Férfi vízi ob I: Manhercz öt gólt szerzett a születésnapján

L. G.L. G.
Vágólapra másolva!
2020.02.06. 21:22
A Ferencváros elleni győztes Bajnokok Ligája-mérkőzés után két nappal ismét vízbe ugrott az OSC, amely a Szentest fogadta a 11. forduló nyitó mérkőzésén.

A csütörtöki időpontot egyébként pont az újbudaiak kérték, hogy az Európa-bajnokságot megjárt játékosoknak és a téli felkészülési időszakot a klubjukban végigdolgozó pólósoknak legyen egy kis ideje szusszanni a hét végén, a szentesiek pedig sportszerűen belementek ebbe.

Vad Lajos vezetőedző több kulcsjátékosát is pihentette, de ugyanígy volt ezzel a vendégeket irányító Pellei Csaba is. Ennek nagy jelentősége nem volt, hiszen az OSC esélyeshez méltó módon végig kézben tartotta a mérkőzést, és a 23. születésnapját ünneplő Manhercz Krisztián vezényletével simán győzött. A 17–4-es végeredmény egyáltalán nem túlzó, ezúttal ekkora volt a különbség a két csapat között.

VÍZILABDA
E.ON FÉRFI OB I, ALAPSZAKASZ
11. FORDULÓ

B-CSOPORT
A-HÍD OSC ÚJBUDA–METALCOM-SZENTES 17–4 (5–1, 5–1, 4–1, 3–1)
Nyéki uszoda, 100
néző. V: Fodor R., Petik A.
OSC:
LÉVAI – SALAMON F. 3, MANHERCZ K. 5, Bundschuh 2, UBOVICS 1, Drasko Brguljan, Burián 2. Csere: Hargitai II Attila (kapus), Seman, Szabó Balázs, KOVÁCS GERGŐ 2, Tóth M. 1, Ukropina 1, Bognár B. Edző: Vad Lajos
SZENTES: Duvnjak Sztarcsevics – Pellei K., Hriszoszpatisz, Kókai, Hegedűs B. 1, Nagy M. 2, Mátyók. Csere: Kovács K. (kapus), Kasza, Bozó, Pellei F. 1, Gergelyfi, Rébeli-Szabó Á., Kürti-Szabó M. Edző: Pellei Csaba
Gól – emberelőnyből: 9/5, ill. 5/1
Gól – ötméteresből: 4/3, ill. 2/1
Kipontozódott: Kókai (27. p.), Szabó Balázs (28. p.), Kasza (29. p.)
MESTERMÉRLEG
Kósz Zoltán (másodedző):
– Nem ez volt a hét fő attrakciója, hanem a Ferencváros elleni Bajnokok Ligája-mérkőzés, de ezt a mérkőzést is nagyon komolyan vettük. Még ha valamennyire tartalékos kerettel is, de igyekeztünk sportszerűen végigjátszani a találkozót.
Pellei Csaba: – Teljesen megérdemelten nyert az OSC. A két csapatnak mások a céljai, de ezt a meccset is le kellett tudni. Remélem, hogy ez a vereség nem okozott nagy törést bennünk.

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. A-Híd OSC Újbuda 11 11 181–84 +97 33
2. ZF-Eger 10 8 1 1 146–89 +57 25
3. Budapesti Honvéd SE 10 5 5 97–109 –12 15
4. BVSC-Zugló 10 5 5 111–117 –6 15
5. Metalcom Szentes 11 4 1 6 93–121 –28 13
6. VasasPlaket 10 2 2 6 93–120 –27 8
7. Kaposvári VK 10 2 1 7 90–137 –47 7
8. AVUS Szombathely 10 1 1 8 97–131 –34 4
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik