Vizes vb: Olaszország három negyed alatt kiütötte ellenfelét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.07.23. 16:05
A magyarországi vizes világbajnokság férfi vízilabdatornáján Ausztrália bejutott a nyolc közé, mivel 8–3-ra legyőzte Brazíliát. Az olaszok három negyed alatt kiütötték Kazahsztánt, így szintén negyeddöntősök. A görögöknek az első félidő elég volt Japán elintézéséhez

A negyeddöntőbe jutásért vívott első meccsen az első szó a braziloké volt (1–0), és még a nyitó negyed végén is fej fej mellett haladtak a felek (2–2), ezt követően azonban a brazilok 18 percig hiába próbálták bevenni az ausztrál kaput (2–6), így sima vereséget szenvedtek (3–8).

A mieink csoportjában második helyen végző olaszok egy pillanatig sem hagytak kétséget a továbbjutásuk felől, az első nyolc perc közepén már 3–0-ra vezettek Pietro Figlioliék. A kazahok 4–2-re még visszazárkóztak, de ezt újabb olasz erődemonstráció követte, a záró felvonás előtt pedig már hat gól volt a felek között (3–9). Itt a kazahok alaposan kinyitották a gólcsapot, ám az olasz siker így sem forgott veszélyben (7–12).braziloké volt (1–0), és még a nyitó negyed végén is fej fej mellett haladtak a felek (2–2), ezt követően azonban a brazilok 18 percig hiába próbálták bevenni az ausztrál kaput (2–6), így sima vereséget szenvedtek (3–8).

A mieink csoportjában második helyen végző olaszok egy pillanatig sem hagytak kétséget a továbbjutásuk felől, az első nyolc perc közepén már 3–0-ra vezettek Pietro Figlioliék. A kazahok 4–2-re még visszazárkóztak, de ezt újabb olasz erődemonstráció követte, a záró felvonás előtt pedig már hat gól volt a felek között (3–9). Itt a kazahok alaposan kinyitották a gólcsapot, ám az olasz siker így sem forgott veszélyben (7–12).

Görögország az első félidőben elintézte Japánt, hiszen a nyitónegyed 5–2-es eredményét egy 5–0-s negyeddel megtoldva már nyolcgólos előnyre tett szert. Ezek után belefért a könnyelműsködés, és a kiengedés, a vége 14–4 lett, a görögök a negyeddöntőben Montenegróval találkoznak.

ALSÓHÁZ

Kanada nem kezdett rosszul Franciaország ellen, hiszen Devon Thumwood vezérletével 3–1-re, majd 4–3-ra is vezetett az első negyedben, ezt követően azonban az európaiak akarata érvényesült (6–10).

Az Egyesült Államok 1–1 után egy 4–0-s sorozattal szakította le magáról Dél-Afrikát (5–1), s 7–4 után már csak az amerikaiak találtak be (13–4).

VÍZILABDA (HAJÓS ALFRÉD NEMZETI SPORTUSZODA)
Helyosztók
10.30: Kanada–Franciaország 6–10
12.00: Dél-Afrika–Egyesült Államok 4–13
A negyeddöntőbe jutásért
Brazília–Ausztrália 3–8 (2–2, 0–2, 1–2, 0–2)
Kazahsztán–Olaszország 7–12 (1–3, 1–2, 1–4, 4–3)
Görögország–Japán 14–4 (5–2, 5–0, 2–2,–2–0)
Spanyolország–Oroszország 10–11 (2–3, 2–4, 3–3, 3–1)

JÚLIUS 25., KEDD
Helyosztók
A 15. helyért

9.30: Kanada–Dél-Afrika
A 13. helyért
10.50: Franciaország–Egyesült Államok
A 9–12. helyért
12.10: Brazília–Japán
13.30: Kazahsztán–Spanyolország
Negyeddöntő
Montenegró–Görögország
MAGYARORSZÁG–Oroszország
Szerbia–Ausztrália
Horvátország–Olaszország

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik