Koronavírus: az utánpótlássport lehet a legnagyobb vesztes

Pór Károly utanpotlassport.huPór Károly utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2020.03.28. 08:53
Címkék
Lassan már egy cikk sem lenne elég felsorolni mindazokat a sporteseményeket, melyeket a járványügyi helyzet miatt el kellett halasztani, és bár fájó ezt kimondani, szinte biztosnak látszik, hogy sok versenyt, kiváltképp a nemzetközi utánpótlás-megméretések közül, egyáltalán nem is tudnak megrendezni, a fiatalokat pótolhatatlan veszteség érheti – ezt a témát járjuk körbe szubjektív írásunkban.   

A koronavírus-járvány miatt elhalasztott legtöbb sportesemény pontos, új időpontja még lóg a levegőben (elég csak a tokiói olimpiára gondolni). Sok esetben még azokra az új dátumokra sem lehet mérget venni, amelyeket már kijelöltek (például az EHF augusztus 22–23.-ra halasztotta a férfi kézilabda Bajnokok Ligája kölni négyes döntőjét, de már sokan tiltakoznak, mert addig sok játékosnak lejár a szerződése jelenlegi csapatában, és életbe lép az új, egy másik klubban). Azonban biztosak lehetünk – a legnagyobb nézettséggel és bevétellel kecsegtető, legmagasabb közvetítési díjjal értékesített eseményeket, beleértve a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjét vagy a Formula 1-es futamok nagyobb részét, szinte biztosan megrendezik előbb-utóbb, ahogy az olimpiát és a foci Eb-t is.

Egyelőre kérdéses, megrendezik-e az U17-es Eb-selejtező elitkörét, melyen hazai pályán küzdhetne a magyar válogatott Fotó: mlsz.hu
Egyelőre kérdéses, megrendezik-e az U17-es Eb-selejtező elitkörét, melyen hazai pályán küzdhetne a magyar válogatott Fotó: mlsz.hu

Egyelőre kérdéses, megrendezik-e az U17-es Eb-selejtező elitkörét, melyen hazai pályán küzdhetne a magyar válogatott  •  Fotó: mlsz.hu

Viszont sajnos abban is biztosak lehetünk, hogy a tavaszról elhalasztott, illetve a várhatóan nyárról is elhalasztásra kerülő utánpótlás-versenyek közül nagyon sokat már sosem fognak megrendezni. Persze, gazdasági szempontból, a nézettséget és az események reklámértékét tekintve ezek a legkönnyebben elhagyható sportesemények. Kinek fog hiányozni egy korosztályos asztalitenisz Európa-bajnokság, vagy mondjuk az U17-es futball-Eb, amikor a felnőtt Eb-t sem rendezik meg?

Hogy kinek? Például a 17 éves pingpongosunknak, András Csabának, akinek feltett szándéka volt, hogy utolsó éves ifjúságiként idén még dobbant egy nagyot a zágrábi Eb-n (egyelőre nem dőlt el, megrendezik-e a júliusra tervezett viadalt). Ha nem rendezik meg a kontinensbajnokságot, mivel lehet kárpótolni őt? Vagy ki adja vissza azelveszett élmény lehetőségét a Paksi FC 17 éves labdarúgójának, Szendrei Ákosnak, aki a selejtező elitkörében hazai közönség, a család, rokonok, barátok előtt küzdhetne az Eb-szereplésért. Gondoljunk csak bele, mennyire igazságtalan lett volna, ha tavaly valami megfosztotta volna Zuigeber Ákosékat az Eb-től, amelyen végül hatalmas bravúrral az ötödikek lettek és kiharcolták a brazíliai világbajnoki szereplés jogát is. Preisinger Sándor csapatából tavaly nyáron három játékos is Nyugat-Európába szerződött: Balogh Botond és Kosznovszky Márk az olasz Parmába, Molnár Rajmund a portugál Benficába – mindhármójukra az Eb-n figyeltek fel, és ha külföldön megtalálják számításaikat, utólag elmondhatják, mennyire sokat köszönhetnek annak az Európa-bajnokságnak.

Bár még nem mondták ki, van rá esély, hogy nemcsak elhalasztják, hanem törlik is az eredetileg május 21. és június 6. közé Észtországba tervezett Eb-t. A korosztályos Eb ugyanis olyan, hogy azt nem lehet következő évre halasztani, hiszen addigra már mindenki idősebb lesz, sőt már az új idénytől, idén ősztől az idősebb korosztályhoz tartoznak a mostani válogatottak. Ráadásul futballban az U17-es Eb-re lehetett eddig könnyebben kijutni (az elmúlt három évben kétszer is sikerült), mert 16 csapat vett részt, míg az idősebb korosztályokban csak nyolc. Persze, egyáltalán nem biztos, hogy Németh Antal együttese a hazai elitkörös selejtezőből kiharcolná azEb-részvételt Norvégia, Svédország és Franciaország mellől (ha megrendeznék a tornát), de már maga a torna is egy olyan élmény lenne a srácoknak, amely elkíséri őket az emlékeik között akkor is, ha a futballkarrierjük nem úgy alakul, ahogy szeretnék, és mondjuk nem lesz belőlük profi labdarúgó.

Mint, ahogy a Red Bull Salzburg ifjúsági csapatában szereplő magyar srácoknak, Major Sámuelnek (18) és Bukta Csabának (18) is életre szóló emlék lenne, ha az UEFA Ifjúsági Liga négyes döntőjében szerepelhetnének, amitől már csak egy lépés választja el őket (a Lyonnal találkoznának a negyeddöntőben). Ők jövőre már nem játszhatnak a sorozatban, ha most elveszik tőlük az esélyt (ha az UEFA esetleg úgy dönt, hogy a járvány miatt nem fejezik be a jelenlegi kiírást), erre már nem lesz lehetőségük.

Utánpótláskorban ezek az események a legkevésbé szólnak a pénzről, gazdasági érdekekről, hanem a sport alapvető céljainak megfelelően a fejlődés, az élmények, a játék öröme jelentik a hajtóerőt – ezektől foszthatják meg a fiatalokat jóvátehetetlenül, ha a járvány miatt utánpótlás-viadalokat kell törölni.

További korosztályos hírekLABDARÚGÁSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik