Fallabda: a zene is segíti a 16 éves Nagy Simon játékát

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.02. 18:05
Címkék
A korosztályos magyar bajnok és válogatott fallabdázó Nagy Simon sikereinek számtalan összetevője akad. A Mol Alapítvány által támogatott 16 éves sportoló a tanulásból és a zenéből is fontos elemeket helyez át a pályára, játéka a külföldi szakembereket is lenyűgözi.

nagy simon squash.hu1
nagy simon squash.hu1

Nagy Simon számára fontos, hogy a játék kreatív legyen • Forrás:squash.hu

nagy simon squash.hu1
nagy simon squash.hu1

Nagy Simon számára fontos, hogy a játék kreatív legyen  •  Forrás:squash.hu

Budai Zoltán – utanpotlassport.huNagy Simon nyolcéves korában kezdett el ütögetni a fallabdapályán. A szakértő szemek hamar kiszúrták tehetségét, az első versenyek dobogós helyezései után pedig egyértelművé vált, hogy járható út tárult a fiú elé. Ahogy édesapja és egyben edzője, Nagy Ferenc fogalmazott, evés közben jött meg az étvágy, és a sikerektől még lelkesebb lett a tanítvány, aki ebben az évben is folytatta remek szereplését. A nemzetközi versenyeken mutatott biztató teljesítmény után márciusban megnyerte az U17-es országos bajnokságot, majd nemrégiben a válogatott csapat tagjaként nyolcadik helyen végzett az eindhoveni korosztályos Európa-bajnokságon. A kimagasló eredményekben egyre inkább közrejátszik, hogy a jelenleg 10. osztályos diák remek tanuló (egy négyese lett év végén) és nyolc éve hegedül.

„ A fallabda erősen mentális sport. Persze az állóképesség és a technikai tudás is nagyon fontos, de a koncentrációt a tanulás, a játékosságot és az érzelmeket a zene is befolyásolja. Ezek a pályán egy egységet alkotnak. Nem egyszerű őket összeegyeztetni, mert mindenhez energia és rengeteg idő kell, de úgy tűnik, Simi bírja a terhelést” – vélekedik édesapja, aki büszkén idézi fel, amikor egy rangos nemzetközi verseny után odalépett hozzá a fia által legyőzött osztrák játékos edzője, és gratulált neki, mondván, az volt a fallabda, amit a magyar ifjú bemutatott, ő még ilyen produkciót nem látott. De nemcsak az említett hozzáértő, hanem több sportágbeli szakember szerint is sokra viheti a fiatal magyar játékos, ehhez viszont arra van szükség, hogy kiemelkedő formáját állandósítani tudja.

„Mindenképpen szeretnék a magyar felnőtt fallabda élvonalához tartozni – mondja Simon. – Továbbra is azért szeretem űzni ezt a játékot, mert rendkívül sokat kell gondolkodni. Másodlagos az erőnlét, a kreativitáson és az összpontosításon van a hangsúly. Örülök a jó eredményeimnek, de itt nem állok meg, szeretnék addig eljutni, ameddig csak lehet.”

A játékos két év alatt több mint 20 centit nőtt, így már 188 centiméter magas, és a fizikai edzésekre is nagyobb hangsúlyt fektet. A Mol Alapítványtól kapott támogatás azért is jön jól a felkészüléshez, mert a cipők 3-4 havonta elkopnak, az ütők eltörnek, elhasználódnak, a húrokat rendszeresen cserélni kell, a sportruhák idővel kicsinek bizonyulnak.

Simon szerint többlet hajtóerőt jelent neki, édesapja az edzője, bár az apai elvárások olykor szigorúbbak, ám mindent megér, ha büszkének látja őt. A zene más módon erősíti ambícióit. Nemcsak művelni, de hallgatni is szereti, főleg, ha kivételes dallamról van szó.

Talán az olaszországi verseny a legkellemesebb emlékem eddigi pályafutásomból – meséli a Szombathelyi Öntöde Fallabda SE ígérete. – Nagyon szoros, ötszettes döntőben vertem meg svájci riválisomat, és amikor felálltam a dobogó legfelső fokára, csak nekem játszották a Himnuszt. Ezt soha nem felejtem el, rendkívül jó érzés volt, és az a célom, hogy minél többször halljam még.”

További korosztályos hírek SQUASHBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik