Női vízi: Lánykérés után jöhet az Európa-bajnokság! – Gurisatti Gréta

Patai GergelyPatai Gergely
Vágólapra másolva!
2022.07.22. 08:52
null
Gurisatti Gréta a családi társaspartikon is mindig nyerni szeretne, hát még a válogatott mérkőzésein, úgyhogy fényesen csillogó érmet szerezne Splitben (Fotó: Török Attila)
Női vízilabda-válogatottunk elkezdte a felkészülést a nyár végi Európa-bajnokságra, Bíró Attila több fiatalnak is lehetőséget ad a bizonyításra. A csapat egyik vezéregyénisége, Gurisatti Gréta szerint motivált és sikerre éhes a csapat, amely eggyel fényesebb érmet szerezne Splitben, mint a hazai rendezésű világbajnokságon.

FELTÖLTŐDVE, KIPIHENTEN ÉRKEZTEK MEG a Margitszigetre a magyar női vízilabda-válogatott játékosai, akik csütörtökön ismét munkába álltak, célkeresztben immár a nyár végi, spliti Európa-bajnoksággal. A világbajnoki ezüstérmes csapat egyik húzóemberének, Gurisatti Grétának különösen emlékezetesre sikerült a két és fél hetes pihenő, párja, a szintén vízilabdázó Kurucz Barnabás ugyanis megkérte a kezét.

„Én pedig természetesen igennel feleltem, bár a meghatottságtól nehezen tudtam bármit is mondani  – elevenítette fel az érzelmes pillanatokat a válogatott 26 éves szélsője. – A családomban mindenki tudta, hogy Barna mire készül, nehezükre is esett eltitkolni előlem, mert érthetően nagyon örültek az ötletnek. Nemcsak a kudarcot, a sikert is fel kell dolgozni, ezért is jött jól a pihenő a hazai rendezésű világbajnokság után, a lánykérés miatt nekem örök emlék marad a nyaralás. Mint minden nagy tornán, a vébén is elzártuk magunkat a külvilágtól, csak a szűk családdal tartottuk a kapcsolatot, de az elmúlt két és fél hétben mindent pótoltunk, amire a torna közben nem volt idő. A végére azért már eljutottam odáig, hogy hiányzott a mozgás, alig vártam, hogy elkezdjük a felkészülést.”

Bíró Attila szövetségi kapitány több fiatal játékosnak is meghívót küldött, akik új lendületet adhatnak a csapatnak, Gurisatti azonnal megtalálta a közös hangot az újoncokkal.

„Nyitott személyiség vagyok, ha odajönnek hozzám a lányok tanácsért, szívesen segítek. Talán ez az egyik legnagyobb erősségem, hogy figyelek a csapattársaimra, látom rajtuk, ha rossz napjuk van, szomorúak vagy fáradtak, és megpróbálom jobb kedvre deríteni őket. Amikor a helyzet úgy kívánja, én vagyok a csapat bohóca, de van egy érzelmesebb oldalam is. A fiatalok minket, rutinosabb játékosokat is arra ösztönöznek, hogy minden edzésen odategyük magunkat, de én magamtól is ezt várom el, a vízben és a parton is szeretnék vezéregyéniség lenni.”

A világbajnoki ezüstéremmel magasra helyezte a lécet női válogatottunk, de Gurisatti Gréta szerint az Európa-bajnokságon képesek lesznek megfelelni a fokozott elvárásoknak.

„Mivel a vébén mi jutottunk a legmesszebb az európai csapatok közül, Splitben is sokat vár tőlünk a közvélemény, de tudjuk, hogy ezen a szinten gyakran egy gólon múlnak a mérkőzések, sok csapat pályázik a dobogós helyekre. A nagy tornák előtt mindig felírjuk egy papírra, mit szeretnénk elérni, én legutóbb csak annyit írtam, el kell hinnünk, hogy bárkit képesek vagyunk legyőzni. Nincs olyan, hogy kevésbé fontos világverseny, élsportolóként a családi társaspartikon is mindig nyerni szeretnék, hát még a válogatott meccseken. Ha fizikailag és mentálisan is olyan állapotban leszünk Splitben, mint a világbajnokságon, fényesen csillogó éremmel térhetünk haza.”

Az első edzések még a ráhangolódás jegyében telnek, majd a jövő héten Balatonfűzfőn edzőtáborozik a válogatott, amely az Európa-bajnokság előtt egy rangos nemzetközi tornán is részt vesz.

„Az olimpián az amerikaiak legyőzésével megmutattuk, hogy egy mérkőzésen bármi megtörténhet, de éppen ezért nekünk is résen kell lennünk a papíron gyengébb riválisok ellen  – hangsúlyozta Gurisatti Gréta. – A szardíniai torna jó erőfelmérő lesz az Európa-bajnokság előtt, Hollandiával, Spanyolországgal, Görögországgal és Olaszországgal találkozunk, amelyek a közvetlen élmezőnyhöz tartoznak. Nem titok, hogy a világbajnoki ezüst után szeretnénk eggyel fényesebb érmet szerezni, de ha ötödikek leszünk, és úgy jövünk ki a vízből, hogy mindent kiadtunk magunkból, akkor is tükörbe tudunk majd nézni. Bízom benne, hogy a magyar szurkolók Splitbe is elkísérnek minket, mert a vébén már bebizonyosodott, hogy rengeteget számít a támogatásuk.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik