Vízilabda: a visszavonuló Hosnyánszky Norbert elégedett a pályafutásával

Vágólapra másolva!
2023.05.20. 10:15
null
„Minden, ami most vagyok, azt a vízilabdának köszönhetem.” (Fotó: AFP)
Az olimpiai aranyérmes, világbajnok és Európa-bajnok Hosnyánszky Norbert pénteken, élete utolsó meccse – a Vasas elleni ötméterespárbajban megnyert bronzmérkőzés – után elmondta, elégedett a pályafutásával.

„Ha a szezon előtt kellett volna kívánnom egy záró mérkőzést, akkor pont ezt kívántam volna, hogy a harmadik helyért tudjunk játszani egy olyan meccset, amely végletekig kiélezve, ötméterespárbajban dől el, amit mi nyerünk. Azt gondolom, ennél többet nem kívánhattam” – nyilatkozott az M4 Sportnak a pólós, a 17 magyar vízilabdázó egyike, aki olimpiai, világ- és Európa-bajnok is lett karrierje során.
Hozzátette: nem is tudott azon gondolkodni, hogy ez az utolsó összecsapása, még nem is fogta fel igazán.

„Amikor lefújták a mérkőzést, akkor volt egy pillanat, amikor eszembe jutott, hogy ez volt az utolsó, de annyira örülök ennek a bronzéremnek és annyira büszke vagyok ezekre a fiatal, erős játékosokra, akik egy ilyen erős bajnokságban bronzérmet tudtak szerezni, hogy ez elfeledtette velem ezt a dolgot. Nem mondanám, hogy szomorú dolgot, mert elégedett vagyok a pályafutásommal” – fogalmazott.

Arra a kérdésre, hogy mi volt a sikerük titka, Hosnyászky azt mondta: ebben a csapatban csak olyan játékosok játszanak, akik mentálisan erősek és megvan a kellő tehetségük, alázatuk ehhez a sportághoz.

„És ehhez még jön egy olyan vezetőedző, mint Szivós Márton, aki ezt kordában tartja, szigorú, de mindenki szereti őt. Ez a titok. Sok sikert kívánok nekik a jövőre” – tette hozzá.

Arról beszélve, hogy mit adott neki a vízilabda, a játékos úgy fogalmazott: kizárólag pozitív irányban formálta őt az elmúlt 30 év.

„Minden, ami most vagyok, azt a vízilabdának köszönhetem. Hogy egy csapatsportágban az öltözői hangulat hogyan szocializált. Tiszta lelkiismerettel mondhatom, hogy jó ember lett belőlem, úgyhogy hajrá, sport!” – mondta kissé elérzékenyülve.

Hosnyánszky Norbert kis megszakítással 2005 és 2021 között volt tagja a válogatottnak, négy olimpián, öt világbajnokságon és hét Európa-bajnokságon képviselte Magyarországot – 2008-ban, Pekingben szerzett olimpiai bajnoki címet, 2013-ban, Barcelonában vb-, 2020-ban, Budapesten Eb-aranyérmet. Ötször nyert magyar bajnokságot, az elsőt 16 évesen a Ferencvárossal (2000), majd hármat a Vasassal (2007, 2009, 2010), egyet az Egerrel (2011). A Magyar Kupában egyszer diadalmaskodott (2009), a Honvéddal, amelyet 2020 óta erősített, idén a bajnoki bronz mellett az MK-ban is harmadik lett.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik