MTI 2019.10.22 11:44 Frissítve: 2019.10.22 13:22

Vívás: Pusztai Liza jelölt a legjobb fiatal európai sportoló-díjra

A kardozó Pusztai Lizát jelölték a legjobb fiatal európai sportolót megillető díjra, amely Piotr Nurowski lengyel teniszező nevét viseli.

 

A BVSC-Zugló 18 éves vívója junior-világbajnok, a 2018-as ifjúsági olimpián pedig kard egyéniben és vegyes csapatban is győzni tudott. A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) honlapjának beszámolója ugyanakkor emlékeztetett: Pusztai fiatal kora ellenére már a felnőttmezőnyben is letette névjegyét, csapatban második lett a 2019-es düsseldorfi Európa-bajnokságon, miután a 2017-es kontinenstornán – a magyar vívósport legfiatalabbjaként – egyéniben bronzérmes lett.

„Nem mondhatom azt, hogy nekem kellene nyernem a díjat, mert más sportolók éppen annyira megérdemlik azt, mint én” – nyilatkozta esélyeiről Pusztai az Európai Olimpiai Bizottság (EOC) hivatalos oldalán.

„A vívás tanított meg arra, hogyan harcoljak a céljaimért, ennek az értéknek pedig az élet minden területén hasznát veszem. Ha 2019 legjobb fiatal európai sportolójának választanának, az remek visszajelzés lenne nekem, hogy jó úton haladok céljaim elérése felé” – fogalmazott.

A Piotr Nurowski-díjat 2011 óta adják át a kontinens legjobb nyári és téli ifjúsági sportolóinak, a legutóbbi téli kiírásban a rövidpályás gyorskorcsolyázó Talabos Attila a 3., a 2018-as nyári díjátadón az úszó Késely Ajna a 2. helyen végzett. Díjazták korábban az úszó Szilágyi Liliánát és Nagy Rékát is.

Az idei gálára szombaton, az EOC végrehajtó testületének varsói ülésén kerül sor. 

2019.07.24 21:39:33

Vívó-vb 2019 SZÖLLŐSI GYÖRGY

NS-VÉLEMÉNY. Kétszeres olimpiai bajnokként jár neki a tisztelet.

2019.07.21 16:18:42

Vívó-vb 2019 KOCSMÁR-TÓTH ISTVÁN (percről percre) PUSZTAI VIOLA (videó)

Férfi kardcsapatunk mínusz hétről visszajött és Szilágyi révén fordított, de az utolsó tust az egyéni vb-győztes adta.

2019.07.20 22:10:13

Vívó-vb 2019 PIRCS ANIKÓ

NS-VÉLEMÉNY. Jó a képzelőereje, és erősen hisz a teremtő képzeletben, a vizualizáció erejében.

2019.07.19 17:17:03

Vívó-vb 2019 KOCSMÁR-TÓTH ISTVÁN (tudósítás), PUSZTAI VIOLA (videó)

A Honvéd párbajtőrözője hihetetlen izgalmak után, háromtusos hátrányból fordított, és nyert a Bida elleni fináléban.

2019.07.14 23:58:06

Vívó-vb 2019 THURY GÁBOR

ALAPVONAL. Ne csodálkozzunk, hogy a magyar emberek kíváncsiak ezen sportágak világbajnokságaira. Biztos így lesz mától a BOK-csarnokban is.