Elődöntős előny a Honvédnál, kikapott a Vasas

Vágólapra másolva!
2012.04.11. 21:46
null
A Honvéd meglepte az esélyesebb Vasast az elődöntő első felvonásán (Fotó: Tumbász Hédi)
Címkék
Az élvonalbeli férfi vízilabda-bajnokság elődöntőjének első mérkőzésén a Groupama-Honvéd ötméteresekkel nyert a Teva-Vasas-Uniqa ellen, így összesítésben előnyhöz jutott az egyik fél második győzelméig tartó párharcában. Folytatás – és talán befejezés – április 13-án (pénteken) a Honvéd pályaválasztása mellett a Kőér utcában.

 

1. negyed

Szivós Márton rögtön a mérkőzés első támadásából eredményes tudott lenni, így vezetéshez juttatva a vendégeket, amely szívós védekezéssel nemcsak őrizte, hanem Salamon Ferenc jóvoltából meg is duplázta előnyét. A Vasas csak az első negyed végében szerezte meg az első gólját, Miho Boskovic büntetőből tudott eredményes lenni (1–2).

2. negyed

És ezzel még messze nem volt vége a házigazdák vesszőfutásának, Földi László együttese a második negyedben egyetlen gólra sem volt képes. A Honvéd viszont megint odapakolt kettőt – Szívós mellett Tóth Márton volt eredményes –, így a félidőre három gól volt a két csapat közötti különbség, meglepetésre a vendégek javára (1–4).

3. negyed

A harmadik negyed Honvéd-góllal vette kezdetét, innen szép a feltámadás. Így gondolta ezt a Vasas is, amely három góllal felzárkózott egygólos hátrányra. Salamon azonban akcióból, majd büntetőből is eredményes tudott lenni, így visszaállította a vendégek háromgólos előnyét a negyedik felvonáshoz érve (4–7).

4. negyed

A Vasas azonban ráérzett a gól ízére, két perccel a vége előtt ismét egyre csökkentette a hátrányát a vendéglátó. Ekkor a Honvéd támadásaiból fogyott ki a gól, egy Szivós-találaton kívül nem tudtak mást felmutatni. Bő egy perc volt hátra a negyedből, amikor a fórban lévő Vasas Steinmetz Ádám első góljával egalizált, túlórára mentve egy már elveszettnek hitt találkozót (8–8).

Hosszabbítás

A hosszabbítás első részében nem esett gólt, majd fórból ismét a vendégek kerültek előnybe, de Vámos Márton egyenlített. Némi közjáték után – előbb a vendégek, majd a házigazdák mentek a zsűri asztalhoz, kisvártatva befutott a két bíró is –, Salamon büntetőt dobhatott, de kimaradt a lövés, miként Szívós ismétlése is, igazi meccslabda maradt kihasználatlanul a vendégek részéről (9–9).

Jöhettek az ötméteresek, amelyben 5–3-ra a vendégek bizonyultak pontosabbnak – mind az ötször eredményesek voltak, Gergely István egyet védett, az utolsó Vasas-játékosnak már lőnie sem kellett –, előnyt szerezve ezzel maguknak a párharcban (12–14).

A Szolnok kiütötte a Szentest, a házigazdáknál tizenegy játékos lőtt gólt, Marnitz Gergő és Ramiro Georgescu 4–4 alkalommal volt eredményes. Pedig fórból nem is nagyon ment (7/2) a szolnokiaknak. A mérkőzés legeredményesebb játékosa azonban a szentesi Weszelovszky László lett, aki ötször talált be a győztes kapujába. A Kaposvár vendégként is ráijesztett a magát három negyeden át nyeregben érző OSC-re, és ha picit jobban élnek a fórokkal a vendégek (13/5), akkor még nagyobb meglepetést is okozhattak volna.

FÉRFI VÍZILABDA OB I
ELŐDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
TEVA-VASAS-UNIQA–GROUPAMA-HONVÉD 12–14 – ötméteresekkel (1–2, 0–2, 3–3, 4–1, 0–0, 1–1, 3–5)
Komjádi uszoda, 900 néző. V: Molnár P., Petik András
VASAS: Nagy V. – Boskovic 2, Katonás, Steinmetz B., STEINMETZ Á. 1, Kiss G. 1, Decker Á. Cs: Takács Bálint, DRASKO BRGULJAN 3, Vörös, Fazekas, VÁMOS 2. Edző: Földi László
HONVÉD: GERGELY – SALAMON 3, SZIVÓS 3, Gór-Nagy, Hárai, Tóth M. 1, Mátyás. Cs: Kovács R., Jansik, ANGYAL 2, Kovács P. Edző: Vad Lajos
Gól – emberelőnyből: 10/5, ill. 8/1
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. 4/3
Kipontozódott: Decker Á. (25. p.), Kiss G. (36. p.)
Piros lap: Vad (37. p.)
Az egyik fél második győzelméig tartó párharc állása: 1–0 a Honvéd javára
MESTERMÉRLEG
Földi László: – Lesz harmadik meccs!
Vad Lajos: – Ezt az eredményt is színmagyar csapattal értük el. Úgy néz ki, én nem kellek ide, nélkülem is tud nyerni a csapat.
AZ 5–8. HELYÉRT, 1. MÉRKŐZÉS
SZOLNOKI DÓZSA KÖZGÉP–KALO-MÉH CS&K SZENTES 21–9 (7–2, 5–0, 6–1, 3–6)
Szolnok, 300 néző. V: Kun, Fekete B.
SZOLNOK: Decker A. – Pásztor 2, Nyéki 2, KIS G. 1, MARNITZ 4, Süveges 1, Hangay Z. 1. Cs: Gárdonyi (kapus), GEORGESCU 4, Negrean 2, KOVÁCS O. 2, Gocics 1, Komlósi 1. Edző: Cseh Sándor
SZENTES: Horváth T. – Józsa 1, Németh D., Szabó B., Szőke Sz., Tóth P., WESZELOVSZKY 5. Cs: Bálint (kapus), Pellei 1, Nagy M. 1, Lázár 1, Csacsovszky, Rédei. Edző: Lukács Dénes
Gól – emberelőnyből: 7/2, ill. 5/3
Gól – ötméteresből: 2/2, ill. 2/1
Kipontozódott: Németh D. (32. p.)
Kiállítva (brutalitásért): Szabó B. (16. p.), Regős (31. p.)
Az egyik fél második győzelméig tartó párharc állása: 1–0 a Szolnok javára
MESTERMÉRLEG
Cseh Sándor: – Három negyeden át jól játszottunk, majd az utolsó felvonásban borzalmasan védekeztünk.
Lukács Dénes: – Nem tudtunk túllépni belső problémáinkon. Legnagyobb örömünk ma a tizenhat éves Pellei Frank játéka volt.
A 9. HELYÉRT, 1. MÉRKŐZÉS
OSC–KAPOSVÁR 11–10 (3–2, 2–3, 4–1, 2–4)
Gólok: Kiss Gy., Szécsi D., Baghaturia 2-2, Benczur, Zentai, Tiba, Pecz, Galambos, ill. Balogh Z., Burburan, Juhász-Szelei, Bakó 2-2, Horváth Dávid, Maár
Az egyik fél második győzelméig tartó párharc állása: 1–0 az OSC javára
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik