Férfi vízi BL: az FTC könnyed győzelemmel tért vissza 17 év után

Vágólapra másolva!
2018.10.17. 19:58
null
Varga Dénes (a labdával) volt a Fradi egyik legjobbja a Dinamo Moszkva ellen (Fotó: Földi Imre)
A Ferencváros hazai medencében 13–6-ra megverte az orosz Dinamo Moszkvát, az Eger 12–7-es vereséget szenvedett a Barceloneta vendégeként, míg a Szolnok 10–9-re legyőzte a Jadran Splitet a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörének első fordulójában.

 

Az FTC tizenhét év után könnyed győzelemmel tért vissza a legrangosabb európai kupasorozatba. Az előzetes esélylatolgatások alapján a Dinamo Moszkva rágós falatnak ígérkezett, ám Varga Zsolt csapatának a gyakorlatban nem okozott gondot az orosz együttes legyőzése.

A Dinamo az első negyedben még tartotta a lépést a Ferencvárossal, Varga Dénesék azonban a második játékrészben 4–0-s szériát futottak (6–2), innentől pedig végig kézben tartották a meccset. Az 5–2-re megnyert második felvonás után a Fradi a harmadik negyedet 4–0-ra hozta, így az utolsó nyolc percben már felszabadultan vízilabdázhattak a zöld-fehérek.

Az FTC-ből Varga Dénes és Vámos Márton is három gólt szerzett.

TUDNIVALÓK A BL ÚJ IDÉNYÉRŐL

A Bajnokok Ligája főtábláján két nyolcas csoportban zajlanak a küzdelmek, a csapatok egy oda-vissza kört, azaz összesen 14-14 meccset játszanak – az utolsó, 14. csoportfordulót május 15-én rendezik. Az A-csoportból az első négy, a B-csoportból az első három helyezett (plusz a házigazda jogán résztvevő Hannover) jut a június 6–8-i nyolcas döntőbe. A negyeddöntőben 1–4., 2–3. leosztásban mérkőznek a csapatok, majd jön az elődöntő és a finálé, illetve mögöttük a helyosztók.

„Az Eger mellett inkább a közelmúlt és a hagyományok, semmint a jelenlegi erőviszonyok szólnak” – írtuk a Bajnokok Ligája új kiírását felvezető beharangozónkban. Dabrowski Norbert együttese a Barceloneta otthonában arra készült, hogy megmutassa, képes lehet a meglepetésekre, azonban az első csoportmeccs nem jól sült el.

Az egriek a harmadik negyed végéig méltó ellenfeleik voltak a spanyoloknak (4–6), a záró játékrészben azonban nem bírták el a sok kiállítást, így végül ötgólos vereséget szenvedtek (7–12).

A másik csoportban a Szolnok nagyszerűen kezdte a Jadran Split elleni meccset, hiszen az első percekben 3–0-ra elhúzott, s mint később kiderült, a jó kezdés győzelmet ért, a horvátok ugyanis a folytatásban igencsak megnehezítették a 2017-es győztes életét. A Dózsa többször is visszahizlalta kétgólosra a splitiek által rendre egyre faragott előnyt, ám a hajrában 10–9-nél a Jadran többször is az egyenlítésért támadhatott – egyszer emberfórban –, de a szolnoki védekezés szerencsére jól működött. A magyar csapat ekkor már a kipontozódott Zalánki Gergő nélkül vészelte át a horvát rohamokat.

A Szolnok legeredményesebb játékosának a négy találatig jutó Bátori Bence bizonyult.

FÉRFI VÍZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ

A-CSOPORT
FTC-TELEKOM–DINAMO MOSZKVA (orosz) 13–6 (2–2, 5–2, 4–0, 2–2)
Komjádi uszoda, 1200
néző. V: Colombo (olasz), Gómez (spanyol)
FTC: GÁRDONYI – Sz. Mitrovics 1, VARGA DÉNES 3, Jaksics 1, Mezei 1, VÁMOS 3, Sedlmayer. Csere: Kállay, Pohl, Nikics 1, YOUNGER 2, Jansik Sz. 1. Edző: Varga Zsolt
DINAMO: Ivanov – Sepelev, Nagajev 1, Szubotics, Liszunov, Holod 1, Szucskov. Csere: Lazarev, Kopcev 1, PIJETLOVICS 2, Bicskov 1, Radjen. Edző: Marat Zakirov
Gól – emberelőnyből: 11/4, ill. 12/3
Gól – kettős emberelőnyből: 1/1, ill. –
Kipontozódott: Jaksics (22. p.), Jansik Sz. (24. p.), Pohl (27. p.), Szucskov (28. p.)
MESTERMÉRLEG
Varga Zsolt:
– A győzelem alapja a védekezés volt, mind az emberhátrányos, mind a hat a hat elleni védekezésünk jól működött, ennek a legfontosabb szereplője Gárdonyi András volt. Nagyon jól védett, ziccereket fogott, magabiztosságot adott a kapuból. Támadásban nem kezdtünk ilyen jól, az emberelőnyös helyzetek kidolgozása nem volt tökéletes, de rajta leszünk ezen is, még csak az út elején járunk.
Marat Zakirov: – Nem kezdtük rosszul a mérkőzést, ám a folytatásban túl sok helyzetet hibáztunk el, az ellenfél gyors tempójával pedig nem bírtuk tartani a lépést, ezért alakult ki ekkora különbség.

CNA BARCELONETA (spanyol)–ZF-EGER 12–7 (2–1, 3–2, 1–1, 6–3)
Barcelona. V:
Margeta (szlovén), Naumov (orosz)
BARCELONETA: López Pinedo – Larumbe 3, F. Fernández 1, Vrlic 1, Perrone, Munárriz, Famera 1. Csere: Granados 1, Prieto, Tahull 2, Mallarach 2, Bustos 1. Edző: Jesus Martín
EGER: Valics – Rasovics 1, Decker Á., Hosnyánszky 1, Murisics 1, Gyárfás 2, Vlahopulosz 1. Csere: Lukács D., Sánta 1, Avramovics, Biros B. Edző: Dabrowski Norbert
Gól – emberelőnyből: 11/4, ill. 7/3
Gól – ötméteresből: –, ill. 1/1
Kipontozódott: Famera (28. p.), Bustos (32. p.)
MESTERMÉRLEG
Jesús Martín:
– Már a találkozó elejétől nagyon nehéz volt az Eger ellen, mert kiváló ellenféllel játszottunk. A legfontosabb ezen a napon a győzelem volt, hiszen mindig lényeges, hogy sikerrel kezdjünk el egy új sorozatot. Ebben a csoportban minden hazai mérkőzés nagyon fontos, mivel rendkívül kiegyensúlyozott a mezőny, ezért a saját uszodánkban nem veszíthetünk pontokat.
Dabrowski Norbert: – Tudtam, hogy nehéz összecsapás lesz, mert nehéz pálya a barcelonai, de ha azt nézem, hogy a tavalyi nyolcas döntőben 9–4-re kaptunk ki tőlük egy semleges helyszínen, és mindenki arról regél, hogy gyengültünk, akkor azért ez most nem volt olyan rossz. Aki látta ezt a meccset, az láthatta az erényeinket, én pedig láttam, hogy min kell javítanunk.

AZ A-CSOPORT TOVÁBBI MÉRKŐZÉSEIN
Steaua Bucuresti (román)–AN Brescia (olasz) 5–8
Crvena zvezda (szerb)–Pro Recco (olasz) 4–17

B-CSOPORT
SZOLNOKI DÓZSA–JADRAN SPLIT (horvát) 10–9 (3–1, 3–3, 3–3, 1–2)
Szolnok, 900
néző. V: Buch (spanyol), Bianco (olasz)
SZOLNOK: NAGY V. – BÁTORI 4, Prlainovics, Kis G., Angyal, V. Rasovics 1, Zalánki 1. Csere: Alekszics 1, Lazics, Jansik D., SZATMÁRI 3. Edző: Zsivko Gocics
JADRAN SPLIT: Anic – Delic 1, Setka 1, POPOVIC 3, Power, Zovic 1, VISKOVIC 2. Csere: Kovacic 1, Pejkovic, Milardovic, Butic, Bego. Edző: Ivan Asic
Gól – emberelőnyből: 10/2, ill. 8/2
Gól – büntetőből: –, ill. 2/2
Kipontozódott: Zalánki (29.)
MESTERMÉRLEG
Zsivko Gocics:
– Az építkezés elején tartunk, ebből kifolyólag tudtuk, hogy izgalmas és kemény mérkőzés lesz a Jadran elleni. Az első félidőben a jó védekezésünk miatt domináltunk, de a folytatásban nem tudtuk tartani ezt a szintet, ennek az okát ki kell majd elemeznünk.
Ivan Asic: – A Szolnok volt a találkozó esélyese, ám az agresszív védekezésünknek köszönhetően alaposan megszorongattuk. Fiatal játékosaim bizonyították, hogy a Bajnokok Ligájában is képesek megállni a helyüket.

A B-CSOPORT TOVÁBBI MÉRKŐZÉSEIN
Spandau 04 (német)–Jug Dubrovnik (horvát) 6–7
BPM SM Busto Arsizio (olasz)–Olympiakosz Pireusz (görög) 7–6
Mladost Zagreb (horvát)–Waspo Hannover (német) 11–11

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik