Férfi vízi Eb: Nagyon akartuk ezt a győzelmet – Märcz Tamás

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2020.01.24. 20:54
Mint arról beszámoltunk, a magyar férfi vízilabda-válogatott 10–8-ra legyőzte Montenegrót a Duna Arénában zajló vízilabda Európa-bajnokság elődöntőjében. A mérkőzés után Märcz Tamás szövetségi kapitány, Nagy Viktor kapus és Varga Dénes csapatkapitány értékelt az M4 Sport stábjának.
Märcz Tamás nem fogta vissza érzelmeit az elődöntőben (Fotó: Szabó Miklós)
A FOTÓRA KATTINTVA KÉPGALÉRIA NYÍLIK!
Märcz Tamás nem fogta vissza érzelmeit az elődöntőben (Fotó: Szabó Miklós) A FOTÓRA KATTINTVA KÉPGALÉRIA NYÍLIK!

 

„A montenegrói csapat minden elismerést megérdemel, hiszen nagyon megnehezítette nekünk ezt a mérkőzést. Nagyon jól játszottunk, főleg annak tudatában, hogy az elején a nulla kettes állás nem teremtett jó pszichológiai helyzetet számunkra. Remekül védekeztünk, Nagy Viktor a kapuban mindent védett, amit csak lehetett” – mondta Märcz Tamás.

„Nagyon hajtottunk, nagyon akartuk ezt a győzelmet – a nagyszerű közönség miatt is, de magunk miatt még inkább. Rengeteget dolgoztunk, hogy idáig jussunk, és jobb eredményeket érjünk el – az elmúlt Eb nem úgy sikerült, ahogyan terveztük. Ma a fiúk bebizonyították, hogy számolni kell velük” – folytatta a szövetségi kapitány.

„Nagy kő esett le a szívünkről, hiszen nem volt könnyű az út a döntőig. A torna tele volt bomba jó csapatokkal – gondolok a horvátokra, a görögökre vagy éppen erre a Montenegróra. Tudom, hogy a spanyolok is ugyanúgy akarják a győzelmet, mint mi, nekik is nagyon erős csapatuk van. Jogosan jutottak tovább az elődöntőben, de úgy gondolom, mi is megérdemelten leszünk ott a fináléban” tette hozzá Märcz.

A magyar válogatott szövetségi kapitánya mellett a nagyszerű teljesítményt nyújtó kapus, Nagy Viktor, illetve Varga Dénes csapatkapitány is megszólalt.

„Nagyon jó volt ilyen közönség előtt játszani, hiszen óriási lökést adott nekünk. Dicséret illeti a csapatot is – két nappal korábban magunkhoz képest is gyengén játszottunk, most viszont fel tudtunk pörögni erre a találkozóra. Voltak betegségek, nem vagyunk százszázalékosak, de szerencsére a vízben ez ma nem látszott. Mindenki beleadott mindent, tudtuk, nagy tétje van ennek a meccsnek. Kvótát és érmet ér ez a győzelem – ennek még ma este örülhetünk, holnaptól viszont mindez múlt idő, ugyanis fel kell készülnünk a döntőre” – nyilatkozta a válogatott kapusa, Nagy Viktor.

„Összességében azzal nyertük meg a meccset, hogy a védekezésünk összeállt, és sokáig öt gólon tartottuk őket. Szerintem végig kiélezett volt a meccs, de talán a harmadik negyedben pontatlanabb volt a védekezésük, és azt gondolom, jobban el is fáradtak, mint mi. Ennek a győzelemnek örülni kell, hiszen Montenegró igazi nagy falat volt. Ezt fel kell dolgoznunk, majd készülhetünk a spanyolok elleni döntőre”mondta Varga Dénes.

FÉRFI VÍZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG (BUDAPEST, DUNA ARÉNA)
ELŐDÖNTŐ
MAGYARORSZÁG–Montenegró 10–8 (1–2, 3–1, 4–2, 2–3)
Duna Aréna, 6400
néző. Vezette: Alexandrescu (román), Colombo (olasz)
MAGYARORSZÁG: NAGY V. – POHL 1, ERDÉLYI 1, VARGA DÉNES 4, MEZEI 1, Vámos 1, ZALÁNKI 2. Csere: HÁRAI, Angyal, Manhercz, Hosnyánszky, Jansik Sz. Szövetségi kapitány: Märcz Tamás
MONTENEGRÓ: Lazovics – M. Petkovics 1, Vidovics, Ivovics, Csucskovics, D. RADOVICS 3, Drasko Brguljan. Csere: SZPAICS, Draskovics 1, D. Obradovics, Durdics 1, PJESIVAC 2. Szövetségi kapitány: Vladimir Gojkovics
Gól – emberelőnyből: 13/5, ill. 15/6
Gól – kettős emberelőnyből: 1/1, ill. –
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. –
Kipontozódott: D. Obradovics (19. p.), Csucskovics (22. p.), Pohl (27. p.), Draskovics (29. p.), Ivovics (32. p.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik