Labdarúgás: miben állapodtak meg az államilag elismert akadémiák?

Fekete Tamás utanpotlassport.huFekete Tamás utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2020.05.07. 08:59
Címkék
A koronavírus-járvány árnyékában fontos kérdésekről egyeztettek a labdarúgó-akadémiák vezetői. A nehéz időkben történő összefogásról, valamint a felcsúti tanácskozás eredményeiről a Honvéd-MFA általános igazgatóját, Herczeg Vincét kérdeztük.

Miközben mindenki az NB I folytatásával van elfoglalva, a labdarúgó-akadémiák igazgatói megbeszélést tartottak Felcsúton, és a tanácskozás közös szakmai álláspont kialakításával zárult, így eredményesnek bizonyult.

„Fontos lépést tettünk az egységesebb utánpótlás-nevelés irányába – erősíti meg Herczeg Vince, a Honvéd-MFA általános igazgatója. – Egyebek mellett megállapodtunk abban, hogy a jövőben az összes akadémia új adatbázis-kezelő rendszert használ a játékosok teljesítményének rögzítésére, mégpedig ugyanazt, a Talent X-et, ezáltal sokkal részletesebb és egységesebb adatok állhatnak rendelkezésünkre. Ráadásul a szövetség is folyamatosan képben lehet a fiatalok fejlődését és aktuális állapotát illetően.”

Herczeg hangsúlyozta, az utánpótlás-futballban kiemelt jelentőségű, hogy minél több adatot lehessen rögzíteni a játékosok fizikai és mentális állapotáról, hiszen csak így lehet hatékonyan nyomon követni a fejlődésüket.

„Ez a közös online felület nagy előrelépést jelent, mert egyrészt ugyanazon szempontok mentén mérhetjük a gyerekek teljesítményét – reméljük, a 2020/21-es idénytől már az új, egységesebb követelményrendszer alapján dolgozhatunk –, másrészt sokkal átfogóbb képet kaphatunk róluk, mint a korábban használt adatbázisok által. Ez a platform megmutatja majd, hogy az adott gyereknek milyen a százszázalékos mérkőzésteljesítménye, ami az utolsó tíz mérkőzéséből tevődik össze, amit végig a pályán töltött. Ha, mondjuk, az edző azt mondja, a mérkőzés másnapján csak hatvan százalékos edzést szeretne, akkor a Catapult rendszerrel és az új online felülettel elérhetjük, hogy mindenki a maga maximumához mérten teljesítsen, és ne negyven vagy nyolcban, hanem pontosan hatvan százalékon. Ezáltal az egyéni képzés is nagyobb hangsúlyt kaphat.”

A Honvéd-MFA fiataljai a kényszerszünetben sem lazsáltak Forrás: Magyar Futball Akadémia
A Honvéd-MFA fiataljai a kényszerszünetben sem lazsáltak Forrás: Magyar Futball Akadémia

A Honvéd-MFA fiataljai a kényszerszünetben sem lazsáltak  •  Forrás: Magyar Futball Akadémia

A Magyar Futball Akadémia általános igazgatója hozzátette, hogy az akadémiák tanácskozásán természetesen szó esett a koronavírus-járvány okozta nehézségekről is, a szövetség pedigazóta bejelentette, hogy nem folytatódnak a korosztályos bajnokságok. A szakember mindazonáltal leszögezte, büszke az akadémia valamennyi növendékére és edzőikre, mert a kényszerszünetbenis nagy elszántsággal, hittel végezték, végzika feladatukat.

„Nyilván, nem állítom, hogy bármilyen pozitív hozadéka lenne a kényszerszünetnek, de az biztos, hogy ha véget ér ez az időszak, megtartunk néhány képzési módszert azok közül, amelyeket a csoportos edzések szüneteltetése miatt vezettünk be. A gyerekek nagyon kreatívan és kitartóan készülnek otthon, ami pedig a trénereket illeti, egy applikáción keresztül folyamatosan nyomon követik játékosaik állapotát. A körülmények miatt érthető módon az egyéni képességek fejlesztésére helyeztük a fókuszt, és a videoelemzésekkel sem álltunk le. Sőt különféle kvízvetélkedőkkel és versenyekkel is megpróbáljuk őket átlendíteni a nehezebbperiódusokon.A gyerekeknem keseregtek, inkább alkalmazkodtak a körülményekhez.”

További korosztályos hírek LABDARÚGÁSBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik