Labdarúgás: NB I-es gólra vágyik a Dániából hazatért Burai Erik (18)

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.22. 15:09
Címkék
A 18 esztendős Burai Erik télen tért haza a dán Midtjylland utánpótlásából. Tavasszal debütált itthon a felnőttek között és az ő 16 góljának is köszönhetően a DVSC II feljutott az NB III-ba. A debreceni csatár már látja maga előtt a következő célt...

A 18 éves Burai Erik a télen szerződött haza a dán Midtjyllandtól: Debrecenbe igazolt és a tavasszal fontos szerepet játszott abban, hogy a DVSC II kivívta az NB III-ba jutást. Az ifjú csatár a megyei bajnokságban (az osztályozós találkozókkal együtt) 13 találkozón lépett pályára, ezeken 16 gólt szerzett, úgy, hogy korábban felnőttek között még nem játszott. Burai Erik a télen szerződött haza a dán Midtjyllandtól: Debrecenbe igazolt és a tavasszal fontos szerepet játszott abban, hogy a DVSC II kivívta az NB III-ba jutást. Az ifjú csatár a megyei bajnokságban (az osztályozós találkozókkal együtt) 13 találkozón lépett pályára, ezeken 16 gólt szerzett, úgy, hogy korábban felnőttek között még nem játszott.

Burai Erik a télen tért haza a DVSC-be Fotó: dvsc.hu
Burai Erik a télen tért haza a DVSC-be Fotó: dvsc.hu

Burai Erik a télen tért haza a DVSC-be  •  Fotó: dvsc.hu

„Dánia után nem okozott különösebb problémát, hogy itthon felnőttek között kell szerepeljek – reagált az utanpotlassport.hu megkeresésére a támadó.– Dániában más a foci, mert ott az utánpótlás-bajnokságban is ahhoz szoktunk hozzá, hogy előny birtokában is ugyanolyan iramban támadunk tovább, mint döntetlen állásnál vagy hátrányban. Ez elég fárasztó tud lenni, viszont azt is eredményezi, hogy a dán U18-as bajnokságban nagyobb az iram, mint itthon, a felnőttek között, a megyei bajnokságban.”

„Ami ezt a fél évet illeti, a gólok számával elégedett vagyok, de igazán akkor lehetek majd boldog, ha az NB I-ben is bizonyítani tudok. Ezzel a céllal szerződtem haza, és bár 2023-ig szóló hosszú távú szerződést kötöttem, azért fogok dolgozni, hogy minél előbb az NB I-ben is bemutatkozhassak. Úgy lehetne esélyem arra is, hogy visszakerüljek a korosztályos válogatottba” – tette hozzá Burai, aki bővebben is beszélt arról, mit profitált abból az egy évből, amit a Midtjylland utánpótlásában töltött, illetve szólt a nehézségekről is.

„Taktikailag sokat fejlődtem, mert a dán klubnál már a korosztályos csapatoknál is nagyon sokat foglalkoznak a taktikával. Az edzéseken pedig nincs barátság, mindenki úgy áll hozzá a tréningekhez, mintha vérre mennének, az iram sokszor a meccseknél is nagyobb. Ugyanakkor a beilleszkedés nem volt könnyű távol a családtól, egy idegen nyelvi környezetben és Dániából már az utánpótlás-válogatottba sem kaptam meghívót.”

A korábban négy és fél idényt a szombathelyi Illés Akadémián futballozó Burai egy év légióskodás után úgy ítélte meg, a fejlődése, a több játéklehetőség érdekében jobban jár, ha itthon folytatja. Az elmúlt fél év részben igazolta is a döntését, mert ha alacsonyabb osztályban is, de folyamatosan felnőttek között játszott és sikerült jó formába lendülnie, amit a 16, az U19-es bajnokságot is beszámolva 17 gólja bizonyít.

„Utólag persze lehet mondani, hogy talán várhattam volna még a külföldi szerződéssel, de így is úgy érzem, hogy nagyon jó tapasztalatszerzés volt a kint eltöltött időszak. Miután egy bizonyos idő elteltével kezdtem egyre jobban beilleszkedni, sokat gondolkodtam a hazatérésen. Viszont azzal, hogy Debrecenben hamar befogadtak a társak, centerként tudtam játszani és jöttek a gólok is, sikerült tenni egy lépést a célom felé, hogy élvonalban, felnőttek között játszhassak.”

Miután a DVSC II-nek csak múlt héten, a Tiszafüred ellen sikerrel megvívott osztályozóval fejeződött be az idény, most július 1-ig szabadságát tölti. Így sem unatkozik, hiszen ezekben a napokban teszi le az érettségi vizsgáit. Az, hogy a nyári felkészülést a Loki melyik csapatával kezdheti meg, csak júliusban derül ki. A futballpályán akkor jöhet el számára az érettségi próbatétel. Abban bízhat – amint azt Zsóri Dániel és több más játékos példája is bizonyítja –, hogy a DVSC II és az első keret között gyakori az átjárás. Más kérdés, hogy az első csapatban többek között éppen Zsórival is meg kell küzdenie a csatárposzton a csapatba kerülésért.

„Tisztában vagyok vele, hogy nagy kihívás bekerülni a DVSC-be, de ezért fogok dolgozni. Hogy ugyanez a célja Zsóri Daninak is? Legfeljebb majd játszunk két csatárral” – mondta mosolyogva Burai.

A MENEDZSER SZEMÉVEL
Ritkán örömteli, amikor egy magyar tehetség hazaigazol és egy magasan rangsorolt klubot hagy el – nyilatkozta Buraival kapcsolatban menedzsere, Papp Gábor. – Erik esetében sem volt egyszerű ezt meglépni, de látni kell, hogy a Midtjyllandnál már az U19-ben való folyamatos játék is óriási kihívást jelentett, márpedig az ő korában ez a legfontosabb szempont. Pályán lenni, meccshelyzetekben döntéseket hozni, tapasztalatot gyűjteni. Nagyjából hasonló a helyzet a DVSC első csapatánál is, ahol ajándékba nem kap játékpercet egyetlen fiatal játékos sem. Pláne úgy, hogy a Loki idén végig harcban volt, sőt végül oda is ért az Európa-liga-selejtezőt érő 3. helyre. Mindenesetre nem lehetünk maradéktalanul elégedettek Erik tavaszával, hiszen hiába a relatíve hatékony játék és magas gólszám, Erik célja az, hogy mielőbb bemutatkozzon az NB I-ben és ott kezdje el termelni a gólokat. Bízunk benne, hogy a tavaszi teljesítményével fel tudta hívni magára a figyelmet, és amikor Herczeg András esélyt ad neki a bizonyításra, ő élni tud vele.

További korosztályos hírek LABDARÚGÁSBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik