LAKNER GÁBOR, ROSKA EMESE BOGLÁRKA 2018.10.17 12:01 Frissítve: 2018.10.17 13:50

Férfi vízi BL: két magyar csapat is esélyes a nyolcas döntőre

Van esély rá, hogy ismét két magyar férfi vízilabdacsapat szerepeljen a Bajnokok Ligája nyolcas döntőjében, de a jelentősen átalakuló Egert sem szabad leírni.

Varga Zsolt úgy látja, csapatával, a Ferencvárossal lépésről lépésre kell haladnia a BL-ben (Fotó: Micheller Szilvia)

 

 

Álomhajszolás újratöltve
Nekünk a magyarok szereplése a legfontosabb, és reméljük, hogy 2017 után ismét hazánkba kerül a BL-trófea – ám ne feledkezzünk meg a riválisokról! Az olasz Pro Recco legutóbb 2015-ben ért révbe, pedig Cseh Sándor szerint azóta is mindig a legerősebb kerettel indult, ám a végjátékban rendre elcsúszott. Ezúttal mindent egy lapra téve támadnak az olaszok, a klasszisjátékosok mellé érkezett az edzőlegenda, a horvát Ratko Rudic, akivel nemcsak szakmailag, sportdiplomáciában is erősödött a sztáralakulat, amely a BL legnagyobb esélyese. Az Olympiakosz Pireusz címvédőként szintén a favoritok közé tartozik: a görögöknek a legutóbbi nyolcas döntőben két-három jó napjuk volt, továbbá a kapus Josip Pavic jelentette a különbséget a fináléban. A görög válogatott Európa-bajnoki szereplésén pedig látszott a játékosok jóllakottsága – az ősz nagy kérdése, mennyire harapnak és lesznek sikeréhesek az új klubszezonban.

Sokat kellett várni, de minden bizonnyal megérte kibekkelni a nyári szünetet, a válogatott időszakot és a klubok alapozását, hiszen szerdán elkezdődik a klubvízilabda legfontosabb versengése, a Bajnokok Ligája.

Ahogyan a legutóbbi három idényben, most is három magyar csapat szerepel az elitsorozatban: a már-már megszokottan induló Szolnokon és Egeren kívül azonban nem a bajnoki negyedik helyével „csak” az Eurokupa-indulást kivívó OSC, hanem a BL-be 17 év után visszatérő Ferencváros a harmadik résztvevőnk – az erőviszonyok alapján viszont az első számú.

Mert a magyar csapatok közül a BL-selejtezőt hibátlanul záró bajnoké a legerősebb keret, a Varga Dénes, Vámos Márton, Sztefan Mitrovics, Aaron Younger, Nikola Jaksics ötös fogat bármelyik alakulatot az esélyesek közé emelné.

Az FTC az előző két idényben az Eurokupában szerepelt, és meg sem állt a győzelemig. Igaz, már akkor is a BL-főtáblán lett volna a helye, különösen ha eszünkbe jut, hogy a sportág népszerűsítése érdekében tavaly például a végül pofozógépnek bizonyuló holland Alphen kapott szabadkártyát…

 NS-szakértő

 „A sorsoláskor nagyon „bekezdett” a B-csoport, de aztán az A jelű lett az erősebb, mert a játékosállománya alapján az FTC-nek, a Reccónak, a Barcelonetának, a Moszkvának és a Bresciának is egyértelműen a nyolcba kerülés lehet a célja – és akkor még nem ejtettünk szót az Egerről, amelyről nehéz eldönteni, törhet-e hasonlóra, mindenesetre az elmúlt évek hagyományai alapján igen. A másik nyolcasban valószínűleg a Szolnok, az Olympiakosz és a Jug jut a nyolc közé a házigazdaként résztvevő Hannoveren kívül. Bár nagy múltú klubok szerepelnek itt, például a Mladost Zagreb vagy a Jadran Split, a versenybe talán mégis a Spandau szólhat bele leginkább. Ha a német csapat olyan formát mutat, mint az előző idényben, vagy a német válogatott a nyáron, akkor hazai pályán erős lehet. Azért is veszélyes a Mladost, a Spandau vagy a Busto Arsizio, mert ha az ellenfelek idegenben pontokat veszítenek ellenük, a mérleg nyelvei lehetnek a nagyok továbbjutásának eldöntésénél” - nyilatkozta Cseh Sándor, BL-győztes edző.

Bár egyelőre Varga Zsolt edző mértéktartó, és nem foglalkozik a nyolcas döntővel, az FTC-t lehetetlen nem a végső győzelemre esélyesek között emlegetni. A klub ugyan rég szerepelt az első számú nemzetközi kupasorozatban, a játékosoknak viszont óriási BL-rutinjuk van, így bírniuk kell a taposómalmot, a többfrontos küzdelmet.

Az FTC-nek nem okozhat gondot továbblépnie az egyébként bitangerős A-csoportból – nem úgy a ZF-Egernek, amely mellett inkább a közelmúlt és a hagyományok, semmint a jelenlegi erőviszonyok szólnak.

A csapat gerincéhez fiatal, ezen a szinten még tapasztalatlan játékosok csatlakoztak, így valószínűleg már az is nagy szó lesz, ha versenyben lesznek a továbbjutásért. Ugyanakkor ne felejtsük el, hogy Dabrowski Norbert felkészült, egyúttal jó csapatépítő tréner, így nem lehetetlen vállalkozás a nyolcas döntő elérése. Csak piszok nehéz lesz.

A Szolnoki Dózsa dolgát elsősorban az nehezíti a B jelű nyolcasban, hogy a júniusi végjáték házigazdája, a Hannover automatikusan résztvevő, és mivel saját erőből biztosan nem kerülne a nyolc közé, olyan csapat helyét veszi el, amelynek helye lenne a legjobbak között.

 Tudnivalók
A Bajnokok Ligája főtábláján két nyolcas csoportban zajlanak a küzdelmek, a csapatok egy oda-vissza kört, azaz összesen 14-14 meccset játszanak – az utolsó, 14. csoportfordulót május 15-én rendezik. Az A-csoportból az első négy, a B-csoportból az első három helyezett (plusz a házigazda jogán résztvevő Hannover) jut a június 6–8-i nyolcas döntőbe. A negyeddöntőben 1–4., 2–3. leosztásban játszanak a csapatok, majd jön az elődöntő és a finálé, illetve mögöttük a helyosztók.

Ugyanakkor a legnagyobb kérdés, hogy a játékosként mindent megnyerő, edzőként – a szerb juniorválogatott mellett végzett munkáját nem számítva – újonc Zsivko Gocics hogyan tudja csapattá formálni a többek mellett a világklasszis Aaron Youngert elveszítő Szolnokot. Ha sikerül megvalósítani a terveit, a 2017-ben BL-győztes klub ismét harcban lesz a trófeáért.

S ami a legelső kanyart illeti, az FTC hazai pályán fogadja a rágós falatnak ígérkező Dinamo Moszkvát – nyilván fontos volna sikerrel kezdeni a Komjádiban, de semmiképpen sem lesz ujjgyakorlat.

A Szolnoknak viszont illene bedarálnia a Jadran Splitet, míg az Eger a Barceloneta otthonában mutatná meg, hogy képes lehet a meglepetésekre.

IZGALMAS LESZ AZ IDÉNY

– A második tétmérkőzését rögtön a BL-ben játssza a Szolnok, mit várhatunk a csapattól?
– Nagyjából túl vagyunk a felkészülési időszakon, persze nem azt mondom, hogy a továbbiakban nem fogunk dolgozni. Jók leszünk, de nem egyből, és nem feltétlenül a szerdai meccsen játszunk majd úgy, ahogyan szeretnénk. Még nem várhatok maximumot, ám abban biztos vagyok, hogy fizikailag rendben leszünk – nyilatkozta Zsivko Gocics, a Szolnoki Dózsa vezetőedzője.

 

– Kik lehetnek a legnagyobb csoportellenfelek?
– A Szolnok, a Jug Dubrovnik, a Spandau, a Hannover, a Mladost és a Jadran Split szinte ugyanazon a szinten áll. Mindegyik csapat jelentősen átalakult a nyáron, így idő kell, hogy igazán összeálljon. A címvédő Olympiakosz lépés­előnyben van, sokkal régebb óta játszanak együtt a görögök. Nehéz csoportban szerepelünk, ráadásul a Hannover rendezőként biztos döntős, így az első háromban kell végeznünk, ha ott akarunk lenni a nyolcas fináléban. Izgalmas idény vár ránk, az utolsó pillanatig nyílt lesz a küzdelem.

– Mire számít az első mérkőzésen a selejtezőből érkező Jadran Split ellen?
– Jó meccset várok. A régi jugo­szláv iskolára épülő csapat érkezik, amelynek stabil védekezése, ráadásul jó a rutinos és a fiatal játékosok aránya. Ugyan még az építkezés fázisában járunk, de ha úgy játszunk, ahogyan tudunk, valamint bejön, amit eltervezünk, győzni fogunk, mert összességében jobbak vagyunk, mint a horvátok.

JÖHET AZ ELSŐ LÉPÉS

– Rövid volt a felkészülés, készen állnak a BL-rajtra?
– Három hete van együtt a csapat, ezalatt lejátszottunk öt mérkőzést, amelyeken jól teljesítettünk. Azonban most jön a java, szerdától három fronton kell helytállnunk. A felkészülés ennyi lehetett, de folyamatos munkában vagyunk, a mérkőzésekkel párhuzamosan dolgozunk – mondta Varga Zsolt, az FTC-Telekom vezetőedzője.

 

– Hogyan látja az erőviszonyokat?
– Mindkét csoport erős, kiegyenlítetten oszlanak el a csapatok. Nehéz feladat lesz a továbbjutás, azonban lépésről lépésre kell haladnunk, annyira az idény elején járunk, hogy most még felesleges a nyolcas döntőről beszélgetnünk. A nulladik lépést megtettük a főtáblára jutással, szerdán jön a következő.

– Mit vár a Dinamo Moszkva elleni nyitánytól?
– Biztosan nehéz ellenfél lesz a Dinamo, mert tapasztalt csapat, amely keveset változott. Általában a fizikumra helyezi a hangsúlyt, kemény találkozókat játszik. Jó mérkőzésre számítok, amelyen fontos lenne a győzelem.

– A Fradi tizenhét év után szerepel újra a BL-ben, de a játékosok többsége korántsem…
– Könnyebbség, hogy a nyáron is sokan szerepeltek a különböző válogatottakban, vagy BL-résztvevők voltak a korábbi években, így ismerik a nemzetközi mérkőzések hangulatát. Ugyanakkor össze kell még szoknunk, sokkal többet kell együtt játszanunk. Erős ellenfelekkel szemben, nyomás alatt derül ki, hogy milyen taktikai elemek működnek jól, és melyeken kell még dolgoznunk – ezért is várom a BL-rajtot.

A MEDENCÉBEN DERÜL KI

– Készen állnak az első jelentősebb erőpróbára?
– A Szolnokkal és a Ferencvárossal is játszottunk edzőmérkőzéseket, amelyek azt mutatták, hogy nem vagyunk tőlük messze, de még sokat kell dolgoznunk, hogy ez pontokban is megmutatkozzon. A Barcelona hozzájuk hasonló fajsúlyú csapat, így a mérkőzés esélyese – vélte Dabrowski Norbert, a ZF-Eger vezetőedzője.

 

– Ez adhat felszabadultságot?
– Úgy mondanám, hogy az idény elején mindig könnyebb elkapni az erősebb csapatot, mint később. Végig ragadni kell rájuk, mert ha „kinyílik” a meccs, könnyedén játsszák a játékukat. Szinte minden évben összefutottunk a Barcelonával, a csapat rutinosabb, évek óta Egerben játszó része pontosan tudja, mire számíthat. A másik felét pedig fiatalos lendület hajtja, és bizonyítási vágy fűti, ez együtt megtolhatja a csapat szekerét.

– Mit érhet el az idényben ez az elegy?
– Azért alakítottuk így az együttes szerkezetét, mert bízunk benne, hogy jó lesz. A csapat persze attól válik csapattá, hogy végigmegy az úton, sok BL-mérkőzést játszik, a sikerekből és a hullámvölgyekből tanulva megerősödik. Egyébként nem a BL vagy a bajnokság, hanem a kettő együtt jelenti a nehézséget. Ami a BL-esélyeket illeti: a hazai meccseket meg kell nyerni, idegenben pedig bravúrpontokra van szükség. Az elmúlt években jól ment ez, ezért is tudtunk a legutóbbi négy kiírásban eljutni a végjátékba – mégsem számolgatok. Sokan mondták, hogy az Eger meggyengült, ám úgyis a medencében derül ki, hogy így van-e.

Csoportbeosztás, program
A-csoport: AN Brescia (olasz), CNA Barceloneta (spanyol), Crvena zvezda (szerb), Dinamo Moszkva (orosz), FTC-TELEKOM, Pro Recco (olasz), Steaua Bucuresti (román), ZF-EGER
B-csoport: BPM SM Busto Arsizio (olasz), Mladost Zagreb (horvát), Jadran Split (horvát), Jug Dubrovnik (horvát), Olympiakosz Pireusz (görög), Spandau 04 (német), SZOLNOKI DÓZSA, Waspo Hannover (német)

Az 1. forduló programja
A-csoport.
FTC–Dinamo, 18.30. CNA Barceloneta–EGER, 19.15. Steaua–Brescia, 19.30. Crvena zvezda–Recco, 20.30
B-csoport: SZOLNOK–Jadran Split, 19. Spandau–Jug Dubrovnik, 19. Mladost Zagreb–Hannover, 20.30. Busto–Olympiakosz, 20.30

 

 

2019.04.15 12:48:05

Vízilabda ROSKA EMESE BOGLÁRKA

Új perspektíva nyílt meg előtte azzal, hogy tíz év edzősködés után az utánpótlás egyik szakmai vezetője lett.

2019.04.07 20:02:25

Vízilabda nemzetisport.hu

A házigazda 3–2-re még vezetett, de egy 4–0-s szériával elléptek Manherczék, és simán nyertek.

2019.01.13 13:07:49

Vízilabda ROSKA EMESE BOGLÁRKA (szöveg), KONCZ GYÖRGY (fotó)

Tépték már fel az orrát és varrták össze a szemgolyóját, de a pólótól semmi sem tántoríthatta el.

2018.12.27 09:41:03

Vízilabda LAKNER GÁBOR

„A Ferencváros az a nagy hagyományú klub, amelyben szerintem minden téren ki tudok teljesedni.”

2018.12.20 15:15:57

Vízilabda nemzetisport.hu

Vári Attila: Az olimpiai kvalifikáció komoly sportszakmai feladat.