Kosárlabda: a Körmend ügyvezetője szerint árthat is a fiatalszabály

Krasznai Bence utanpotlassport.huKrasznai Bence utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2020.06.18. 19:45
Címkék
Az Egis Körmend kosárlabdacsapatának nemrégiben kinevezett vezetőedzője, Ziga Mravljak azt nyilatkozta az nso.hu-nak, hogy a klubban 45 százalékkal kevesebb pénz jut a légiósokra a folytatásban. Ebből kiindulva feltételezzük azt, hogy több szerep hárulhat az ifjakra a következő kiírásban − erről, valamint a hamarosan életbe lépő fiatalszabály lehetséges hatásairól kérdeztük az egyesület ügyvezetőjét, Hajba Ádámot.

A hazai, kosárlabdával foglalkozó szakportálok hetek óta, rendszeresen számolnak be arról, hogy a férfi élvonalban szereplő klubok utánpótláskorúakat igazolnak. Ez persze nem véletlen: a2020/2021-es évadtól új szabály lép életbe a hazai nevelésű kosarasok védelme érdekében − az első osztályú bajnokság alapszakaszában a mérkőzések első félidejében legalább egy, 23 évnél fiatalabb magyarnak végig a pályán kell lennie.az első osztályú bajnokság alapszakaszában a mérkőzések első félidejében legalább egy, 23 évnél fiatalabb magyarnak végig a pályán kell lennie.

Takács Kristóf és Hajba Ádám - Kristóf 17 évesen 15 mérkőzésen lépett pályára az NB I/A legutóbbi kiírásában Forrás: BB1
Takács Kristóf és Hajba Ádám - Kristóf 17 évesen 15 mérkőzésen lépett pályára az NB I/A legutóbbi kiírásában Forrás: BB1

Takács Kristóf és Hajba Ádám − Kristóf 17 évesen 15 mérkőzésen lépett pályára az NB I/A legutóbbi kiírásában  •  Forrás: BB1

Megfigyelhető azonban, hogy a koronavírus-járvány miatt idő előtt, eredmény nélkül véget ért NB I/A osztályú liga második helyezettje, az Egis Körmendtavasszal, sőt még nyáron sem igazolt fiatalt. Ennek oka egyszerű:

„Kilenc olyan U23-as kosaras van a keretünkben, aki bevethető a következő kiírásban, közülük többen is bizonyíthattak a nemrégiben véget ért szezonban. Megtartani sem volt különösebben nehéz őket, hiszen többéves szerződés köti őket az együtteshez, emiatt megkeresést sem kaptunk az átigazolásukkal kapcsolatban. Folyamatosan figyeljük ugyanakkor máshol is a reménységeket, és ha valakiben látjuk a fantáziát, emellett beleillik a korábban meghirdetett szakmai koncepciónkba − amely szerint két légióson kívül csak magyar sportolókkal szeretnénk versenyezni−, úgy szívesen látjuk Körmenden. Lehet még arra számítani tehát, hogy érkeznek utánpótláskorú játékosok, akár már a következő évadra”− fejti ki gondolatait az Egis Körmend ügyvezetője, Hajba Ádám.

A szakember megjegyezte, szerinte a fiatalszabályt korábban vagy más módon kellett volna bevezetnie a szövetségnek.

„Abból a szempontból jót tehet a bajnokságnak, hogy több magyar szerepel benne, a liga minőségének viszont árthat; az U23-asok játéklehetőségének megadására vannak kötelezve az egyesületek − függetlenül attól, hogy adott esetben meg sem érdemlik azt az ifjak. Mi több, ezzel akár árthatunk is nekik: a szabály által megnőtt a kereslet az utánpótláskorúakra, ily módon a fizetésük is több lesz, ennek lehet az a következménye, hogy eltorzul az értékrendjük, elveszítik a motivációjukat. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a rendelet meghozatala előtt mi is tettünk javaslatot a szövetségnek az ügyben: az álláspontunk szerint a szabálynak nem csak az alapszakasz mérkőzéseinek első félidejére kellene vonatkoznia, hanem négy negyeden át és a bajnokság végéig.”

A körmendiek nemrégiben kinevezett vezetőedzője,Ziga Mravljakaztnyilatkozta az nso.hu-nak, hogy 45 százalékkal kevesebb pénz jut a légiósokra a klubban. Ebből kiindulva feltételezzük azt, hogy több szerep hárulhat a fiatalokra a következő kiírásban− erről kérdeztük az ügyvezetőt:

„Úgy készültünk, hogy szeptembertől már csak négy légióssal állunk fel; a szabálytól függetlenül is a fiatalítás volt a célunk. A rendelet miatt legalább rákényszerültünk; biztos, hogy többet bizonyíthat a már említett kilenc, a keretünkben lévő huszonhárom év alatti kosárlabdázó. Úgy vélem, a nevelőműhelyünk eredményes, jó munkát végez, így a folytatásbanis nagy mértékben támaszkodhatunk rá.”

AZ EGIS KÖRMEND U23-AS JÁTÉKOSAINAK TELJESÍTMÉNYE A LEGUTÓBBI ELSŐ OSZTÁLYÚ BAJNOKSÁGBAN
Durázi Krisztofer (1998): 18 mérkőzés, 11.4 perc-, 4.7 pont-, 2.1 lepattanó-, 0.7 gólpassz, 6.8 VAL-átlag.
Érsek Marcell (2000): 0 mérkőzés
Filipovic Stefan (1998): 4 mérkőzés, 3.8 perc-, 1.5 pont-, 0.8 lepattanó-, 1.8 VAL-átlag.
Kiss Benedek (2000): 0 mérkőzés
Kiss Mátyás (2000): 2 mérkőzés, 1.5 percátlag.
Martinez Ralf Ádám (2000): 3 mérkőzés, 8.7 perc-, 1.3 pont-, 1 lepattanó-, 1 gólpassz-, 7.3 VAL-átlag.
Németh Ákos (1998): 18 mérkőzés, 12.8 perc-, 3 pont-, 1.2 lepattanó-, 0.8 gólpassz-, 3.2 VAL-átlag.
Oroszi Bence (1999): 12 mérkőzés, 8.3 perc-, 0.5 pont-, 0.9 lepattanó-, 0.3 gólpassz-, 1.7 VAL-átlag.
Takács Kristóf (2002): 15 mérkőzés, 9.2 perc-, 1.7 pont-, 0.7 lepattanó-, 0.5 gólpassz-, 1.8 VAL-átlag.

További korosztályos hírekKOSÁRLABDÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik