Vizes vb: az oroszok ellen készülhetnek a magyar pólósok

2017.07.23. 23:19
Megkapta negyeddöntős ellenfelét a magyar férfi vízilabda-válogatott a hazai rendezésű vizes világbajnokságon: a nyolc közé jutásért rendezett mérkőzésen Oroszország 11–10-re legyőzte Spanyolországot.

A két csapat a csoportmeccsek során nem nyújtott meggyőző teljesítményt, hiszen egyaránt egy győzelemmel és két vereséggel zárt. A spanyolok eggyel kaptak ki a görögöktől és hattal a szerbektől, Dél-Afrika felülmúlása azonban továbbjutást ért. Az oroszok kettővel veszítettek a horvátok és hárommal az amerikaiak ellen, itt a továbbjutáshoz szükséges két pontot Japánnal szemben sikerült begyűjteni.

A közelmúlt eredményei alapján a tavalyi Eb-5., olimpiai 7. spanyolok tűntek esélyesebbnek, azonban az oroszok sokkal összeszedettebben játszottak és jobban védekeztek ezen a mérkőzésen.

Spanyolország az első negyedet 3–2-re, a másodikat 4–2-re bukta el, és ugyan 8–7-re fel tudott kapaszkodni, a három-három gólos Szergej Liszunov és Danyiil Merkulov vezetésével az oroszok nem engedték ki a kezükből a győzelmet.

A 11–10-es siker azt jelenti, hogy Oroszország 2007 után először jutott be a világbajnokság legjobb nyolc csapata közé – az ellenfele kedden Magyarország lesz.

VÍZILABDA (HAJÓS ALFRÉD NEMZETI SPORTUSZODA)

A negyeddöntőbe jutásért
Brazília–Ausztrália 3–8 (2–2, 0–2, 1–2, 0–2)
Kazahsztán–Olaszország 7–12 (1–3, 1–2, 1–4, 4–3)
Görögország–Japán 14–4 (5–2, 5–0, 2–2, 2–0)
Spanyolország–Oroszország 10–11 (2–3, 2–4, 3–3, 3–1)

Helyosztók
A 13–16. helyért

10.30: Kanada–Franciaország 6–10
12.00: Dél-Afrika–Egyesült Államok 4–13

JÚLIUS 25., KEDD
Helyosztók
A 15. helyért

9.30: Kanada–Dél-Afrika
A 13. helyért
10.50: Franciaország–Egyesült Államok
A 9–12. helyért
12.10: Brazília–Japán
13.30: Kazahsztán–Spanyolország
Negyeddöntő
14.50: Montenegró–Görögország
16.10: Szerbia–Ausztrália
20.30: MAGYARORSZÁG–Oroszország
22.00: Horvátország–Olaszország

Legfrissebb hírek

Férfi vízilabda: három győzelemmel csoportgyőztesként jutott négyes döntőbe a Honvéd

Vízilabda
4 órája

Vigvári Vince továbbra is Barcelonában vízilabdázik

Vízilabda
2026.03.18. 17:19

Nyéki Balázs: Össze kell szednünk magunkat!

Vízilabda
2026.03.06. 12:30

Férfi vízi BL: a Pro Recco ezúttal jobb volt a Ferencvárosnál

Vízilabda
2026.03.04. 22:25

Férfi vízi ob I: nagy csatában győzött a Szolnok a Vasas ellen

Vízilabda
2026.03.04. 19:56

„A hét mesterlövész” – magyar válogatott játékosaival hosszabbított az FTC férfi vízilabdacsapata

Vízilabda
2026.03.02. 21:20

Öttel kikapott a Szolnok az odavágón a férfi vízi Eurokupa nyolcaddöntőjében

Vízilabda
2026.02.25. 19:41

Férfi vízilabda: simán megnyerte második meccsét a Honvéd a Konferenciakupában

Vízilabda
2026.02.20. 21:56
Ezek is érdekelhetik