Öt góllal verte a Vasas a sereghajtó görög Ethnikosz együttesét

Vágólapra másolva!
2008.01.19. 21:32
Hazai pályán 13-8-ra verte a TeVA-VasasPlaket együttese a görög Ethnikoszt a férfi vízilabda Euroligában. A magyar csapat ezzel megszerezte a második győzelmét a csoportban, a görögök továbbra is pont nélkül állnak.
Czagány Balázs
Czagány Balázs

Papíron könnyű ellenfél várt a Vasasra, hiszen az eddig mindhárom meccsét elvesztő görög Ethnikosz látogatott a Komjádi uszodába.

A kezdés nem olyan volt, amelyet a magyar szurkolók elvártak, hiszen a görögök kétgólos előnybe kerültek. Három és fél perc játék után Tóth Márton egy szépen kijátszott emberelőnyös szituáció végén szépíteni tudott, majd Varga Dániel gólja már az egyenlítést jelentette.

A Vasas a második negyedben kétszer is vezetést szerzett, ám több őket sújtó bírói ítélet miatt mindig vissza tudtak kapaszkodni a görögök. Ezután Varga Dénes, majd Katonás Gergő találatával először tudott két góllal elmenni a magyar együttes, a görögök csak szépíteni tudtak a nagyszünet előtt.

A harmadik negyed első gólját is Katonás szerezte, és a görögök nem bírtak a remekül védekező Vasas-játékosokkal, igaz, volt olyan is, hogy a kapussal egyedül szemben állva hibáztak el ziccert. A vendégek hosszú gólcsendjét Blanisz törte meg, igaz, a lövése előtt egy darabig kettős emberelőnyben voltak, az egyik kiállítás éppen akkor járt le.

Szerencsére a mieink tudták tartani a két-három gólos vezetést, a görögöknek esélye sem volt az egyenlítésre. Varga Dénes továbbra is remekelt, hat másodperccel a játékrész letelte hatalmas gólt lőtt, ez már a negyedik találata volt aznap.

Az utolsó nyolc percben hosszú gólcsendet tartottak az együttesek, mindkét oldalon kimaradtak a helyzetek. A játékrész első gólját ötméteresből a vendégek szerezték, ráadásul Mátyás végleg a kiállítás sorsára jutott. Varga Dénes azonban gyorsan visszaállította a háromgólos különbséget, gyönyörű, csuklóból eleresztett lövésére meg sem tudott mozdulni az Ethnikosz kapusa.

A mérkőzés vége már nagyon simává vált, és a remeklő, hat gólig jutó Varga Dénes vezérletével a Vasas végül 13-8-ra verte ellenfelét.

FÉRFI VÍZILABDA EUROLIGA

C CSOPORT
TEVA-VASASPLAKET - ETHNIKOSZ PIREUSZ (görög) 13–8 (2–2, 4–3, 4–2, 3–1)
Komjádi uszoda, 600 néző
V: Bock (német), Skorizsnya (lengyel)
Gól – emberelőnyből. 10/3, ill. 10/4
Ötméteresből: 1/1, ill. 1/1
Kipontozódott: Mátyás Z. (29. p.), Takács B. (31. p.), Milonakisz (32. p.)
VASAS
NAGY V. – VARGA DÉNES 6, Varga Dániel 1, Steinmetz B. 1, Steinmetz Á. 1, KATONÁS 2, Kovács R. 1
Csere: Heinrich, Mátyás, Tóth M. 1, Takács
PIREUSZ
Karampecosz – Ciklosz 1, Mironakisz, Kokinakisz, Vlontakisz 1, Kalakonasz 1, Mazisz 2
Csere: Hatszikiriakisz, Blanisz 2, Vulgazakisz, Szcelatosz 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik