Rangadó helyett sima Vasas-siker az UTE ellen a Hajós uszodában

Vágólapra másolva!
2007.09.22. 22:03
Győzelemmel kezdte az új idényt a magyar vízilabda-bajnokság első osztályában (ING OB I.) a Vasas. A címvédő alakulat ellenfele a rekordbajnok Újpest volt. Az előre rangadónak kikiáltott mérkőzésen végül az angyalföldiek simán, 13-6-ra nyertek. Győzelemmel kezdett a másik három - a végső győzelemre esélyes - csapat, a Domino, az Eger és a Szeged is.
Földi László és csapata ott folytatta, ahol az előző bajnokságban abbahagyta
NS-archív
Földi László és csapata ott folytatta, ahol az előző bajnokságban abbahagyta
Földi László és csapata ott folytatta, ahol az előző bajnokságban abbahagyta
NS-archív
Földi László és csapata ott folytatta, ahol az előző bajnokságban abbahagyta

Akár rangadó is lehetett volna, de végül nem lett az. A fiatalokkal teletűzdelt Újpest nem bírt a címvédő Vasassal és végül sima vereséget szenvedett hazai medencében.

Tavasszal az előző bajnokság alapszakaszának hajrájában már egyszer borsot tört Petrovics Mátyás csapata a későbbi bajnok orra alá, akkor 8-8 volt a végeredmény - most azonban teljesen máshogy alakult a találkozó.

Az első negyedben még tartotta magát a junior-világbajnokokkal felálló lia-fehér alakulat, ám már ekkor is látszott a két csapat között klassziskülönbség van. Ez leginkább a második felvonásban ütközött ki, amikor Sutiék gólképtelenek maradtak, míg a másik oldalon Katonás Gergely, majd Steinmetz Barnabás szállította a gólokat. A nagyszünetben már néggyel ment a Vasas, azt pedig nem sokan gondolták, hogy a címvédő kiereszt a kezéből egy ilyen komoly előnyt.

Pedig az angyalföldiek csapatából hiányzott a magyar vízilabdázás leglátványosabban pólózó játékosa - a Brescia érdeklődésének kereszttűzében álló - Varga Dániel, a regnáló bajnoknak azonban nem okozott gondot a két pont behúzása.

A harmadik negyedben egy ideig még tartották négygólos hátrányukat az Újpest játékosai, ám a negyedik nyolc percben újabb három piros-kék találathoz voltak kénytelenek asszisztálni, ezzel a szorosnak ígérkező mérkőzés rendkívül sima Vasas-sikert hozott.

Győzelemmel rajtolt az Eger csapata is. A Gerendás-alakulathoz a Szolnok látogatott, és 16-10-es vereséget szenvedett.

Az egriek szombaton délelőtt érkeztek haza a hercegnovi edzőtáborból. A szolnokiak jól tartották magukat a 5-4-ig, de a folytatásban megléptek a hazaiak és helyenként szép gólokkal kedveskedtek a bajnoki nyitányra kilátogató közönségnek.

A hazaiaknál Nyéki és Kiss Csaba játszott kiemelkedően, míg a vendégeknél Cseh pólózott gólveszélyesen.

Magabiztos sikerével az Eger jelezte: idén mindent megtesz az aranyérem megszerzéséért.

OB I. FÉRFIAK

  • 1. FORDULÓ:
  • BVSC–Szeged-Beton VE 5–12
  • OSC-Opus-Via–PVSK-Füszért 8–10
  • Pendola-Szentes-Elektroglob–Domino-Honvéd 4–24
  • Brendon-UPC-ZF-Eger–Szolnoki Főiskola VSC 16–10
  • Fehérvár-Póló SE–FTC-Aprilia 6–10
  • Uniqa-UTE–TEVA-VasasPlaket 6–13

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Domino 1 1 24–4 2
2. Vasas 1 1 13–6 2
3. Szeged 1 1 12–5 2
4. Eger 1 1 16–10 2
5. FTC 1 1 10–6 2
6. Pécs 1 1 10–8 2
7. OSC 1 1 8–10 0
8. Fehérvár 1 1 6–10 0
9. Szolnok 1 1 10–16 0
10. BVSC 1 1 5–12 0
11. Újpest 1 1 6–13 0
12. Szentes 1 1 4–24 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik