utanpotlassport.hu 2019.01.22 11:08 Frissítve: 2019.01.22 12:11

Tenisz: Nagy Adrienn kettős győzelme Melbourne-ben

Nagy Adrienn folytatja nagy menetelését Melbourne-ben. Az MTK 17 éves játékosa nemcsak japán partnere oldalán párosban, de egyesben is nyerni tudott a korosztályos Australian Open második fordulójában.

Gy. Szabó Csilla – utanpotlassport.hu Izgalmas csatában nyerte meg második egyes mérkőzését Nagy Adrienn a korosztályos nyílt ausztrál teniszbajnokságon. Az MTK 17 éves játékosa tavaly a Roland Garroson és Wimbledonban egyaránt az első, a US Open-en pedig a második fordulóban búcsúzott, így a kedd hajnalban, Melbourne-ben aratott győzelmével újabb lélektani határt lépett át. Ellenfele az orosz Darija Frajman volt, aki két évvel ezelőtt még kétszer is megverte a magyar teniszezőt, ám azóta az erőviszonyok igencsak kiegyenlítődtek közöttük. Sőt a találkozó előtt már Nagy Adrienn is úgy vélte, ezúttal talán már ő az esélyesebb, különösen a melbourne-i kemény, gyors pályának köszönhetően.

A mérkőzés előtti reménykedésből végül valóság lett, hiszen hatalmas küzdelemben, 2 óra 31 perces játékidőt követően a magyar teniszező emelhette örömmel magasba az ütőjét. A számszerű eredmény 6:2, 2:6, 7:6 (7) pedig kiválóan tükrözi a mérkőzés képét.

Egyesben és párosban egyaránt túljutott a második körön Melbourne-ben Nagy Adrienn

Egyesben és párosban egyaránt túljutott a második körön Nagy Adrienn

− Az első szettben Adrienn nagyszerűen játszott, pontosan végrehajtotta az utasításaimat – számolt be a találkozó után Nagy Tamás edző-édesapa az egyes mérkőzésen történtekről. − Azt kértem tőle, hogy sokat játszott centerben nagy tempóval, s ez a taktika be is jött. Egyébként is nagyon jól ment minden. A másodikra az ellenfél kiismerte a játékát, két-három ütés után Adrinak jobban kellett volna nyitnia és úgy befejezni, de ez nem sikerült. A döntő szettben viszont már igen, ennek köszönhetően tudott elhúzni. A végére azonban annyira elfáradt, hogy egyre több izma kezdett görcsölni. Meglévő apró sérülésére ekkor nagyon okosan behívta a gyúrót, s nyert némi  időt. A vége már csak a harcról szólt. Adri akarta jobban a győzelmet.

Nagy Tamás szerint a végjáték bizonyítja legjobban, mennyire hiányzik is az ausztrál túra előtt elmaradt igazi téli alapozás, amelyre a hosszúra nyúlt tavalyi szezon és egy foghúzással járó néhány napos fáradtság miatt nem kerülhetett sor. A kimerítő találkozó után a helyi szervezők Adriennt azonnal a gyúrószobába kísérték, ahol nemcsak masszást, de megfelelő folyadék- és sópótlást is kapott, és jégfürdőben is részesülhetett. Erre a megkülönböztetett figyelemre egyébként azért is volt nagy szüksége, mert egy-két órán belül fontos páros mérkőzés várt rá.

− Amikor Adri végre kijött a kezelésekről, kértem, ne nagyon mutassa mennyire elgyötörte a meccs, hiszen a párosra ugyanolyan önbizalommal kell odaállnia, mint az egyesben – tette még hozzá Nagy Tamás, akinek lánya érthető módon azt a választ adta: állapotát nem nagyon tudta titkolni, mindenki látta, hogy alig tud lábra állni.− Olyan nagy terhelésnek vannak kitéve ezek a fiatalok, hogy nagyon nagy figyelmet kell fordítanunk a fizikai állapotukra. Adriennek nagyon jólesett, hogy Babos Tímea minden lehető módon segített neki ebben, ráadásul a meccseinek eredményét is figyelemmel kíséri. Egy tizenhét éves játékos számára ez olyan pluszokat tud adni, ami semmi mással nem pótolható.

A néhány órával később kezdődő páros találkozón végül semmi jelentősége nem volt annak, hogy ellenfelei látták-e Adrienn fáradtságát vagy sem. Japán partnerével, Kavagucsi Nacumival ugyanis mindössze 45 perc alatt győzték le (6:3, 6:0) a brit Victoria Allen, Destinee Martins kettőst.

Adrienn tehát menetel tovább, egyesben a legjobb 16, párosban pedig a legjobb 8 között folytatja.

További korosztályos hírek TENISZBEN a sportági aloldalunkon

Utánpótlássport - 62 sportág egy helyen az utanpotlassport.hu-n
További hírekért kattintson ide!

Utánpótlássport
2019.10.11 22:13:14

Utánpótlássport UP-info utanpotlassport.hu

Péntek este harmadik felkészülési meccsét is lejátszotta a Gera Zoltán irányította 2021-es korosztályos Európa-bajnokságra készülő U21-es labdarúgó-válogatott. A zalaegerszegi összecsapáson a horvát válogatott három góllal bizonyult jobbnak.

2019.09.29 17:02:16

Utánpótlássport UP-info utanpotlassport.hu

Az utolsó hétvégén Kovács Bálint bebiztosította első helyét a német gyorsaságimotoros-bajnokság (IDM) Suzuki Cup kategóriájában. A H-Moto Team 18 éves versenyzője egy futamot megnyert, a másik versenyben második lett Hockenheimben.

2019.09.24 21:22:01

Utánpótlássport UP-info utanpotlassport.hu

A Telekom Veszprém U21-es csapatával állt ki a Szpartak Moszkva ellen a Seha-liga 3. fordulójában; a Gulyás Péter vezette fiatalok pedig nagyszerűen helyettesítették a felnőtteket: hullámzó mérkőzésen 26–23-ra legyőzték az oroszokat.

2019.09.15 11:21:16

Utánpótlássport UP-info utanpotlassport.hu

Ritkán látott teljesítménnyel rukkolt elő Donyell Malen a holland labdarúgó első osztály szombat esti bajnoki mérkőzésén. A PSV Eindhoven 20 éves támadója öt gólt szerzett a Vitesse ellen.

2019.09.15 09:51:17

Utánpótlássport Jancsó Kornél utanpotlassport.hu

A tiltás-tűrés-támogatás „szentháromságán” már rég túljutottak a keleti harcművészetek Magyarországon, ahol előbb megvetették lábukat, manapság pedig sosem volt népszerűségnek örvendenek szinte kivétel nélkül. Helyzetükről, az utánpótlásról, az „önképről” a három szövetség elnökét kérdeztük.