszönhetően.

6. perc: Cseh Sándor, a Szolnok vezetőedzője időt kért.

6. perc: Nagy Viktor hárított egymás után kétszer is, így hiába voltak emberfórban a görögök, nem tudtak egyenlíteni.

5. perc: Milonakisz lövését Nagy szépen védte, majd az ellentámadásból Aaron Younger tört be, majd közelről a hálóba talált. 1–2

4. perc: Nagy Viktor labdaszerzése után Vámos lőtt a másik oldalon, ám próbálkozását blokkolták.

3. perc: Gocsics kiállítása után hosszan járatták a labdát a görögök, végül pedig Giorgosz Ntoszkasz bombázott Nagy Viktor kapujába. 1–1

2. perc: GÓÓÓL! Egy kiállítás után Sztefan Mitrovics azonnal tüzelt lövése pedig beakadt a jobb felső sarokba. 0–1

1. perc: Rögtön páros kiállítást fújtak a játékvezetők, a szolnokiak pedig többször is sikeresen blokkoltak.

1. perc: Elkezdődött a mérkőzés, a görögök hozták el a labdát a ráúszásnál.

Az harmincszoros görög bajnok Olympiakosz – egyedüli csapatként a mezőnyben – még nem szenvedett vereséget a Bajnokok Ligája 2015–2016-os kiírásában.

A mai napon az ötödik helyért vívott mérkőzést már lejátszották, melyen az Eger 10–6-ra kikapott a Barcelonetától, így a magyar csapat a hatodik helyen végzett.

A Szolnok pénteken a spanyol Barceloneta elleni 7–5-ös győzelmével biztosította a helyét a legjobb négy között, míg a görögök a csoportgyőzelmüknek köszönhetően most kapcsolódnak be a hatos döntő küzdelmeibe.

A másik elődöntőben 20.30 órától az olasz Pro Recco az Egert kiejtő horvát Jug Dubrovnikkal küzd meg a fináléért.

Köszöntjük kedves olvasóinkat, hamarosan kezdődik az Olympiakosz Pireusz–Szolnok összecsapás, melyen a fináléba jutás a tét a margitszigeti vízilabda Bajnokok Ligája hatos döntőjében.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik