Vízilabda: Biros Péter új alapokra helyezi a női utánpótlást

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2019.12.02. 16:54
Címkék
A női vízilabda-utánpótlás szövetségi kapitányának november végén kinevezett Biros Péter hisz benne, hogy az általa megálmodott rendszer működőképes lesz, és ez a korosztályos válogatottak eredményein is megmutatkozik. A háromszoros olimpiai bajnok kapitány óriási, de kellemes tehernek tartja új szerepkörét.

November végén a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázót, Biros Pétert nevezték ki a női utánpótlás szövetségi kapitány koordinátorának – a poszton gyakorlatilag dr. Faragó Tamást váltotta. A vezető több mint négy éve dolgozik a női vízilabdában, jelenleg is az Eger felnőttcsapatának vezetőedzői feladatainak ellátása mellett veszi kezébe az utánpótlás irányítását. A kapitányi poszton történt változás egyik fő oka, hogy idén a női utánpótláscsapatok a vártnál jóval gyengébben szerepeltek a világeseményeken. Az U15-ös csapat hetedik, az U17-es kilencedik helyen végzett az Európa-bajnokságon, az U20-as együttesnek pedig szintén hetedik hely jutott a világbajnokságon – bár szinte minden esetben apróságokon, olykor szerencsén múlott a jobb eredmény.Biros Pétert nevezték ki a női utánpótlás szövetségi kapitány koordinátorának – a poszton gyakorlatilag dr. Faragó Tamást váltotta. A vezető több mint négy éve dolgozik a női vízilabdában, jelenleg is az Eger felnőttcsapatának vezetőedzői feladatainak ellátása mellett veszi kezébe az utánpótlás irányítását. A kapitányi poszton történt változás egyik fő oka, hogy idén a női utánpótláscsapatok a vártnál jóval gyengébben szerepeltek a világeseményeken. Az U15-ös csapat hetedik, az U17-es kilencedik helyen végzett az Európa-bajnokságon, az U20-as együttesnek pedig szintén hetedik hely jutott a világbajnokságon – bár szinte minden esetben apróságokon, olykor szerencsén múlott a jobb eredmény.

birospeter01civil
birospeter01civil

Biros Péter  •  Fotó: Nemes Róbert

„Nem azt mondom, hogy óriási a baj, de nem jöttek a női vízilabdában tőlünk elvárható eredmények– vélekedik Biros Péter. – Egy világeseményen, ha fogalmazhatok úgy, mindig minden egy paraszthajszálon múlik. A negyeddöntőben dől el, éremért játszik-e a csapat. Idén nem jött ki a lépés válogatottjainknak, nem kerültek négybe, de úgy gondolom, sokkal több van bennük, mint amit az eredmények mutatnak. A női utánpótlást új alapokra kell helyezni, reformra van szükség. Összeszedett rendszerben szeretnék gondolkozni, mert az lehet a kulcsa az egésznek.”

A szakember elképzelései között elsősorban az szerepel, hogy az említett rendszerben minden játékos pontosan tisztában legyen feladatával. Úgy tartja, ahogy nőnek a korosztályok, úgy kell a játékosoknak egyre többet tudniuk a vízilabdáról.

„Azon is elgondolkoztam, hogy kell-e változtatni a bajnokságok lebonyolításán. A fiúk megtették, de egyelőre szeretném megvizsgálni, az övék mennyire működőképes. Tisztában vagyok vele, a munka gyümölcse nem egy-kettőre fog beérni, de én mindent megteszek a cél érdekében és a stábtagokban is maximálisan megbízom, rajtuk is sok fog múlni.”

Biros Péter szerint munkájának első nagyobb értékmérője a 2004-es korosztály világbajnoki szereplése lesz jövő nyár elején, egy jó teljesítmény megadhatja az alaphangot a folytatáshoz. Addig minél jobban igyekeznek feltérképezni a nemzetközi utánpótlásmezőnyt, felmérni a magyar korosztályos válogatottak erősségeit, hiányosságait.

„Lehet, hogy nem egyből jön a csúcsszuper teljesítmény, de előre fogunk lépkedni szépen. Bíznunk kell magunkban, pozitív magyaroknak kell lennünk, és igenis, meg tudjuk csinálni! Ha nem hinném, hogy meg tudom csinálni, nem vállaltam volna el ezt a pozíciót. Sok fantáziát és nagy kihívást látok a korosztályok koordinálásban, mindemellett óriási, de kellemes teher olyan dolgot csinálni, ami megváltoztathatja a női utánpótlást.”

A szövetség elnöksége által megszavazott határozatok
- női utánpótlás szövetségi kapitány: Biros Péter
- női utánpótlás tehetséggondozó szakmai vezető: dr. Faragó Tamás
- női utánpótlás tehetséggondozó koordinátor: Mihók Attila
- a 2001/2002-es női korosztály edzője: Varga Tamás és Lukács Dénes
- a 2003/2004-es női korosztály edzője: Benczur Márton és Sike József
- a 2001/2002-es és a 2003/2004-es korosztály edzője: Béres Gergő; általános erőnléti edzője: Zilahi Tamás
- a 2005-ös női korosztály edzője: Mészáros Vanda és dr. Nádor Zsombor
A 2006-os és 2007-es női korosztály
- Budapesti régió edzője: Kisteleki Dóra; segítője: Bata Kornél
- Alföldi régió edzője: Kozák László; segítője: Szremkó Krisztina
- Északi régió edzője: Erdei János; segítője: Rühl Csaba
- Nyugati régió edzője: Vogel Zsolt; segítője: Tomaskovics Eszter

További korosztályos hírekVÍZILABDÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik