Vizes vb: Rasovszky utolérte a lányokat, megrúgták, feladta

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
2017.07.21. 13:24
null
Rasovszky nem tudta befejezni a 25 km-t (Fotó: Földi D. Attila)
Rasovszky Kristóf feladta a 25 kilométeres viadalt a vizes világbajnokság nyílt vízi úszóversenyeinek záró napján, Balatonfüreden.

A 10 kilométeren ötödik, 5 kilométeren hetedik Rasovszky az élmezőnyben haladt a nyolcadik két és fél kilométeres kör végéig, ám a kilencedik körben beszállt az egyik kísérőhajóba, majd elvitték orvosi vizsgálatra. Mint kiderült, amikor utolérte a férfi élmezőny a lányokat, hatalmas bunyóba keveredett.

„Belekeveredtem egy elég nagy bunyóba az utolsó körökben, amikor utolértük a lányokat. Egy jó két és fél kilométeren keresztül bunyóban voltam, és főleg kaptam. Rosszabb helyeken is eltaláltak, emiatt úgy éreztem, ezt most fel kell adnom. Eléggé sajnálom, de ez benne van néha. Jelenleg úgy érzem, hogy nem indulok többé 25 kilométeren– mondta a magyar úszó. – A bírókat nem is értem, hogy mit figyeltek. Nem nagyon hallottam sípszót se, pedig voltak nagyobb ütések. Csalódás, hogy nem tudtam befejezni a 25 kilométert, de a másik három szám kárpótol. Még a medencében van egy 1500 méterem, arra még egy kicsit készülünk. Reméljük, az jól sikerül."

A férfiverseny másik magyar indulója, Gyurta Gergely a pontszerző, hatodik helyen ért célba.

Legfrissebb hírek

Sárkány Zalán országos csúccsal bronzérmes 800 m gyorson az Eb-n – videó

Úszás
17 órája

Úszó Eb: Sárkány Zalán országos csúccsal döntős 800 gyorson

Úszás
2026.08.11. 12:26

Nyílt vízi úszás: bronzérmes a magyar csapat a párizsi Eb-n

Úszás
2026.08.08. 11:13

Betlehem aranyérmes a férfi 3 km-es kieséses versenyben a vizes Eb-n

Úszás
2026.08.07. 12:23

Sós Csaba: Milák ilyenkor szokott nyerni

Úszás
2026.08.07. 07:51

Nyílt vízi úszás: Mihályvári-Farkas Viktória újabb Eb-ezüstöt nyert Párizsban

Úszás
2026.08.05. 15:36

Nyílt vízi úszás: Betlehem Dávid öt kilométeren is Eb-ezüstérmes

Úszás
2026.08.05. 10:57

Ezüstérmes Betlehem Dávid 10 km-en az Eb-n

Úszás
2026.08.04. 11:59