Férfi vízi Eb: „Sajnálom szegény máltaiakat, de nem volt mit tenni...”

LAKNER GÁBORLAKNER GÁBOR
Vágólapra másolva!
2020.01.20. 14:30
null
Manhercz Krisztián (3) és társai nem nézegették folyamatosan az eredményt (Fotó: Török Attila)
A máltaiak elleni kiütéses győzelemmel csoportelső magyar válogatott szövetségi kapitánya szeretné tovább javítani csapata erőnlétét a szerdai negyeddöntőig.

 

NEM TÖRTÉNT MEGLEPETÉS

Jerome Gabarretta, a máltai válogatott centere:
„Természetesen sokkal jobb csapat a magyar, és nagyon nehéz volt ellene úgy játszani, hogy a húszgólos különbségért hajtott. Minden elismerésem a magyar játékosoké, mert hiába adtunk ki magunkból mindent, demonstrálták a fölényüket. Egész egyszerűen nem tudtuk velük felvenni a versenyt. Valahogyan össze kell szednünk magunkat, és a hátralévő két meccsünkre koncentrálni.”

David Martín, a spanyol válogatott szövetségi kapitánya:
„Biztos voltam benne, hogy a magyar csapat hazai közönség előtt eléri a kellő különbséget. Nem különösebb gond, hogy a csoport második helyén végeztünk, korábban már bebizonyítottuk, hogy bárki ellen jól tudunk játszani, aki csak az utunkba kerül. A tavalyi világbajnokság után ismét a nehezebbik úton kell végigmennünk, lejátsszuk a nyolcaddöntőt, és utána nekimegyünk a szerbeknek.”

Furcsa helyzetet éltek meg a magyar férfiválogatott tagjai a csoportkör utolsó fordulójában, hiszen arra kellett törekedniük, hogy minél jobban megverjenek egy jóval szerényebb képességű kiscsapatot. Azonban profi módon álltak a feladathoz, bármennyire távol is áll tőlük az ellenfél megalázása. Ha egyszer az a szabály, hogy pontazonosság esetén a gólkülönbség dönt a csoportelsőségről, akkor gólkülönbséget javítottak.

Nem volt azonban olyan egyszerű a máltaiak elleni mérkőzés, mint kívülről látszott. A csoport megnyeréséhez ugyebár legalább húsz gól különbséggel kellett győzni, így bármilyen különös ezt leírni, a játékosok egyáltalán nem készültek nyugodtan Málta ellen – ilyenre sem akadt korábban példa (ha már a női mezőny felhígulásáról írtunk korábban, akkor a férfiak esetében is jegyezzük meg, hogy hatalmas a különbség a mezőny első és második fele között).

„Az egész nap kicsit stresszes volt, az ideutazás, a bemelegítés, de mindenki nagyon koncentrált a feladatra – ismerte el a hét lövésből hét gólt szerző Zalánki Gergő. – Én csak a harmadik negyed végén nyugodtam meg kicsit, amikor meglett a húszgólos különbség, egészen addig feszült voltam. Utána már jó érzés volt játszani, kicsit jobban tudtam figyelni a közönségre is, emellett vissza lehetett venni valamelyest, mert azért eléggé pörögtünk az elején. Annak nagyon örültem, hogy ennyi szurkoló kijött az arénába, egyértelműen segített minket a jelenlétük. Sajnálom szegény máltaiakat, hogy éppen ők estek bele ebbe, de nem volt mit tenni…”

A 26–0-s végeredményben a nulla a leginkább meglepő. Kapott gól nélkül lehozni egy mérkőzést az ellenfél erejétől függetlenül rendkívül ritkán fordul elő a sportágban, bármikor jöhet egy védhetetlen bomba, blokkon gellert kapó lövés vagy rossz helyre érkező kipattanó. Ilyen most egy sem jött, a magyar csapat olyan koncentrációval őrizte a kapuját, mintha saját színvonalán játszó ellenféllel találkozott volna.

„Láthattuk, hogy a spanyolok is halálosan komolyan vették a Törökország elleni reggeli mérkőzésüket – mondta a hozzáállásról Manhercz Krisztián. – Mi annyival könnyebb helyzetben voltunk, hogy míg ők megfoghatatlan eredmény után mentek, csak a minél több gól elérése volt a céljuk, addig mi pontosan tudtuk, mennyit kell lőnünk. Felemás érzéseim vannak, ugyanis senkit sem jó huszonhat-nullára megverni, de annak nagyon örülök, hogy csapatként hajtottunk, és megtiszteltük az ellenfelet azzal, hogy a maximumot adtuk ki magunkból.”

Manherczelmondta, nem nézegették folyamatosan az eredményjelzőt, csupán azt figyelték, a negyedek végén részarányosan jól állnak-e.

„Märcz Tamás szövetségi kapitány azt mondta, egy pillanatig se nézzük az eredményt, menjünk, játsszuk a saját játékunkat, és majd a végén számolgatunk, ha kell – mondta a válogatott szélsője. – Úgy gondolom, ez sikerült is. Jól működött a védekezés, és a mérkőzés felénél a máltaiak beleroppantak abba, hogy látták, nem nagyon engedünk nekik sem teret, sem lehetőségeket.”

A válogatott így elérte a célját, megnyerte a csoportot, hétfőn nem kell játszania a nyolc közé jutásért, és a könnyebb ágra került. Vámos Márton annyit jegyzett meg, nem feltétlenül baj ez, mert a csapatnak eddig mindig bejött a könnyebb ág. A plusz szabadnappal némi pihenő is együtt jár, legalábbis a játékosok ebben reménykedtek a mérkőzés után.

„Valóban lesz egy kis pihenő, ahogyan az a három évvel ezelőtti budapesti világbajnokságon is történt – mondta Märcz Tamás szövetségi kapitány. – Egy edzést biztosan ki fogunk hagyni, de lehet, hogy majd alkudozni fognak a játékosok… Több pihenőt nem akarok, szeretném tovább javítani a fizikai állapotukat. Ilyenkor még arra is van lehetőségünk, hogy egy kicsit húzzunk az erőnléten a tornateremben, hiszen a sűrű program közben, amikor kétnaponta játszik a csapat, már nehéz fokozni, illetve megtartani azt a fizikai szintet, amit általában elvárnak maguktól a fiúk is. Jó helyzetben vagyunk most, ezt ki kell használni.”

VÍZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG (BUDAPEST, DUNA ARÉNA)
FÉRFIAK, CSOPORTKÖR
3. FORDULÓ
C-CSOPORT
MAGYARORSZÁG–MÁLTA 26–0 (6–0, 7–0, 8–0, 5–0)
Budapest,
Duna Aréna, 6000 néző. Vezette: Rakovics (szerb), Dutilh-Dumas (holland)
MAGYARORSZÁG: NAGY V. – Erdélyi 2, VARGA DÉNES 6, POHL 3, Hárai, Vámos 2, ZALÁNKI 7. Csere: Angyal 1, Manhercz K. 2, Hosnyánszky 1, Jansik Sz. 1, Mezei 1. Szövetségi kapitány: Märcz Tamás
MÁLTA: Grixti – Dino Zammit, J. Camilleri, S. Camilleri, Gabarretta, M. Zammit, Cousin. Csere: Borg Cole (kapus), Plumpton, Galea, Abela, Pace, Darren Zammit. Szövetségi kapitány: Karl Izzo
Gól – emberelőnyből: 8/7, ill. 4/–
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. –
MESTERMÉRLEG
Karl Izzo:
– Lehetetlen helyzetben voltunk, nem nyerhettünk, és szerintem nem sportszerű, hogy a gólkülönbség döntsön a helyezésekről. A magyar csapat nagy nyomás alá helyezett minket, ráadásul a játékvezetők sem segítettek minket, többször kerülhettünk volna mi is emberelőnybe.

NEGYEDDÖNTŐK
Január 22., szerda

16.00: Olaszország–Montenegró/Törökország
17.30:
Szerbia–Németország/Spanyolország
19.00: MAGYARORSZÁG–Oroszország/Grúzia
20.30: Horvátország–Románia/Görögország

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik