Magyarjai repítették, így megvédte címét a Pro Recco a Jug ellen

Vágólapra másolva!
2008.05.10. 22:16
Az előző két szezon győztesének csatáját a Pro Recco nyerte a Jug Dubrovnik ellen a férfi vízilabdázók Euroligájának döntőjében. Az olasz csapat a rendes játékidő után hosszabbításban 13–12-re nyert. A mindent eldöntő találatot Madaras Norbert szerezte a lefújás előtt öt másodperccel. Kásás Tamás és Madaras is három-három gólt szerzett.

A Madaras Norberttel, Kásás Tamással és Benedek Tiborral felálló Pro Recco hosszabbításban 13–12-re nyert a Jug Dubrovnik ellen.

Vanja Udovicic megszerezte a vezetést a Pro Reccónak. Az emberelőnyből szerzett találat előtt már volt egy kölcsönös ütésváltás a két csapat között, így 2–1-re vezetett az olasz együttes.

Ezalatt gyakorlatilag monszun-szerű eső érkezett a barcelonai uszoda fölé.

Az egész négyes döntő alatt szakadt a folyadék a levegőből az amúgy festői szépségű helyszínen, ám stílszerűen a fináléra keményített csak igazán bele az égi áldás.

Előbb egyenlítettek a horvátok, majd Mile Smodlaka ejtése már a vezetést is jelentette.

Az első szünet után sokáig a hatalmas küzdelmen kívül nem sok minden történt a vízben. A kapusok remekül védtek, a mezőnyjátékosok pedig határozatlanok voltak a kapuk előtt.

A jeget Alessandro Calcatera törte meg, a kiváló játékos 4–3-ra módosította az állást

Madaras Norbert 7–4-re alakította az eredményt a harmadik negyedben - ekkor úgy tűnt eldőlt a találkozó. De a Jug nem adta föl.

Vladimir Vujasinovic azonban 9–8-nál nagyon higgadt volt, és távolról a dubroniki kapuba bombázott. Ismét az olaszok voltak megnyugtató előnyben.

A Jug ezután kulcsfontosságú emberelőnyhöz jutott, amit elhibázott. A fordulás után pedig Madaras Norbert éles szögből hatalmas bombát ragasztott a rövid sarokba - eldőlt.

Illetve csak majdnem: két gyors horvát gól, és máris egy volt a különbség. Egy perccel a rendes játékidő vége előtt.

Támadott a Recco - sikertelenül. Maradt egy támadása a Dubrovniknak, amiben természetesen emberelőnyt kapott. A fórt pedig Jozef Hrosik vágta kegyetlenül az olasz kapuba. Bebizonyosodott: van élet a halál után. Jöhetett a hosszabbítás.

A ráadás első félidejében pedig tovább hengerelt a Jug. A másodikban azonban ismét a Recco következett, és ismét Calcaterra. A center harmadik gólja után 12–12 volt az állás.

Öt másodperccel a vége előtt azonban Madaras Norbert gólja mindent eldöntött 13–12-re nyert a Pro Recco.

EUROLIGA

DÖNTŐ
PRO RECCO (olasz)–JUG DUBROVNIK (horvát) 13–12 (3–3, 1–0, 4–3, 3–5, 0–1, 2–0) – hosszabbítás után
Montjuic Municipal uszoda, Barcelona, 750 néző
Vezette: Borrell (spanyol), Sztavridisz (görög)
Gól – emberelőnyből: 14/8, ill. 15/9
Ötméteresből: –, ill. 2/2
Kipontozódott: Markovic (19. perc), Boskovic (21.), Buslje (25.), Vujaszinovics (31.), Fiorentini (34.)
RECCO: TEMPESTI – Angelini, KÁSÁS 3, Udovicsics 2, Deserti 1, Vujaszinovics 1, MADARAS 3. Cserék: Felugo, Giacoppo, Mangiante , CALCATERRA 3, Fiorentini, Benedek. Edző: Pino Porzio
JUG: VICAN – JOKOVIC 2, Pecotic 1, Markovic, Dobud, Buslje 1, Obradovic. Cserék: HROSIK 2, BOSKOVIC 2, Drobac, Smodlaka 2, I. Sukno 1, S. Sukno 1. Edző: Emil Nikolic
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik