Kosár: Mintegy 45 százalékkal kevesebb pénz jut légiósokra – Mravljak

GYŐRI FERENCGYŐRI FERENC
Vágólapra másolva!
2020.06.13. 08:36
null
Ziga Mravljak küzdős csapatot szeretne építeni (Fotó: Jámbori Tamás/Vas Népe)
A Körmend másodedzőből előléptetett szlovén vezetőedzője, Ziga Mravljak küzdős csapatot szeretne építeni, amely minden mérkőzésen harcol.

 

– Izgatott?
– Természetesen! – vágta rá a szlovén Ziga Mravljak, aki másodedzőből vezetőedzővé lépett elő az Egis Körmendnél. – A koronavírus-járvány következményei Magyarországon is éreztetik hatásukat, több csapatnak csökkentenie kell a költségvetését, csak néhány topklub jelenthet kivételt. Mi azonban nem foglalkozunk ezzel, a kialakult helyzet lehetőséget ad a magyar játékosoknak, egyúttal hatalmas kihívást jelent mindenkinek.

– A legutóbbi idényben Matthias Zollnerrel dolgozott. Vannak olyan, az elődje által alkalmazott taktikai variációk, amelyeket megtart?
– Egyelőre nincs okunk a taktikával foglalkozni, a következő hetekben az edzői stábot és a keretet kell alakítanunk a saját elképzeléseink szerint. Ha ez megvan, akkor jöhetnek a szakmai finomságok. Minden edzőnek más a filozófiája, ez ránk is igaz Matthiasszal. A taktikát azokhoz a játékosokhoz igazítjuk majd, akik a keretet alkotják.

– Mivel szívesen foglalkozik videoelemzéssel, megtartja magának ezt a feladatot, vagy kiadja a segítőinek?
– Megosztjuk egymás közt, együtt dolgozunk. Még egy másodedzőt keresünk, de Patai Benjamin nagyon jó a videoelemzésben, és Németh Levente is sokat segít nekünk a holt szezonban a fiatalokkal foglalkozó programunkban.

– A fiatalok felépítésében két rutinos válogatottjuk, Ferencz Csaba és Tóth Norbert is szerepet vállal?
– Nem kérdés, ők a példaképek a csapatban. Vezető szerepük lesz az öltözőben, és reméljük, az ifjú kerettagok megértik, hogy tanulniuk kell tőlük – ha így lesz, hasonlóan szép pályafutás várhat rájuk.

– Az előző idényben esélyük lett volna a döntőbe jutni. Nehéz most elképzelni valami hasonlót?
– Nem szeretnénk célokról beszélni. Tény, kedvező pozícióban álltunk, hogy nagy meglepetést szerezzünk a bajnokságban, de a vírus azóta felforgatta a világ kosárlabdáját, ami minket sem hagyott érintetlenül, ezért most nincs semmilyen elvárásunk. Küzdős csapatot akarunk építeni, amely minden mérkőzésén harcol a körmendi színekért a fantasztikus közönségünk előtt. Tisztában vagyok vele, hogy nagy potenciál van bennünk, és együtt sokra vihetjük – talán már a következő évadban. Viszont ez nem az első fordulóban derül ki.

– Mit kell tudnunk az első légiósról?
– Jagan Mosely nagyon szimpatikus és karakteres ember. Amikor utánakérdeztünk, csupa pozitív dolgot hallhattunk róla. Keményen dolgozik, egyértelmű céljai vannak, éppen ilyen játékost kerestünk. Fiatal keretünk lesz, és mindannyian tudjuk, hogy emiatt sokat kell melóznunk. A jó felépítésű Mosely kettes pozícióban és irányítóként is segíthet. Eddigi karrierjét a védekezésre építette fel, ám szívesen támadja a gyűrűt is, és biztos kézzel dob kintről.

Jó jel
A szlovén Ziga Mravljak 1987. május 11-én született, azaz egy hónappal azután, hogy a Körmend az első bajnoki címét ünnepelhette idehaza. Meg is kérdeztük tőle, hogy tisztában van-e a történelmi érdekességgel. „Őszintén szólva nem, de nagyon remélem, hogy ez jelent valamit! – felelte Mravljak. – Jó előjel lehet mindannyiunknak. Bajnoki trófeáról egyelőre nem akarok álmodozni, minden egyes meccsünk kőkemény lesz, viszont ha megvalósulnak a terveink, ismét az első helyért harcolhatunk!”

– Szeretne megtartani valakit az előző idény légiósai közül? Nem az Albához szerződő Frank Turnerre gondolunk…
– Igyekszünk itt tartani őket, de hozzávetőleg negyvenöt százalékkal kevesebb pénz jut a légiósokra, tehát nehéz lesz. Travis Taylornak érvényes szerződése van, szeretnénk, ha nálunk maradna, ám sajnos nem tudunk versenyre kelni a nagyobb fizetést ajánló európai klubokkal. Leültünk vele, elmagyaráztuk a helyzetet – okos srác és remek játékos, megértett mindent, s mivel szereti a várost és a szurkolókat, szívből remélem, hogy megtarthatjuk.

– Hosszú, hároméves szerződést kötött a Körmenddel. Valami különlegesre készül?
– Ez volt az elképzelés már tavaly is, amikor belevágtunk a „fiatalprogramunkba”. Hosszú úton indultunk el a szakmai stábbal és a menedzsmenttel közösen, egyik célunk, hogy csökkentsük a külföldi játékosok számát. Ez persze attól is függ, a fiataljaink hogyan fejlődnek, mennyi energiát fektetnek a munkába – most megmutathatják, hogy képesek ezen a szinten vagy még magasabban is teljesíteni.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik