A Domino-Honvéd nyerte a forduló rangadóját az Eger ellen

Vágólapra másolva!
2008.01.26. 20:41
Honvéd három góllal nyert az Eger ellen a férfi vízilabda ob I 14. fordulójának rangadóján. Varga Dániel vezérletével nyert a Teva-VasasPlaket férfi vízilabdacsapata a Népligetben. A Szolnok kiütötte a fehérváriakat.
Kiss Gergely négy gólt szerzett a rangadón
Kiss Gergely négy gólt szerzett a rangadón
Kiss Gergely négy gólt szerzett a rangadón
Kiss Gergely négy gólt szerzett a rangadón

Ellenállhatatlanul kezdett a Domino, az első negyed után 4–1-re ment a hazai együttes. Különösen Kiss Gergely volt elemében, aki a Honvéd négy góljából hármat vállalt.

Ez a nyolc perc – mint utóbb kiderült – el is döntötte a rangadót. A folytatásban az Eger ugyan próbálta összeszedni magát, ez valamelyest sikerült is, a Domino annál azonban jobb csapat, és jobb napot fogott ki, hogy háromgólos előnyét eltékozolja.

A negyedik negyed Varga II Zsolt találatával indult (7–4), ekkor még egy halvány reménysugár felcsillant a harmadik nyolc percben már ötgólos (7–2) hátrányban is lévő vendégek előtt, mielőtt azonban Gerendás György együttese szorossá tehette volna a meccset, érkezett a remekül pólózó Gór-Nagy Miklós, gólja után pedig végleg eldőlt a mérkőzést.

A Honvéd győzelmével tovább folytatódik a hazai csapat majd’ teljes uralma – a szezon eddigi nyolc rangadóján csak egy vendégsiker született –, mint ahogyan tovább hullámvasutaznak az élcsapataink.

Már az első pillanatoktól kezdve masszívan védekezett a Ferencváros, ami kezdetben nem ízlett a Vasasnak. A kissé álmosan pólózó angyalföldiek nagyobb rutinjuknak köszönhetően mégis háromgólos előnyre tettek szert a nagyszünetig.

Kisebb meglepetésre a folytatásban – főleg Dávid Zoltán parádés teljesítményének köszönhetően – sem omlott össze az FTC.

Végül Varga Dánielnek kellett két kulcsfontosságú pillanatban megvillannia ahhoz, hogy a Vasas győzelme ne forogjon veszélyben az utolsó percekben.

ING FÉRFI VÍZILABDA OB I, 14. FORDULÓ

DOMINO-HONVÉD - BRENDON-UPC-ZF-EGER 8–5 (4–1, 1–1, 2–1, 1–2)
Kőér u., 800 néző, V: Németh A., Székely
HONVÉD: Gergely, Szivós, Molnár T. 1, GÓR-NAGY 2, Hárai, KISS G. 4, Vári. Csere: Fodor, Bárány 1, KOVÁCS O., Vindisch, Paján, Székely
EGER: Szécsi, Feltham 1, Hegedüs G., VARGA II Zs. 3, Kis G. 1, Binder, Biros. Csere: Decker Á., Császár, Nyéki, Matajsz, Kovács G., Petrovai
Gól – emberelőnyből: 11/5, ill. 13/3
Ötméteresből: –, 1/1
Kipontozódott: Hárai (28. p.)

FTC-APRILIA - TEVA-VASASPLAKET 7–11 (1–3, 2–3, 2–3, 2–2)
Népliget, 150 néző. V: Bátori, Schlosser
FTC: JÁSZBERÉNYI – Persely, Bálint, DÁVID 4, Regős, Marnicz 1, Kállay. Cs: Gerritse 1, Radócz, Kaszper, Hoppál 1, Vrezgő. Edző: Somossy József
VASAS: Nagy V. – Kovács R. 1, VARGA DÁNIEL 3, Katonás 1, Steinmetz Á. 1, STEINMETZ B. 1, Varga Dénes 2. Cs: Mátyás 1, Tóth M. 1, Heinrich, Takács B., Kincses, Hőna. Edző: Földi László
Gól – emberelőnyből: 5/1, ill. 7/2
Ötméteresből: 1/1, ill. 2/1

PENDOLA-SZENTES-ELEKTROGLOB – BVSC 9–9 (2–0, 2–5, 2–0, 3–4)
Szentes, 300 néző. V: Székely, dr. Fekete
SZENTES: Horváth – MAKLÁRI 2, Papp 1, Tordai 1, Csente 1, Vígh R. 1, Szabó T. Cs: Újházi (kapus), Józsa, TURZAI 3, Döbrössy, Jaksa, Zsivanovics. Edző: Berki András
BVSC: Laboncz – Pecz 2, NAGY S. 2, Kriszt 1, Tóth Z. 1, Galambos, Simon. Cs: Szabó P., Szűcs 1, Kuncz, AMBRUS 2, Zsoldos, Németh Zs. Edző: Vincze Balázs
Gól – emberelőnyből: 4/1, ill. 13/3
Ötméteresből: 2/2, ill. –
Kipontozódott: Papp (19. p.)
Végleg cserével: Horváth 832. p.)
piros lap: Berki (26. p.)

SZOLNOKI FŐISKOLA VSC - ANDROBAU-FEHÉRVÁR-PÓLÓ SE 16–8 (4–0, 5–2, 3–2, 4–4)
Tiszaligeti uszoda, 200 n. V.: Juhász, Füzesi.
SZOLNOK: GYÖRKE – HANGAY Z. 2, Csányi 1, HANGAY R. 4, Plézer 1, Gyurováth, PÁSZTOR 2. Csere: Tanamura (kapus), Molnár A., Kistamás 2, Bártfay, Kovács G. 2, BALOGH Z. 2, Cseh S. Edző: Lukács Dénes.
FEHÉRVÁR: Veres – Dabrowski, Petik 1, Hegedűs 1, HESZ 3, Naganuma, Gelley. Csere: Tóth B., PÉTER 3, Lázár, Rom, Garádi, Deme. Játékos-edző: Dabrowski Norbert.
Gól-emberelőnyből: 11/3, ill. 11/3
Ötméteresből: 2/2, ill. 1/1
Kipontozódott: Gelley (25. p.), Rom (27. p.)
Kiállítva, végleg cserével: Cseh (27. p.)

PVSK FÜSZÉRT - SZEGED BETON VE 8–10 (1–1, 3–3, 2–3, 2–3)
Pécs, 400 néző. V: Marjai, Bors
PVSK: GÁRDONYI – ÁGNER 2, De Blasio, Czigány 1, Surányi 2, Bereczki, Bóbis. Cs: Hermann 3, Babai. Edző: Ambrus Tamás
SZEGED: BAKSA – LEHMANN 3, Varga T. 3, BALATONI 2, Korolia 1, Komlósi, Veszelovszky. Cs: Juhász Zs. 1, Varga P., Monostori, Molnár P. Edző: Gyöngyösi András
Gól – emberelőnyből: 4/2, ill. 9/5
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. 1/1
Kipontozódott: Czigány (29. p.)

OSC-OPUS VIA - UNIQA-UTE 9–16 (1–4, 2–2, 1–5, 5–5)
Hajós Alfréd uszoda, 100 néző. V: Kiszelly, Vojvoda
OSC: Tory – Gulyás 1, Tiba 1, Tóth L., HANGODY GY. 2, HANGODY L. 3, Benczur. Cs: Cserdi, Ürögi, Klie, Ibolya 1, Gergely, Gábor 1, Buday (kapus). Edző: Bíró Attila
UTE: PELLE – Somogyi 1, SALAMON 3, SUTI 3, Máthé 1, Kotsidis 1, Szabó B. 2. Cs: Borsós 1, Sziklai, Szabó N. 1, Debreczeni, VÖRÖS 3, Olasz. Edző: Petrovics Mátyás
Gól – emberelőnyből: 10/4, ill. 13/4
Ötméteresből: 2/2, ill. 2/1
Kipontozódott: Debreczeni (31. p.)
Kiállítva végleg cserével: Ibolya, Gábor, Tiba, ill. Szabó N., Olasz
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik