Úszás: Békési Eszter éremért megy a junior Eb-re

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.22. 08:29
Címkék
Az idén már háromszor is kiemelkedő teljesítménnyel rukkolt elő, de a java még hátra van. A kazanyi junior Eb-ről éremmel térne haza, a budapesti junior vb-n pedig újra meglovagolná azt a fantasztikus atmoszférát, amit a Duna Aréna nyújt a magyar versenyzőknek. Portré az egriek 17 éves mellúszójáról, Békési Eszterről.

Még csak június van és a fő események még előttünk állnak, az Egri Úszó Klub 17 éves versenyzője, Békési Eszter már most kitűnő eredményeket tudhat maga mögött. A márciusi felnőtt országos bajnokságon 100 és 200 m mellen is diadalmaskodott, az Úszó Bajnokok Ligája budapesti állomásán kétszázon a második helyen csapott célba, míg a májusi kaposvári ifjúsági ob-n a három mellúszószám mellett váltóban is diadalmaskodott. Az eredmények persze nem csak az elmúlt hónapok munkájának köszönhetőek.Békési Eszter már most kitűnő eredményeket tudhat maga mögött. A márciusi felnőtt országos bajnokságon 100 és 200 m mellen is diadalmaskodott, az Úszó Bajnokok Ligája budapesti állomásán kétszázon a második helyen csapott célba, míg a májusi kaposvári ifjúsági ob-n a három mellúszószám mellett váltóban is diadalmaskodott. Az eredmények persze nem csak az elmúlt hónapok munkájának köszönhetőek.

A Debrecenben született, a várostól 20 kilométerre levő Derecskén élő sportoló a hajdúszoboszlói Árpád SE klubjától másfél éve csatlakozott a Heves megyei műhelyhez, akkor indult meg meredeken felfelé a fejlődési íve.

Békési Eszter 2017 decembere óta dolgozik Kovács Ottóval, munkájuk most kezd beérni Forrás: MÚSZ
Békési Eszter 2017 decembere óta dolgozik Kovács Ottóval, munkájuk most kezd beérni Forrás: MÚSZ

Békési Eszter 2017 decembere óta dolgozik Kovács Ottóval, munkájuk most kezd beérni  •  Forrás: MÚSZ

„Kétezer-tizenhét decemberében kerestek meg a szülei, miután láttak egy tévériportban, hogy szeretnék ha Eszter itt úszna– emlékezett vissza az Egri Úszó Klub vezetőedzője, Kovács Ottó. –Nagyon gyorsan kiderült, hogy fejben nagyon erős versenyzőről van szó, mindenben hallgatott ránk. Megértette, hogy bár sprinterként érkezett, neki hosszú távon a kétszáz lehet a fő száma, amit már az idén is többször bizonyított.”

Többek között a Duna Arénában, ahol május elején 2:27.54-es idejével hatalmas egyéni csúcsot úszott. Edzője azt mondja, ismerve őt ezen a legkevésbé sem kell csodálkozni, hiszen minél nagyobb a tét, versenyzője annál erősebb lesz.

„A közeg, a telt ház, a sok világklasszis versenyző őt egyáltalán nem veti vissza, hanem sokkal inkább feldobja. Ezt láthattuk a budapesti versenyen is. Pontosan így beszéltük meg az úszást, az volt a terv, hogy az utolsó métereken a másik amerikait is megelőzi, és így történt. Tette mindezt úgy, hogy nem készültünk különösebben erre a versenyre.”

Július 3-án pedig kezdődik az újabb rangos verseny a kazanyi junior Eb, majd augusztus végén következik a nyár csúcspontja a budapesti junior-világbajnokság. E két eseményre pedig már valóban a csúcsformáját időzítik.

Békési éremért megy a kazanyi junior Európa-bajnokságra Forrás: MÚSZ
Békési éremért megy a kazanyi junior Európa-bajnokságra Forrás: MÚSZ

Békési éremért megy a kazanyi junior Európa-bajnokságra  •  Forrás: MÚSZ

Az Európa-bajnokságon az idén már mindenképpen a dobogóra szeretnék állni– jelentette ki a 17 éves sportoló. – Bízom abban, hogy a tavaly Helsinkiben szerzett tapasztalataimat tudom hasznosítani. És természetesen a világbajnokságot is nagyon várom, szeretem a Duna Arénát. Ott először a döntőbe jutás lesz a cél, aztán pedig meglátjuk, mire lesz még elég a teljesítményem.”

Békési akár már az idén is bemutatkozhatott volna felnőtt-világversenyen, hiszen bekerült volna a vébécsapatba. A sűrű program miatt azonban nem tudtak bevállalni még egy harmadik versenyt...

Egyelőre az utánpótlás-eseményekre koncentrálok, azt szeretném, hogy azok sikerüljenek jól. Lépésről lépésre akarok haladni, nem tekintek túlságosan előre, de azt már tudom, hogy jövőre az olimpiát már nem szívesen hagynám ki”– zárta Békési Eszter.

További korosztályos hírekÚSZÁSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik