Atlétika: a hétpróbázó Szűcs a „nyolcadikban” lett bajnok

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2020.02.27. 18:48
Címkék
Csupán második versenye volt hármasugrásban a fedett pályás felnőtt országos bajnokság a 18 éves Szűcs Szabinának, de ennél több nem is kellett, hogy aranyérmet szerezzen. A győzelem azért „érdekes”, mert a KARC atlétanőjének a többpróba a fő profilja (amelyben nem szerepel ilyen versenyszám) – így fordulhat elő, hogy már-már kellemetlenül érzi magát bajnoki címétől.

A múlt hét végén a fedett pályás felnőtt atlétikai országos bajnokságon teljesen új oldalát csillogtatta meg a 18 éves többpróbázó, Szűcs Szabina. A Kecskeméti Atlétika és Rugby Club (KARC) versenyzője tőle eddig szokatlan módon elindult hármasugrásban is, majd nem kis meglepetésre megnyerte a számot 12.84 méterrel, 13 centivel elmaradva a 21 éves országos juniorcsúcstól. Emellett magasugrásban is egyéni rekorddal (179 cm) lett bronzérmes – de utóbbi kisebb szenzáció, hiszen a „magas” szerepel az öt- és hétpróba számai között is.Szűcs Szabina. A Kecskeméti Atlétika és Rugby Club (KARC) versenyzője tőle eddig szokatlan módon elindult hármasugrásban is, majd nem kis meglepetésre megnyerte a számot 12.84 méterrel, 13 centivel elmaradva a 21 éves országos juniorcsúcstól. Emellett magasugrásban is egyéni rekorddal (179 cm) lett bronzérmes – de utóbbi kisebb szenzáció, hiszen a „magas” szerepel az öt- és hétpróba számai között is.

Edző és tanítvány Fotó: Katona Gábor
Edző és tanítvány Fotó: Katona Gábor

Edző és tanítvány  •  Fotó: Katona Gábor

„A fedett pályás szezonnak magabiztosan vágtam neki, keményen kezdtem edzeni, vártam már az alapozást. Most, hogy betöltöttem a tizennyolcat súlyokkal is végzek gyakorlatokat. A célom elsődlegesen az volt, hogy minél több egyéni csúcsot érjek el. Többpróbázóként kevesebb idő jut egy-egy számra, de éppen a változatosság tetszik. A magasugrásban elért egyéni rekordnak nagy örülök. A hármasugrásra szerintem tíznél kevesebbet edzettem. Novemberben a felmérések során ugrottam egészen jókat, azért foglalkoztunk vele. Ahhoz, hogy most a felnőttbajnokságon elinduljak, kellett szint, de nekem semmilyen eredményem nem volt, ezért szerepeltem az első versenyemen, amin 11.28-at ugrottam, ez volt a második. Elég hihetetlen, hogy aranyérmes lettem. Be kell valljam, nagyon fura érzésekkel tölt el a siker. Ha belegondolok, hogy én csak most kezdtem és van, aki már régóta gyakorol a számra, akkor egészen kellemetlen érzés fog el a bajnoki cím kapcsán.”

Adamik Zoltán tanítványa, természetesen hétvégén a junior fedett pályás országos bajnokságon is részt vesz. Három számban indulhat: a gátfutás és a magasugrás mellett, a hármasugrás lesz a harmadik. Így az is könnyen előfordulhat, hogy később szerez junior bajnoki címet, mint felnőttet. A sokszoros korosztályos magyar bajnok többpróbázó Szabina döntésében azonban nem csak a legutóbbi siker játszik szerepet.

Forrás: Szűcs Szabina/Facebook
Forrás: Szűcs Szabina/Facebook

 •  Fotó: Katona Gábor

„Mostanában nem megy jól a távol, pedig mindig is az volt a nagy szerelmem. Nem akarnak összejönni az érvényes, nagy ugrások, valami hiányzik a jó eredményhez. Úgy gondolom, a lelkemnek is jót tesz, ha kicsit pihentetem, mert az utóbbi időben már túlságosan is rágörcsöltem. Ezért örülök annak, hogy van olyan szám, ami közel áll hozzá és sikerélményt szerezhetek benne.”

A versenyző az „érvényes ugrások”-kal leginkább a tavalyi bakui EYOF-ra célzott, ahol a hétpróbázók viadalán végig az élmezőnyben versenyzett, távolugrásban azonban három rontott kísérlettel kiesett a legjobbak csatájából.

„Kicsit még most is bosszant a dolog, de igyekszem úgy felfogni, ennek így kellett lennie. Számonként változott a pozícióm az élmezőnyben, második és negyedik is voltam, be akartam biztosítani a helyem a dobogón. Ha biztonságit ugrok, egyértelműen elszáll az éremesély, én kockáztattam és mint kiderült, hibásan. De nem bánom annyira, mert bár csalódott voltam, azt hiszem, sokkal rosszabbul viselném az egészet, ha meg sem próbáltam volna.”

Az ifjúsági csúcstartó Szabina idei fő versenye a kenyai junior-világbajnokság lehet. A kvalifikációs szint teljesítésére igazán reális esélye van, viszont erre lehetősége csak a májusi országos bajnokságon lesz. Bízik benne, hogy ott is és a későbbiekben is képes lesz a fontos pillanatokban a legjobb döntéseket meghozni.

További korosztályos hírek ATLÉTIKÁBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik