Férfi vízi: Varga Zsolt bízik benne, hogy megrendezik az Eb-t

LAKNER GÁBORLAKNER GÁBOR
Vágólapra másolva!
2023.11.15. 08:59
null
Edzőtáborozik a válogatott, Varga Zsolt örült, hogy viszontlátta a játékosait (Fotó: Dömötör Csaba)
A férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya a januári kontinenstornán lehetőséget adna azoknak a fiataloknak, akikről úgy gondolja, hogy a jövőben meghatározó tagjai lehetnek a csapatnak.

 

Négy hónap után tartott edzést a Fukuokában világbajnokságot nyerő csapatnak Varga Zsolt, a férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya. A játékosok két napot töltöttek együtt, két kivétellel, mert Manhercz Krisztián és Angyal Dániel a kedd esti kétkapuzás helyett indult vissza Marseille-be, nekik szerda reggel már ott kellett edzésre jelentkezniük.

„A teljes csapattal azért más volt együtt dolgozni. Öröm volt viszontlátni mindenkit már a hétfő reggeli edzés előtt, fontos, hogy meg tudtuk szervezni ezt a lehetőséget már az őszi szezon közben is – mondta Varga Zsolt. Úgy érzem, hasznosak ezek az alkalmak, még azoknak a fiataloknak is, akik ezúttal nem tudtak itt lenni, mert ebbe a keretbe még nem férnek be. A szezon közbeni edzéseknek a keret kiszélesítése a lényege, egyre több játékos kezdi megismerni, hogy milyen itt lenni a válogatottban. Ha közülük valakinek jönnie kell, akkor nem teljesen az alapoktól kell mindent megtanítani, hiszen hónapok óta benne van a rendszerben. Abban hiszek, hogy ezekből a játékosokból egy vagy kettő ki tud emelkedni, és akár már a következő világversenyeken is ott lehetnek a keretben. A teljesítményüktől függ, hogy be tudnak-e épülni.”

Varga Zsoltot arról is kérdeztük, hogy ezek a rendszeres keretedzések mennyire segítették az átmenetet a főállású kapitányság felé. Mint ismeretes, a szakember egy éven át párhuzamosan irányította a Ferencváros és a válogatott munkáját, az ősztől kezdve azonban már kizárólag az utóbbiért felel.

„Fontos, hogy van folyamatossága a munkámnak. Szövetségi kapitányként kötelességem, hogy az adódó időt a klubfeladatok figyelembe vételével kihasználjuk arra, hogy építsük a következő generációt is – mondta a kapitány. – Amikor valaki eljön a válogatott edzésére, mindig oda akarja tenni magát, nagyobb lelkesedéssel teljesít. Ezt kell fenntartani – úgy, hogy heti két napon tarthattunk edzéseket, és nem ugyanazoknak a játékosoknak, fenn is lehetett tartani. Hiszek benne, hogy ha ez jól össze van illesztve a klubélettel, akkor segítség lehet mindenkinek.”

A januári Európa-bajnoksággal kapcsolatban még mindig nem tudunk biztosat – a torna Netanyában lett volna, de az izraeli háború miatt biztosan nem ott lesz. A legfrissebb hírek szerint a kettébontott Eb férfitornáját Zágrábban, a nőkét Eindhovenben rendezhetik meg, de döntés még nem született. Utána pedig egyből következik a világbajnokság Dohában.

„Nyilván nagyon szeretnénk játszani a csapattal az Európa-bajnokságon is, pont a mögöttünk hagyott időszak munkája miatt – tekintett előre Varga Zsolt. – Fontosnak tartom, hogy lehetőséget kapjanak azok a fiatalok, akikről úgy gondoljuk, hogy a jövőben meghatározó tagjai lehetnek a válogatottnak. Látnunk kell, hogy mennyire vannak messze az elit szintjétől, hogyan áll össze az ő játékuk – ebben pedig nagyon fontos szerepe lenne az Eb-nek. Itt tudnám lemérni, hogyan haladunk azzal, amit eddig csinálunk. Nagy lehetőséget venne el a fiataloktól és tőlem is az élet, ha elmaradna a torna. Az utolsó pillanatig bízom benne, hogy megrendezik az Európa-bajnokságot, azt hallottam, hogy napokon belül mondanak valami biztosat.”

Ennek egyébként éppen ideje lenne…

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik